Magyarnak nem tetszik, hogy egyre többen állnak ki a köztársasági elnök mellett

Magyarnak nem tetszik, hogy egyre többen állnak ki a köztársasági elnök mellett

Továbbra is teljes gőzzel támadja Sulyok Tamást Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a választás éjszakája óta folyamatosan követeli a köztársasági elnök lemondását.

Most éppen a CitizenGo Magyarország petícióját próbálja bagatellizálni, amelyben az aláírók azt kérik Sulyok Tamástól, hogy ne engedjen a nyomásnak, maradjon hivatalban. Bár Magyar Péter szerint a petíció „besült”, az mégis alig több mint tíz nap alatt a kitűzött cél elérésének a kapujában van.

A Tisza Párt választási győzelme után Magyar Péter felszólította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy elsőként kérje fel őt listavezetőként a kormányalakításra, majd pedig mondjon le államfői posztjáról. A köztársasági elnök – mint a legtöbb parlamenti mandátumot szerzett pártot – a Tisza Pártot kérte fel kormányalakításra, ezzel eleget téve kötelezettségeinek. Emellett már kitűzte az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját is, ami május 9-én lesz.

A Tisza Párt elnöke azonban továbbra is – válogatott sértésekkel és a köztársasági elnöki pozícióra nézve megalázó kijelentésekkel – folyamatosan támadja Sulyok Tamást.

Ezúttal a közösségi oldalán állt bele a köztársasági elnökbe.

„Most, hogy teljesen besült a Fidesz Sulyok Tamás melletti aláírásgyűjtése, ideje lenne a báb köztársasági elnöknek meghajolnia a nép akarata előtt, és mielőbb távoznia a hivatalából!”

– írta a pártelnök.

A miniszterelnöki szék várományosa amellett, hogy ismét méltatlanul és lealacsonyítóan beszélt a legnagyobb közjogi méltósággal járó pozíciót betöltő Sulyok Tamásról, még bukásnak is ítélte azt a petíciót, amelyet alig tíz nap alatt csaknem százezren írtak alá.

Ez is jól mutatja, hogy Magyar Péter állításával szemben a nép akarata valójában nem tükrözi az ő akaratát, sokan vannak, akik kiállnak az államfő mellett.

A petíció sikere lehet az az ok, amiért a Tisza Párt elnöke igyekszik úgy beállítani azt, mintha bukás lenne, hiszen láthatóan az emberek ebben a céljában nem kívánják támogatni a kormányfői poszt várományosát.

Bár Magyar Péter láthatóan nagyon szeretné elérni, hogy Sulyok Tamás távozzon, céljának eléréséhez jelenleg nincs sok jogi eszköze. Korábban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek rámutatott, hogy az alaptörvény szerint a köztársasági elnök tesz javaslatot a miniszterelnök személyére, akit az Országgyűlés választ meg. A köztársasági elnök megbízatása kizárólag az alaptörvényben meghatározott esetekben szűnhet meg (lemondás, összeférhetetlenség, tisztségtől megfosztás).

Ebből következően egy pártelnök legfeljebb politikai véleményt fogalmazhat meg. Sem a miniszterelnök-jelölésre, sem a köztársasági elnök hivatalban maradására vagy távozására nincs semmilyen jogi ráhatása, és az ilyen követelés az alkotmányos hatáskörök figyelmen kívül hagyását tükrözi

– fogalmazott az alkotmányjogász.

Hozzátette: a magyar alkotmányos gyakorlat alapján a rendszerváltás óta eltelt időszakban nem volt példa olyan helyzetre, amelyben egy politikai szereplő a választási eredményeket megelőlegezve kérte volna fel saját magát kormányalakításra a köztársasági elnöktől, egyúttal annak hivatalból való távozását is szorgalmazva.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt