Mojtaba Hamenei, a láthatatlan ajatollah: ki irányítja valójában Iránt?

Irán ezen a héten temette el a februárban megölt Ali Hamenei ajatollahot, a hatnapos, öt városon és két országon átívelő gyászmenetről viszont éppen a főszereplő hiányzott, hogy Mojtaba Hamenei, az új legfelsőbb vezető még apja búcsúztatásán sem jelent meg. A magyar sajtó a milliós tömegeket és a bosszút skandáló gyászolókat mutatja, a lényegi kérdést viszont alig teszi fel, hogy ki kormányoz egy háborúban álló, 90 milliós országot, ha a legfőbb döntéshozó négy hónapja láthatatlan?

A válasz nem teheráni belügy, hiszen a háború lezárásáról szóló tárgyalások órája ketyeg, a kimenetel pedig a magyar üzemanyagárakig ér.

Hol van Mojtaba Hamenei?

A hivatalos verzió szerint az új vezető biztonsági okokból marad rejtve. A The New York Times értesülése szerint a vezetés attól tart, hogy Izrael merényletet kísérelne meg ellene, ezért a temetéstől is távol tartották, a neki szóló üzeneteket pedig motoros futárok viszik kézről kézre a rejtekhelyére. A kép ennél sötétebb is lehet, hogy a Reuters információi szerint a február 28-i légicsapásban, amely apját és több családtagját megölte, ő maga is súlyosan megsérült, arca eltorzult, lábán maradandó sérülést szenvedett.

Hírszerzési források egyenesen arról beszéltek, hogy döntésképtelen állapotban lehet. Hivatalos fénykép vagy felvétel kinevezése óta egyetlenegy sem jelent meg róla, a világhoz eddig az X-en szólt, azon a platformon, amelyet saját népe nem is olvashat.

A kiválasztott utód személye önmagában is szakítás. Mojtaba Hamenei sosem töltött be választott közjogi tisztséget, hatalmát apja irodájában, a színfalak mögött építette, a keményvonalas apparátushoz és a Forradalmi Gárdához fűződő kapcsolatain keresztül. Az apáról fiúra szálló hatalom képe kényes egy olyan iszlám köztársaságban, amely éppen a monarchia elutasítására alapozta a legitimitását, ezért a rendszer propagandistái kínosan kerülik a dinasztia szót. A hónapok óta tartó rejtőzködés viszont éppen a legrosszabb forgatókönyvet táplálja, hogy egy vezető, akit senki nem lát, akinek a hangját bemondók helyettesítik, aligha tud tekintélyt felmutatni sem a saját apparátusával, sem a tárgyalóasztal túloldalán ülőkkel szemben.

A temetés mint erődemonstráció

A rezsim közben mindent megtett, hogy a gyászt az erő színpadává tegye. A hatóságok 50 millió kenyér sütésével, mobil pékségekkel, helikopterekkel meg ideiglenes szálláshelyekkel készültek a milliós tömegre, a menet Teheránból Komon át az iraki Nedzsefbe és Kerbalába vonult, a végső nyughely a meshedi Reza imám-szentély lett. A koporsó mellett feltűntek a régóta nem látott vezetők, hogy Hamenei három fia, továbbá a Forradalmi Gárda parancsnoka, Ahmad Vahidi, akit a háború kezdete óta először fotóztak le.

A tömeg Trump halálát követelő molinókkal vonult, a szónok pedig hangszórón kérdezte, miért él még a világ leghitványabb embere. Az üzenet kifelé szólt, hogy a rendszer nem roppant meg. A beszámolók szerint ugyanakkor sok iráni közömbösen figyelte a gigantikus színjátékot, miközben az ország a háború romjain áll.

A vendéglista diplomáciai lakmuszpapírként is szolgált. Az iráni állami média több mint száz külföldi delegációt jelentett be, élükön Kínával és Pakisztánnal, vagyis pontosan azokkal az országokkal, amelyek a háború alatt Teherán mellett közvetítettek.

A legtöbb állam ugyanakkor óvatos maradt: miniszterek helyett diplomatákat meg különmegbízottakat küldött, ami jelzi, hogy a világ nagy része nem kíván látványosan odaállni egy bizonytalan kimenetelű rendszerváltás mellé. Trump a maga módján kommentálta az eseményt, hogy az amerikai függetlenség napján úgy fogalmazott, azért adott egyhetes szünetet a harcokban, mert „rendesek vagyunk”, majd hozzátette, hogy Iránt alaposan megverték, és nagyon szeretne megállapodni.

