Joe Biden négyes stádiumú rákkal küzd

Jill Biden, az Egyesült Államok egykori first ladyje Ana Navarro könyvbemutatóján osztotta meg a nyilvánossággal férje, Joe Biden egészségi állapotával kapcsolatos friss híreket.
A 83 éves volt elnöknél 2025 májusában – közvetlenül a Fehér Házból való távozása után – diagnosztizáltak négyes stádiumú prosztatarákot, amely a csontjaira is átterjedt. A diagnózis értelmében a politikusnak élete végéig ezzel a kórral kell együtt élnie, és folyamatos orvosi, valamint gyógyszeres kezelésre szorul.
Bár Joe Biden igyekszik megőrizni aktivitását, és továbbra is rendszeresen tart beszédeket, valamint hivatalos rendezvényeken vesz részt, a betegség komoly korlátokat állít elé.
Jill Biden elmondta, hogy a rendszeres sugárkezelések és a szükséges gyógyszerek jelentősen megnehezítik férje mindennapjait. A volt first lady őszintén beszélt saját szerepéről is: gondviselőként ő koordinálja a kezeléseket és az orvosi konzultációkat, ami hatalmas fizikai és érzelmi teher számára is.
A könyvbemutatón szóba került a 2024-es elnökválasztási kampány is. Jill Biden megerősítette, hogy a júniusi, televíziós vitát követő nehéz időszakban férje belátta, hogy a visszalépés az egyetlen járható út. A házaspár számára különösen fájdalmas volt, hogy több évtizedes demokrata szövetségesük nyilvánosan követelte a volt elnök visszavonulását. Bár Joe Biden januárban már megbékélt Nancy Pelosival, Jill Biden elmondta, hogy ő a mai napig nem tartja a kapcsolatot a képviselőházi exelnökkel. A volt first lady emellett élesen kritizálta a férje kora körüli politikai diskurzust, amit szerinte kettős mérce jellemzett.





