Bezár a Vonat
Harminc év után bezárják a Nyugati pályaudvar „Vonat” hajléktalanszállóját és a lakókat Újbudára helyezik át.
Bezárja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a budapesti Nyugati pályaudvar külső holtvágányán működő menedékhelyét, a lakókat egy modern, újbudai létesítménybe helyezik el.
Az egykori katonai kórházvonatban kialakított hajléktalanszálló a főváros egyik legnagyobb ilyen jellegű ellátóintézménye volt, ahol működése alatt több mint kétezer-ötszáz otthonát veszített férfi talált menedéket.
A vagont még 1993. december 6-án az akkori tervek szerint egy évre szóló szükségmegoldásként nyitották meg a hajléktalanok számára, de a „Vonat” jelentette 110 férőhelyet mostanáig nem lehetett kivonni az ellátásból, mivel túl nagy kapacitás esett volna ki a rendszerből, évi 180-250 lakójával ugyanis a legnagyobb menedékhelyek egyikének számított.
Az átalakított vasúti szerelvénybe napról napra megújítandó helyfoglalással, a délutáni nyitáskor érkezési sorrendben léphettek be a hajléktalanok, reggel pedig mindenkinek el kellett hagynia az intézményt.