Brutális politikai tisztogatás Lengyelországban

Brutális politikai tisztogatás Lengyelországban

Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.

Kaminskit és Wasiket a rendőrkapitányságra szállították, ahol azonnal spontán tüntetés alakult ki. A PiS több politikusa is a helyszínre ment, köztük Jaroslaw Kaczynski a PiS elnöke, majd a Varsó-Grochówi Fogház elé vonultak.

Kaczynski úgy fogalmazott:

Egy olyan hatalommal állunk szemben, (…) amely Lengyelországon kívüli, egy olyan hatalommal, amely odáig megy, hogy durván megsérti az alkotmányt és megszegi a törvényt; egy olyan hatalommal, amely olyan helyzet felé halad, amelyben nehéz lesz legitim hatalomként beszélni róla.

Przemyslaw Czarnek a PiS képviselője arról számolt be a sajtónak, hogy nem engedték be őket a rendőrségre, ahova azonban képviselői jogaik miatt bemehettek volna ellenőrzést végezni, írja a wPolityce lengyel hírportál. A közösségi oldalakra is felkerült felvételeken látszik, hogy masszív rendőrsorfal vette körül az épületet.

https://twitter.com/yirmiucderece/status/1744838978438590615?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1744838978438590615%7Ctwgr%5E4627c7c61ae9bd03f8a76367d0eee8b04edcb4b0%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.vadhajtasok.hu%2F2024%2F01%2F10%2Fbrutalis-politikai-tisztogatas-es-tomegtuntetesek-lengyelorszagban

Itt vagyunk egy parlamenti ellenőrzésre, felmutatjuk a személyi igazolványunkat, minden jogunk megvan ahhoz, hogy a képviselői mandátum gyakorlásáról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint belépjünk a rendőrőrsre, de sajnos a rendőrség lelökött minket a lépcsőn, kilökött minket a rendőrőrsről, nem engedett be minket

– fogalmazott.

Valódi államcsínyről van szó, amelynek során barbárok szállják meg Lengyelországot. A nemzetnek fel kell ébrednie, mert Lengyelország vagy lesz, vagy nem lesz.

– hangsúlyozta a volt oktatási miniszter.

A rendőrség előtt összegyűlt tömeg azt skandálta, „engedjék be a képviselőket!”

https://twitter.com/wPolscepl/status/1744825595345645598?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1744825595345645598%7Ctwgr%5E4627c7c61ae9bd03f8a76367d0eee8b04edcb4b0%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.vadhajtasok.hu%2F2024%2F01%2F10%2Fbrutalis-politikai-tisztogatas-es-tomegtuntetesek-lengyelorszagban

Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök közösségi oldalán tett közzé egy videóüzenetet.

Példátlan dolgok történnek a szemünk előtt. Először is brutális kísérlet a közmédia átvételére. Most a hatóságok demokratikusan megválasztott képviselőket akarnak bebörtönözni, Holownia házelnök pedig a szabad lengyelek reakciójától tartva lemondja a Szejm ülését. A rendszer ilyen mértékű megzavarása veszélyes államunkra nézve

– fogalmazott Morawiecki, és hozzátette:

Ezért felszólítom Holownia házelnököt és Tusk miniszterelnököt, hogy hagyjanak fel a lengyel állam destabilizálásával.

Mint mondta, „a társadalmi zavargások elkerülése, a helyzet megnyugtatására való törekvés még lehetséges. Elég, ha tiszteletben tartjuk a kegyelem jogát, amelyet az elnök ebben az esetben alkalmazott. A demokratikus politikai vita, néha nagyon éles vita, de ennek a jog keretein belül kell zajlania, a lengyel alkotmány és a lengyel törvények keretein belül”.

Az éjszaka folyamán a tüntetők a PiS képviselőivel együtt átvonultak Varsó-Grochów-i börtönhöz.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt