Olaszországban betiltották a mesterséges húst

Az Európai Unióban Olaszország az első tagállam, ami nemet mondott az ún. tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában tartott szavazással.
A képviselőház 159 igen, 53 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett elfogadta a Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt.
A laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús betiltását az elsők között a Coldiretti kistermelői szövetség szorgalmazta. A kérdés az utóbbi években komoly politikai vitát eredményezett, és a törvény megszavazása sem volt feszültségmentes.
A voksolás alatt a képviselőház épülete előtt tüntettek a Coldiretti tagjai, és a +Europa nevű párt politikusai Benedetto Della Vedova elnök vezetésével. A +Europa tüntetői azt hirdették, hogy a mesterséges hús ellenzői „a tudatlanságot tenyésztik, a mesterséges hús betiltása tudományellenes és Olaszország-ellenes”.
A Coldiretti szerint Olaszországban az élelmiszerek a kultúra és a hagyomány szerves részeit képviselik, és a minőségi termékek védelme elsődlegesnek számít.
A szemben álló tüntetők között a Coldiretti elnöke, Ettore Prandini először összeszólalkozott Benedetto Dalla Vedovával, majd lökdösni kezdték egymást.
Prandini, presidente Coldiretti, che si fa fotografare con il Ministro Cognato della Sovranità alimentare Lollobrigida, raggiunge Della Vedova che manifestava a favore della carne sintetica gridando:
“Ti ammazzo”
Questi sono i soci del Governo Meloni.pic.twitter.com/xpdjCrfUkD
— Se non ora quando? (@BimbePeppe) November 16, 2023
A rendőrség beavatkozása csillapította az indulatokat.
(MTI)