Az Egyesült Államok lefoglalt iráni lőszert küld Ukrajnának

Az Egyesült Államok lefoglalt iráni lőszert küld Ukrajnának

A lőszereket még 2022 decemberében foglalták le az Iráni Forradalmi Gárdától, mely eredetileg vélelmezhetően a jemeni húszi lázadóknak szánta azokat.

Az amerikai hadsereg szerdai közlése szerint az Egyesült Államok egymilliónál is több olyan iráni lőszert küldött Ukrajnának, amelyet tavaly foglaltak le.

A közel-keleti műveletekért felelős Középső Parancsnokság szerdai tájékoztatása szerint 1,1 millió darab 7,62 milliméteres lőszert küldtek Ukrajnába.

„Az Egyesült Államok elkötelezett a szövetségeseivel és partnereivel folytatott együttműködés terén, és minden jogi eszközt bevet annak érdekében, hogy megakadályozza az iráni fegyverszállítmányok beáramlását a régióba, ide értve az Egyesült Államok és az ENSZ szankcióit” – közölte közleményben a Középső Parancsnokság.

Az amerikai haditengerészet évek óta foglal le feltételezhetően Iránból származó fegyvereket, amelyeket Teherán többnyire halászhajókon szállít az általa támogatott jemeni fegyvereseknek.

polkorrekt