Romok és venezuelai olaj: ki nyer a caracasi katasztrófán?
Június 24-én két, egymást 39 másodperccel követő földrengés döntött romba egész városrészeket Caracas és La Guaira térségében. A halottak száma ezrekre rúg, a kár a becslések szerint eléri a 37 milliárd dollárt. A világ nagyhatalmai viszont nem a romokat nézik, hanem a venezuelai olaj sorsát. Az ország a Föld legnagyobb olajkészletén ül, épp akkor, amikor összeomlik.
Ezer halott a romok alatt
A csapás ritka és pusztító volt: a két rengés, 7,2-es és 7,5-ös erősséggel, alig 39 másodperc különbséggel rázta meg az ország északi partvidékét, Caracastól mintegy 160 kilométerre nyugatra. La Guaira államban több mint száz épület dőlt össze, a Simón Bolívar repülőtér is megrongálódott. A rengés a legerősebb volt Venezuelában 1900 óta.
A veszteség napról napra nő: a halottak száma a különböző jelentések szerint kétezer és háromezer között mozog, a sérülteké meghaladta a tizenegyezret. Az ENSZ tízezer hullazsákot rendelt, arra az esetre, ha a szám tovább emelkedik. A becslések szerint 1,8 millió ember szorul segítségre, közülük több százezer gyerek.
A tragédiát a hatalom igyekszik elzárni a világ elől: Venezuela az egyik legkorlátozottabb médiakörnyezettel bír, a rengés után több mint kétszáz weboldalt blokkoltak. Nemzetközi újságírók szerint a kormányerők a mentőket is akadályozták, köztük a külföldi csapatokat. Delcy Rodríguez ügyvivő elnök a bírálatokat propagandalaboratóriumok gyártmányának nevezte.
A helyzetet a szétesett egészségügy súlyosbítja, hogy a venezuelai kórházak évek óta alulfinanszírozottak, most pedig végképp összeomlanak a sérültek tömege alatt. A folyosókon és az utcán fekszenek a betegek, az ENSZ pedig járványok kitörésétől tart. A rengés egy amúgy is térdre kényszerített országot talált el.
A pontos mérleget épp az információs zárlat teszi lehetetlenné, hiszen a hivatalos és a független becslések ezresével térnek el egymástól, a kormány pedig a magasabb számokat rendre cáfolja. Az ENSZ tényfeltáró missziója szerint az elzárt hírcsatornák a mentés napjaiban emberéletekbe kerülhetnek, mert a rokonok és a segélyszervezetek sem jutnak megbízható adatokhoz. A világ így csak töredékesen látja, mi történik valójában a romok alatt.
A januári puccstól a földrengésig
A katasztrófa nem üres térben csapott le: Washington januárban katonai csapást mért Caracasra, elfogta Nicolás Madurót és a feleségét, majd kirepítette őket az országból. Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok felügyeli a hatalomátmenetet. Madurót New Yorkban kábítószer-vádakkal állították bíróság elé.
Az átmenet mégsem tiszta, hogy a caracasi hatalom továbbra is a Maduro-örökös Delcy Rodríguez kezében maradt, aki most a segélyt is kordában tartja. A beígért demokratikus fordulat így akadozik, a földrengés pedig tovább késleltetheti. Az elemzők szerint a katasztrófa épp a kormány tehetetlenségét leplezi le.
Kinek kell a venezuelai olaj?
A washingtoni érdeklődés mögött a világ legnagyobb olajkincse áll. Venezuela mintegy 300 milliárd hordónyi bizonyított készleten ül, ez a Föld legnagyobb ismert tartaléka. Trump nyíltan beszélt arról, hogy az amerikai cégek átveszik az ország olajiparát. A venezuelai olaj így a hatalomátvétel valódi tétje lett.
A nagy olajcégek mégsem rohannak vissza: az ExxonMobilt és a ConocoPhillipst 2007-ben, Hugo Chávez államosításakor kiszorították az országból, és máig milliárdos kártérítési pereket folytatnak. A Conoco mintegy 10, az Exxon közel 2 milliárd dollárt követel. A szakértők szerint egy új belépőnek évekbe telne kiépíteni a termelést, ráadásul csak a PDVSA állami vállalattal köthetne szerződést.
A rendszer maga is romokban hever, hogy a PDVSA egykor napi hárommillió hordót termelt, mára ennek töredékét hozza ki a föld alól. Évtizedes alulberuházás, korrupció és a szankciók együtt roppantották meg az iparágat. A készlet tehát óriási, a kitermelés viszont sereghajtó.
