Szlovák miniszterelnök-jelölt: Magyarország kis túlzással Oroszország trójai falova az EU-ban
Michal Šimečkával, a Progresszív Szlovákia elnökével készített interjút a szlovákiai magyar lap, a Napunk. A téma a magyar-szlovák kapcsolatok voltak. Šimečka a jövő heti szlovák választásokon Robert Fico korábbi miniszterelnök fő kihívója, pártja a felmérésekben szorosan Fico pártja, a Smer mögött áll. Néhány fontosabb idézet az interjúból:
„Politikai értelemben talán semmiben sem értek vele egyet [Gyimesi Györggyel] – lehet, hogy akad olyan téma, ahol hasonlóan gondolkodunk, de ha a politikai kommunikációját nézzük, kijelenthető, hogy a politikai spektrum ellentétes oldalán állunk. Úgy gondolom, hogy egyes dolgok, melyeket hangoztat, bizonyos értelemben ártanak Szlovákia és a demokratikus Európa érdekeinek.”
„Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok Szlovákiában most sokkal nyugodtabbak, jobbak, mint 20 évvel ezelőtt. Ehhez pedig hozzájárultak az eddigi magyar pártok is. A miniszterelnökünk is magyar, és ez nem okoz problémát senkinek, kivéve néhány szélsőségest. S itt érdemes nyíltan kimondani azt is, hogy a 90-es évek szlovák nacionalizmusáért bocsánatot kellene kérnünk.”
„A sorosozás a Fidesz stratégiájának része, és sajnos ezt átvette már Robert Fico is – ez most már a jelen kor politikai kommunikációjához tartozik, mi pedig mindig igyekszünk majd megmagyarázni az embereknek, miért probléma ez, és beszélni fogunk mindannyiunk jövőjéről.”
„Orbán döntése, hogy blokkolja, fékezi a szankciókat, hogy úgy beszél, ahogy beszél az orosz agresszióról Ukrajnában, hogy nem segít olyan szinten, mint a többiek. Ezzel az EU nem sokat tehet. A tagállamok szuverén módon, önállóan döntenek. Természetesen jobb lenne, ha az EU szintjén a lehető leggyorsabban konszenzusos döntéseket tudnánk hozni, de Magyarországot senki sem űzi ki az EU-ból, senki sem akarja eltávolítani. Az EU a saját szabályai szerint jár el, ami a külpolitikát vagy a jogállam kérdését illeti. Sajnálatos, hogy egy állam lassítja és blokkolja a többit a döntéshozatalban, s kis túlzással Oroszország trójai falova az EU-ban, de ez az ő döntésük, nem a miénk.”„Ha a szlovák államtól nem érkezik támogatás, átadjuk a területet Orbán Viktornak. A megoldás épp az, hogy elismerjük: a magyar kisebbségnek más igényei vannak, mint egy másik, pár száz fős nemzetiségnek, s erre kell tekintettel lennünk, ezzel kell összefüggésbe hozni a finanszírozást is.”
„Szerintünk az Európai Unióban a többes állampolgárságnak általánosnak kellene lennie, és lehetőséget kell adni mindenkinek, aki más ország állampolgárságát szeretné megszerezni, ha van kötődése az adott országhoz. Egy magabiztos ország számára ennek nem szabad gondot okoznia, bíznia kell az állampolgáraiban.”
Nyitókép: Michal Šimečka Forrás: Európai Parlament
(444.hu)