Kitört a pánik, lövöldözés tört ki Bécsben
Szombat késő este egy bandaháború eszkalálódott a fővárosban.
Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint négy ember sérült meg a lövések és késelés következtében Bécsben. Markus Dittrich rendőrségi szóvivő közölte: a gyanúsítottak korábban két autóval menekültek. Nem sokkal később az autókat lefoglalták. Egy fekete Mercedesről és egy piros színű elektromos autóról van szó. Négy gyanúsítottat nem sokkal később letartóztattak.
A sérülteket a bécsi hivatásos mentők sürgősségi orvosi ellátásban részesítették, és kórházba szállították. A rendőrségi szóvivő szerint legalább egy lőfegyver mellett szúrófegyvereket is használtak a támadók. Úgy tudni, hogy senki sem szenvedett életveszélyes sérüléseket – írja az Index.
Az első információk szerint az erőszakos cselekmény hátterében valószínűleg a csecsenek és afgánok közötti konfliktus áll. A bűncselekmény indítékát még vizsgálják.
„A jogrendünket semmibe vevő bűnszövetkezeteknek nincs helyük az országunkban. Köszönetet szeretnék mondani a bécsi rendőrségnek, amely teljes gőzzel nyomoz e bűnözői csoportok után” – nyilatkozta szombat este Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.