Egyedül a Chevron maradt bent, külön amerikai engedéllyel. A vállalat most közli, hogy egyszerre egyeztet az amerikai és a venezuelai kormánnyal a közös energiacélokért. A mondat sokat elárul, hogy a caracasi rezsim Washingtonnal ugyanazon a nyersanyagon osztozna. A romok alatt kutató mentők és az olajszerződéseket csiszoló ügyvédek ugyanabban az országban dolgoznak.
Az amerikai olajcégek több mint száz éve fúrnak Venezuelában. A nehéz kőolaj évtizedeken át a texasi finomítók egyik legfontosabb alapanyaga volt, mielőtt a politikai szakítás, majd a szankciók elvágták volna ezt a szálat. Washington számára ezért a hozzáférés visszaszerzése nemcsak üzleti, hanem stratégiai kérdés is, hiszen egy baráti kormány alatt működő mezők csökkentenék a közel-keleti és orosz olajtól való függést. A tét tehát jóval nagyobb egyetlen vállalat nyereségénél.
Guyana és a kínai adósság
A pénz közben a szomszédban terem, hogy az ExxonMobil és a Chevron Guyanában fúr, a Stabroek mezőn, amely mintegy 11 milliárd hordónyi olajat rejt. A guyanai kitermelés már gyorsabban nő, mint a texasi palaolaj. A tét élét az adja, hogy ugyanezt a tengeri területet Venezuela is magáénak követeli.
A vita nem új keletű,hogy Caracas Guyana kétharmadára, a nyersanyagban gazdag Essequibóra tart igényt, az ügyben a hágai bíróság idén dönthet. Egy venezuelai hadihajó tavaly már az ExxonMobil fúrótornyaihoz is kihajózott. A földrengés és a hatalmi zűrzavar most gyengítheti Caracas alkupozícióját.
A másik nagy vesztes Kína lehet,hogy Peking évek alatt, becslések szerint mintegy 60 milliárd dollárt hitelezett Venezuelának, jórészt olajért cserébe. Egy Washington felügyelte Caracas a kínai követeléseket és befolyást is veszélyezteti. A nagyhatalmi versengés így a venezuelai összeomlásban is új frontot nyitott.
A régió így a nagyhatalmi verseny miniatűr terepévé vált. Az amerikai flotta tavaly óta erősíti a jelenlétét, katonai segítséget ígért Guyanának, és tavaly ősszel egy Venezuela partjainál hajózó hajót is megtámadott, a kábítószer-csempészet elleni fellépésre hivatkozva.
Kína ezzel szemben a hitelein és az olajszerződésein keresztül próbálja megőrizni a befolyását, miközben Caracas a káosz közepette egyre kevésbé képes egyenrangú félként tárgyalni. A kimenetel évtizedekre eldöntheti, ki ellenőrzi a nyugati félteke egyik legnagyobb energiakincsét.
Mit jelent a venezuelai olaj Budapestnek?
A caracasi dráma a magyar benzinkútig gyűrűzik, hogy ha a világ legnagyobb olajkészlete rendezett kézbe kerül, és a termelés felpörög, az átrendezi a globális kínálatot. A bővebb kínálat elvben olcsóbb üzemanyagot hozhat a magyar sofőrnek. Az ország olajkincsének sorsa tehát közvetve a hazai árakat is alakítja.
A tanulság túlmutat az árakon, hogy egy nagyhatalom elfogta egy másik ország vezetőjét, és bejelentette, hogy átveszi a nyersanyagát. Európa számára ez ismerős dilemma, hiszen az energiafüggőség itt is fegyverré válhat. A magyar rezsi éppúgy ki van téve a nagyhatalmi alkuknak, mint a venezuelai kőolaj.
A magyar tanulság kényelmetlen, de kézzelfogható, hiszen az energiabiztonságot ma nem a piac, hanem a geopolitika alakítja, és aki egyetlen szállítótól vagy egyetlen nagyhatalom jóindulatától függ, az kiszolgáltatottá válik.
Venezuela sorsa azt mutatja, hogy a nyersanyag önmagában nem véd meg a szegénységtől, ha a bevétel a hatalom és a külföldi érdekek zsebébe folyik, nem pedig a lakosságéba. Ugyanez a logika érvényes az orosz gázra épülő magyar rezsire is.
A humanitárius szál is elér minket. Az Európai Unió több millió eurós segélyt és több száz mentőt küldött a helyszínre. A venezuelai válság eddig is milliókat kényszerített menekülésre, a mostani csapás pedig újabb hullámot indíthat. A távoli összeomlás így emberekben és árakban egyaránt begyűrűzik Európába.
A Polkorrekt véleménye
Venezuela népe kétszeresen is áldozat: előbb egy csődbe vitt ország, most egy földrengés sújtja, miközben a hatalom a segélyt zárja el, a nagyhatalmak pedig az olajkincsen osztoznak a feje fölött.
