A katonai titkosszolgálat vezetőjét felmentették
Távozik a katonai titkosszolgálat vezetője, a főigazgatói poszton Tajti Norbert tábornok válthatja.
Béres Jánost, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatóját november 5-i hatállyal mentette fel a miniszterelnök a hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint. Béres János 2018-ban került e tisztségbe, és akkor léptették elő altábornaggyá is. Az idei változások – a vezérkarifőnök-csere – eddig nem érintették, de Barthel-Rúzsa Zsolt korábbi evangélikus lelkész személyében idén május 1-től külön államtitkárt rendeltek föléje.
A KNBSZ új vezetőjének kinevezéséről egyelőre nem jelent meg határozat. A novemberben távozó főigazgatónak három helyettese van Nagy József vezérőrnagy, Szaszák János vezérőrnagy és Oroszi Zsolt vezérőrnagy személyében.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a főigazgatói beosztás betöltésére Tajti Norbert tábornokot javasolja. Tajti Norbertet a legalacsonyabb tábornoki rendfokozatban szolgál, dandártábornoknak csak idén nevezték ki, tehát a három helyettesnél alacsonyabb rendfokozatú, ha gyorsan elő nem léptetik.