Pancsertüntetésből piknik: száz ember, sok szlogen, nulla lendület Budapesten

Valahol félúton egy politikai demonstráció és egy kissé szervezetlen tavaszi piknik között landolt az a szombati budapesti tüntetés, amelyet „Háborús bűnösökből nem kérünk” címmel hirdettek meg. A nagyívű felütés, a nemzetközi jog védelmének pátosza és a forradalmi hangulat ígérete végül nagyjából száz főben, néhány zászlóban és egy elnyújtott toporgásban öltött testet.

A szervezők időzítése sem volt véletlen: a demonstrációt a szerintük szélsőjobboldali CPAC Hungary rendezvény idejére húzták rá, abban a hitben, hogy Benjamin Netanjahu is Budapestre érkezik. A terv szerint az izraeli kormányfő a konferencián vett volna részt, ahol az amerikai Republikánus Párt és több jobboldali politikai szereplő is megjelent.

A szervezők narratívája szerint mindez azért történhetett volna meg következmények nélkül, mert Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból – abból a szervezetből, amely elfogatóparancsot adott ki Netanjahu ellen háborús bűnök vádjával. A tüntetés így egy nemzetközi jogi és politikai konfliktus hazai színpadra emelésének ígéretével indult.

Csakhogy mire a demonstráció napja elérkezett, a valóság ismét közbeszólt: a látogatás elmaradt. Mindez azonban nem zavarta különösebben a szervezőket, akik – mintha a forgatókönyv fontosabb lenne a ténynél – változatlanul megtartották az eseményt.

A történet itt kezd igazán szürreális árnyalatokat kapni. Miközben a tüntetést arra építették fel, hogy Netanjahu jelen lesz, pár nappal korábban ugyanazon közegekben még lelkesen terjedt az a narratíva is, miszerint az izraeli miniszterelnök valójában már halott, és mesterséges intelligenciával jelenítik meg különböző eseményeken.

Bár papíron a Gondoskodó Forradalom és a Stop amerikai agresszió nevű csoportok hirdették meg a demonstrációt, a háttérben valójában a Szikra Mozgalom mozgatta a szálakat, és a rendezvényen megjelent a hazai antifa-szcéna jól ismert köre is. A „széles társadalmi összefogás” így inkább egy jól körülhatárolható aktivista közeg belső eseményének tűnt.

A nemzetközi „vendéglista” sem maradt el, ugyanis a szervezők bejelentették, hogy a Greta Thunberg köré szerveződő aktivista hálózatból is érkeznek felszólalók. Közülük az egyik legismertebb név Jasemin Acar, egy berlini, kurd származású aktivista, aki az elmúlt években az Izrael-ellenes tüntetések egyik visszatérő szereplőjévé vált Európában.

Acar neve leginkább provokatív és erősen megosztó akciói miatt került be a nemzetközi médiába. Több alkalommal is nyíltan támadta a cionizmust, és olyan demonstrációkon vett részt, ahol a retorika gyakran túllépett a klasszikus politikai kritikán. Egy korábbi akció során például egy „Destroy Hamas” feliratot írt át „Destroy Zionism”-ra, ami komoly felháborodást váltott ki.

Egy másik esetben akkor került reflektorfénybe, amikor egy iráni rakétatámadás hírére örömteli reakciót mutató videót tett közzé, amelyben láthatóan ünnepli az eseményt. Emellett nyilvános megszólalásaiban többször is élesen kritizálta a nyugati kormányokat és hatóságokat, és konfrontatív stílusa miatt több alkalommal került konfliktusba más tüntetőkkel is.

A budapesti eseményen való részvétele így nem csupán egy külföldi vendégszereplés” volt, hanem egy jól ismert, vitákat generáló aktivista megjelenése, ami tovább erősítette a rendezvény politikai karakterét, még ha a helyszínen mindez végül jóval visszafogottabban is csapódott le.

A rendezvény hangulata inkább volt széttartó, mint harcias. A kezdés után hosszú ideig nem történt semmi különös: kisebb csoportokban beszélgettek, üldögéltek, workshopoztak, mintha egy civil fesztivál előszobájában lennénk. A politikai indulat helyét átvette egyfajta bizonytalan várakozás, amelyből csak jóval később, a tervezett menet előtt alig fél órával bontakoztak ki a beszédek.

A demonstráció egyik különös epizódja az volt, hogy a szervezők egy militáns hangvételű dal előadására is készültek, amely erőszakos tartalmú sorokat tartalmaz. Ez a szándék már önmagában is vitákat váltott ki, és tovább erősítette azt az érzetet, hogy az esemény üzenete nemcsak zavaros, hanem félrecsúszott.

A dal úgy indul, hogy „Éljen Palesztina, vesszen a cionizmus”, de van benne olyan rész is, hogy „Büszkén köveket vetettünk, zsoldosra és rendőrre, és rakétákat lőttünk ádáz ellenségünkre”

A jogi háttér sem volt hétköznapi: a rendezvényt eredetileg a rendőrség megtiltotta, majd a döntést a Kúria felülírta.

A szervezők jogi képviseletét Schiffer András látta el, ami külön politikai felhangot adott az ügynek, és ami miatt végül úgy érezte, Facebook posztban kell megszólalnia.

A valóságban azonban a „tömegtüntetés” nem jutott el a tömegig. A menet elindulása folyamatosan csúszott, a résztvevők egy része inkább szemlélődő maradt, mint aktív demonstráló, és még a késő délutáni órákban sem állt össze az a lendület, amely egy ilyen esemény sajátja lenne.

Az egész akció így inkább vált egyfajta politikai performansszá, mint valódi nyomásgyakorló erővé. Sok szlogen, kevés résztvevő, még kevesebb dinamika – mintha a szervezők egy hangos mondatot akartak volna kiáltani, de végül csak egy hosszú, bizonytalan félmondat lett belőle.