Ki dönt, amíg Mojtaba Hamenei rejtőzik?

A merénylet után ideiglenes tanács vette át az irányítást, majd márciusban nevezték ki az új legfelsőbb vezetőt, a tényleges hatalom azonban a jelek szerint a Forradalmi Gárda és a keményvonalas apparátus kezében összpontosul. Az új vezető első nyilatkozatát is egy állami tévébemondó olvasta fel, amelyben a Hormuzi-szoros további blokádját fogadta meg, vagyis pontosan azt a lépést, amely Trump szerint kiváltaná a csapást az iráni olajexportra.

A rendszer kifelé egységes keménységet mutat, a színfalak mögött viszont ellentmondás feszül: Trump nyilvánosan azzal vádolta a teheráni vezetőket, hogy négyszemközt megállapodnak valamiben, majd a nyilvánosság előtt mást mondanak. Egy láthatatlan, talán cselekvőképtelen vezetővel a csúcson ez nem meglepő: senki nem tudja biztosan, kinek a szava végleges Teheránban.

A 60 napos óra ketyeg, a tűzszünet közben összeomlott

A tét ennél nagyobb nem is lehetne. A június 17-én aláírt iszlámábádi memorandum 60 napot adott a háborút lezáró végleges megállapodás kialkudására, a határidő tehát augusztus közepén jár le. A hét eseményei nem sok jót ígérnek: kedden Irán kereskedelmi hajókat támadott a Hormuzi-szorosban, az USA több mint 80 célpontra csapott le, Trump pedig szerdán kijelentette, hogy szerinte a tűzszünetnek vége.

A tárgyalások a temetés idejére hivatalosan szüneteltek, Washington viszont közben csendben meghúzta a legérzékenyebb pénzügyi ravaszt: visszavonta Irán olajeladási engedélyét, egy amerikai tisztviselő megfogalmazása szerint a memorandum „teljesítményalapú”, vagyis addig ér, amíg Teherán szállítja a vállalásait. A háttérben Pakisztán meg Katar próbálja visszaterelni a feleket az asztalhoz, az amerikai fél pedig egy tisztviselő szerint tudatosan a csapás és szünet taktikáját alkalmazza, célponti listával a kezében, nyomásgyakorlásként. A képletet tovább mérgezi, hogy Izrael a CNN szerint olyan hírszerzési információt osztott meg Washingtonnal, amely szerint Teherán új tervet dolgozott ki Trump meggyilkolására.

Miért a magyar kutakon csapódik le a teheráni csend?

Az iráni hatalmi vákuum nem távoli kuriózum, hanem beárazott kockázat. Amíg nem világos, ki képes Teheránban egy megállapodást aláírni, sőt betartatni, addig a piac minden hormuzi incidensre kilengéssel válaszol: a Brent a héten két nap alatt közel 10 százalékot emelkedett, a magyar kutakon pedig a gázolaj 606-610 forintra kúszott, alig 5 forintra a korábbi védett ártól.

Ha az augusztusi határidő megállapodás nélkül fut ki, a teljes háború visszatérése a szakértői becslések szerint tartósan 100 dollár fölé lőheti az olajat, ami itthon a fuvarozáson keresztül az élelmiszerárakba is beépülne. A magyar kisember tehát közvetve arra fogad, hogy egy sebesült, rejtőzködő ajatollah rendszere képes lesz dönteni a békéről.

A Polkorrekt véleménye

Két hatalom játszik itt a kisemberek idegein: Teheránban egy rezsim, amely milliókat vezényel az utcára gyászolni, miközben a vezetőjét futárokkal meg kamu posztokkal helyettesíti, mert vagy megvédeni, vagy megmutatni nem tudja; Washingtonban pedig egy elnök, aki tárgyalás közben bombáz, és háborús eszkalációval üzenget a saját választóinak. A számlát egyik fél sem maga fizeti: azt állja az iráni család, amelyik sorban áll a kenyérért, meg a magyar autós, aki 610 forintos gázolajjal tankol. A Polkorrekt szerint az első őszinte lépés az lenne, ha a nagyhatalmak beismernék: jelenleg egyikük sem tudja, kivel kellene aláíratni a békét.