Rendőrségi akció közben robbantottak Esztergomban, egy rendőr meghalt
Az M1 Híradó információi szerint robbanás történt Esztergomban egy családi háznál, ahová korábban fenyegetőzés miatt nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a tűzoltóság. A robbanás miatt egy rendőr meghalt.
A Magyar Nemzet nem hivatalos információi szerint a „zavart elméjű férfihoz” a nap folyamán egyszer már kivonultak a rendőrök, mert korábban is fenyegetőzött. A protokollnak megfelelően a TEK felszámoló egységével érkező túsztárgyaló próbálta meggyőzni az egyre agresszívabb férfit, hogy hagyjon fel a szándékával, ám nem járt sikerrel, és a férfi felrobbantott egy vagy több gázpalackot.
A lap információi szerint a tettes is súlyosan megsérült.
A sérültek száma egyelőre ismeretlen, ám néhány perce még mindig szállítottak el mentővel sérültet egyes hírek szerint a tatabányai megyei kórházba, ahol egy teljes osztályt kiürítettek a sérültek fogadásához.
Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben hivatalos személy elleni erőszak miatt, az ügy részleteiről a nyilvánosságot késő este fogják tájékoztatni.
A rendőrségi akció jelenleg is tart, a TEK teljesen lezárta a robbantás helyszínéhez vezető utakat.
(telex.hu)