Manitoba betiltaná a közösségi médiát és az MI-chatbotokat a fiatalok számára

Manitoba tartomány betiltaná a fiatalok számára a közösségi média és a mesterséges intelligencián alapuló chatbotok használatát – jelentette be szombaton Wab Kinew. A tervezett törvény első lenne Kanadában. Erről a cbc.ca írt.
A miniszterelnök szerint ezek a platformok tudatosan úgy vannak kialakítva, hogy az embereket „a végtelen görgetés rabjává tegyék”, ami hozzájárul mentális problémákhoz, például szorongáshoz és depresszióhoz.
„Nagyon káros dolgokat művelnek a gyerekekkel, mindezt néhány lájkért, nagyobb elköteleződésért és a profit érdekében” – mondta Kinew egy winnipegi adománygyűjtő rendezvényen, mintegy 900 résztvevő előtt.
„Több pénz néhány gazdag tech-vállalkozónak, akiknek már így is rengeteg van.”
A fiatalok közösségimédia-használatát számos egészségügyi problémával hozták összefüggésbe – például alváscsökkenéssel, figyelemzavarokkal és hosszú távú mentális gondokkal –, bár kutatók szerint további vizsgálatok szükségesek az ok-okozati kapcsolatok bizonyításához.
Kinew hangsúlyozta, hogy ezek a platformok nem semlegesek: úgy tervezték őket, hogy maximalizálják a felhasználói aktivitást. Felerősítik az összehasonlítást irreális mintákkal, a felháborodást, és olyan tartalmaknak teszik ki a gyerekeket, amelyekre még nem állnak készen.
Bár Kanada örökségvédelmi minisztere jelezte, hogy a szövetségi kormány „nagyon komolyan fontolgatja” a hasonló korlátozásokat, és több tartományban is napirenden van a kérdés, Kinew kormánya az első, amely konkrét tervet mutatott be.
A miniszterelnök nem közölte, milyen életkorra vonatkozna a tiltás, hogyan ellenőriznék annak betartását, illetve mikor lépne hatályba.
A manitobai terv részben az ausztrál szabályozást követi, amely előírja a közösségi platformok számára, hogy akadályozzák meg a 16 év alattiak fiókhasználatát, különben súlyos pénzbírságra számíthatnak. Ez a világon elsőként bevezetett tilalom 2025 decemberében lépett életbe.
A szakértők szerint az ausztrál intézkedés vegyes eredményeket hozott: rövid időn belül több millió fiatalkori fiókot töröltek, ugyanakkor a fiatalok más platformokra – például MI-alapú szolgáltatásokra – vándoroltak át.
Manitoba ezért „szélesebb hálót vet ki”, és a közösségi média mellett az MI-chatbotokat is bevonná a szabályozásba.
Ausztrália példáját több ország is követi: Indonézia és Vietnam már bevezetett hasonló korlátozásokat, Franciaországban pedig törvény készül a 15 év alattiak védelmére. Az Európai Unió egy életkor-ellenőrző alkalmazás bevezetését tervezi.
Kanadában is erősödik a politikai nyomás: több tartomány és szövetségi politikus is támogatja a korlátozások bevezetését.
Szakértők szerint fontos, hogy minél több kormányzati szereplő vegyen részt a vitában, mert csak így születhetnek valóban hatékony megoldások a fiatalok védelmére.





