Paul Lendvai a Der Standardban: Magyar Péter politikai tisztogatása a jogállam helyreállításának kötelessége

Komoly nemzetközi és hazai vitát váltott ki Paul Lendvai legújabb publicisztikája az osztrák Der Standard hasábjain. A tekintélyes bécsi elemző szerint a Tisza Párt választási győzelmét követő magyarországi „rendszerváltás” jóval nehézkesebb, mint azt sokan gondolták.

Lendvai szerint a fontosabb közjogi intézmények élén álló fideszes kinevezettek eltávolítása nem aggályos politikai tisztogatás, hanem egyenesen a demokrácia helyreállításának elengedhetetlen eszköze.

A hazai sajtó – élén a Mandinerrel – azonnal ízekre szedte a publicista érvelését, azzal vádolva az osztrák szerzőt, hogy a jogállamiság nevében legitimálna egy alkotmányos szempontból kifejezetten aggályos eljárást.

A nemzetközi vita középpontjában Magyar Péter miniszterelnök azon május végi ultimátuma áll, amelyben több kulcsfontosságú közjogi méltóság – köztük Sulyok Tamás köztársasági elnök, Polt Péter legfőbb ügyész, valamint az Alkotmánybíróság és a Médiahatóság vezetőinek – azonnali távozását követelte.

Sulyok Tamás ellenállása és a „kéz kezet mos” elv

Paul Lendvai írásában úgy keretezi a helyzetet, mintha a jelenlegi közjogi intézmények a korábbi politikai rendszer olyan maradványai lennének, amelyek de facto megbénítják az új kormány munkáját. A cikk emlékeztet arra, hogy Sulyok Tamás államfő nem hajlandó lemondani, sőt, az ügyben az Alkotmánybírósághoz és a Velencei Bizottsághoz fordult, a svájci Weltwoche című lapnak adott interjújában pedig nyíltan alkotmányellenesnek nevezte a kormány eljárását.

Lendvai azonban elutasítja az államfő érvelését. Rámutat, hogy Sulyok korábban alkotmánybírósági elnökként, majd köztársasági elnökként „Orbán hűséges végrehajtója” volt, aki sosem bírálta nyilvánosan a korábbi kormány vitatott intézkedéseit. Az osztrák szerző szerint a magyar közjogi rendszer vezetői nem önálló intézményi szereplők, hanem egy összefonódott politikai hálózat részei, amit a latin „manus manum lavat” (kéz kezet mos) mondással jellemzett, utalva arra, milyen gyorsan továbbította a legfőbb ügyész az államfő panaszát az Alkotmánybíróságnak.

Lendvai álláspontjának alátámasztására Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter szavait idézi.

„Ezeket a hivatalvezetőket, akiket Magyar Péter Sulyok Tamással az élen megnevezett, valóban politikailag nevezték ki, és leváltásuk nemcsak az új kormány joga, hanem kötelessége is.”

Csendes államcsíny vagy történelmi küldetés?

A publicisztika legélesebb pontja a svájci Weltwoche kiadójával, Roger Köppellel való konfrontáció. Köppel korábban úgy nyilatkozott, hogy a Tisza-kormány által előkészített radikális alkotmánymódosítások és intézményi átalakítások egy csendes államcsíny jegyeit hordozzák magukon.

Lendvai ezt a vádat határozottan visszautasítja. Érvelése szerint a kétharmados beágyazottságú, egyoldalú pártkatonák által elfoglalt rendszer lebontása hagyományos jogi eszközökkel lehetetlen, így a tervezett drasztikus személyi változtatások jelentik az egyetlen utat a liberális demokrácia és a valódi jogállam újjáépítéséhez.

A vita jól mutatja az új politikai korszak alapvető dilemmáját: miközben a kormányzati oldal szerint a független intézmények és a hatalmi ágak egyensúlyának durva megsértése zajlik, addig a kormány támogatói és a nemzetközi liberális elemzők szerint a régi rendszer lebontása nélkül az új kabinet mozgástere egyenlő a nullával.