Angelina Jolie Budapestre költözik egy időre

Angelina Jolie Budapestre költözik egy időre

A Maria Callas-filmet forgatja Magyarországon, a gyerekei is jönnek vele.

Három hónapon át Budapesten forgatják a Maria Callas életéről szóló filmet, amelyben Angelina Jolie alakítja a főszereplőt. Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő ezért 13 év után, idén októberben ismét visszatér Budapestre.

A Blikk egyik forrása szerint a produkció megkereste az Operaházat mint helyszínt, ahol a munkatársaknak már jelezték, hogy várhatóak forgatási munkálatok az épületben. A megkeresést megerősítette a lapnak az intézmény, de esetleges forgatásról felhatalmazás hiányában nem adhattak tájékoztatást. „Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Állami Operaház ingatlanjaiban megvalósuló minden filmforgatás némi rugalmasságot kíván munkatársaink részéről, intézményünk azonban csak olyan forgatásoknak biztosít helyszínt, amelyek érdemben nem befolyásolják a színház működését, meghirdetett műsorát” – áll a Blikknek megküldött hivatalos válaszban.

A lap szerint a következő három hónapban legalább 15 napon nincs meghirdetve előadás a Operaházban, néhány időszakban több egymás utáni napon is üres a programnaptár.

Angelina Jolie legutóbb 2010 őszén forgatott Budapesten, akkor A vér és méz földje című filmet rendezte itt. A Blikk úgy tudja, hogy a színésznő ismét magával hozza a gyerekeit, de feltehetően csak a kisebbeket, a 17 éves Shiloh-t és a 15 éves ikreket, Vivienne-t és Knoxot.

A Maria című filmet Pablo Larraín rendezi. Ez lesz az első alkalom, hogy a chilei filmrendező, aki az utóbbi években több filmet is készített nagyformátumú nőalakokról (Spencer, Jackie) Magyarországon fog forgatni. Budapest Párizst helyettesíti majd Larraín filmjében, ugyanis a készülő produkció Callasnak kizárólag az utolsó, magányban töltött éveiről szól majd a francia fővárosban.

(hvg.hu)

polkorrekt