Újabb embereket evakuál a külgyminisztérium
Újabb evakuációs műveletet indít a kormány az Izraelben rekedt magyarok hazajuttatása érdekében, a hatóságok kapcsolatban vannak mind a 220 személlyel, aki konzuli védelemre jelentkezett – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tbilisziben. A tárcavezető arról számolt be, hogy a biztonsági helyzet továbbra is romlik a közel-keleti országban, a légitársaságok közül egyre többen törlik a járataikat Tel-Aviv repülőteréről a rakétatámadások miatt. A helyszínen lévő konzulok ennek dacára délután három újabb magyar állampolgárt haza tudtak juttatni – tájékoztatott.
Aláhúzta: összesen 220 személlyel tartják a kapcsolatot, akiknek bizonytalan a hazatérésük, mindüknek igyekeznek segítséget nyújtani.
Szeretnénk, ha minél előbb haza tudnának jönni. Azon dolgozunk, hogy mindenkinek lehetővé tegyük a biztonságos hazaérkezést. Több evakuációs művelet kidolgozás alatt van több útvonalon
– mondta.
Szijjártó elmondta, hogy a konzulok és a nagykövetség teljes csapata továbbra is 24 órás munkarendszerben dolgozik. A munkájukat akadályozza a tény, hogy folyamatosan az óvóhelyre kell vonulniuk, amikor légiriadó van. Ma is többször sor került erre, valamint a telefonkommunikáció és az internetes kapcsolattartás sem működik mindig kifogástalanul.
Valamint kiemelte, hogy Izraelt a szárazföldön Egyiptom és Jordánia felé is el lehet hagyni korlátozott idősávokban, illetve a tengeri útvonal is a lehetőségek között van. Szijjártó Péter ezután bejelentette, hogy az Izraelben rekedt, konzuli védelemre regisztrált magyarok a következő percekben a megadott elérhetőségükön értesítést kapnak egy újabb evakuációs műveletről.
Azt szeretném kérni, hogy most ne halogassák a döntést, mint ahogy hét elején az több turistacsoport esetében is előfordult, és aztán ők nem is tudtak hazajönni a mentesítő járatokkal, most meg nyilván már minden egyes percben szeretnék, ha egy evakuációs művelettel hazajöhetnének
– közölte.
A miniszter kért mindenkit, hogy ne hozzák nyilvánosságra a leendő evakuációs művelet időpontját, részleteit és útvonalát, azzal ugyanis a biztonságos végrehajtást kockáztatnák.
Valamint ugyanerre kérte az újságírókat is, arra figyelmeztetve, hogy bármilyen információ idő előtti nyilvánosságra kerülése veszélybe sodorhatja a művelet végrehajtását.
Arra kérem tehát önöket, akik most Izraelben tartózkodnak és konzuli védelemre regisztráltak, hogy a következő percekben vagy órákban hozzanak döntést, és jelezzenek vissza a konzuljainknak, hogy a soron következő evakuációs műveletben részt kívánnak-e venni
– összegzett.
(MTI)