Megszólalt a rendőr, aki három lövéssel tartóztatta fel az embercsempészt Szentendrénél: „A fegyver az utolsó utáni megoldás”
Kiskunmajsától Budapesten át Szentendréig üldöztek egy embercsempészt a zsaruk. A fegyverét is használó rendőr elmondta, 20 esztendős pályafutása során először kellett ilyesmihez folyamodnia. Az előtt akartak cselekedni, hogy megtelnek az utak.
A fél országon át üldözték a rendőrök az embercsempészt
Bács-Kiskun vármegyéből, Kiskunmajsáról kezdett menekülni az embercsempész. Az M5-ös autópályán hajtott Budapest irányába. A fővároson át egészen Szentendréig jutott, itt tudták feltartóztatni az egyenruhások. Ahogyan korábban megírtuk, végül a Bükkös-patak Budapest felé menő buszmegállóban történt az elfogás. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Szentendrén sem adta meg magát az embercsempész
Az embercsempész egy sötét színű kombival menekült. Az Audi sofőrje Szentendrén ráhúzta a kormányt a rendőrökre, akik lezárták az utat. 180 kilométeren át zajlott az üldözés.
Megszólalt az a rendőr, akinek el kellett sütnie a fegyverét
Bátka Szabolcs zászlós a rendőrség által megosztott videóban mesélte el a történteket. Már távolról látták, ahogy érkezik az Audi. Négy-öt rendőrautó követte, nagy sebességgel zajlott az üldözés.
A lakók biztonságát tartották szem előtt a zsaruk
A rendőrök célja az volt, hogy ne tudjon az embercsempész eljutni a Dunakanyarig, hogy ne legyen nagyobb baj. A 11-es főút lezárására 3:34-kor került sor, a lövések egy perccel később dördültek el. Az autó 3:39-kor állt meg.
Muszáj volt közbelépni
A zsaruk szerették volna elkerülni, hogy az üldözés még akkor is folytatódjon, amikor a környéken lakók dolgozni, a gyerekek pedig iskolába indulnak. Mindenképpen meg akarták előzni, hogy balesetveszélyes helyzet alakuljon ki a zsúfolt utakon. A határozott fellépésnek meg is lett az eredménye.
9 menekültet szállított az embercsempész
A sofőr Szlovákiába szeretett volna eljuttatni 9 személyt. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy egérutat nyerjen. Amikor ráhúzta a kormányt Bátka Szabolcsra, a rendőr a fegyveréhez kapott.
A kollégái észlelték, mire készül
A rendőr elmondta, hogy csőre töltötte a fegyverét. Ezt a mögötte haladó kollégái elmondása szerint biztosan észlelték. Erre abból tudott következtetni, hogy az összes rendőrautó lelassított valamennyire.
Háromszor lőtt az autóra a rendőr
Bátka Szabolcs mindháromszor az autóra célzott. Ez volt az első eset 20 éves pályafutása során, hogy használnia kellett a fegyverét éles helyzetben. A lövések következtében a kocsi jobb első kereke defektet kapott. Ekkor ő és társai autóba szálltak, majd a követett Audi után eredtek.
Kénytelen volt megállni az embercsempész
Az autó gumija néhány kilométer után leeresztett, így az embercsempésznek nem volt más választása, meg kellett, hogy álljon. Kiugrott a járműből és gyalogosan menekült el. Azóta is keresik, de még nem találták meg. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság videója
(budapestkörnyeke.hu)