A „marha oligarcha” – avagy amikor a nép egyszerű gyermeke túl gyorsan tanul meg felfelé nézni
A magyar politikai folklór egyik legstrapabíróbb figurája a szegénylegényből lett megmondóember. Ő az, aki állítása szerint ugyanabból a sárból taposta ki magát, mint azok, akiket ma megszólít. Tudja, milyen a kisnyugdíjas konyhája, ismeri a parizer grammra osztását, és pontosan érzi, mikor fáj a rezsi. Legalábbis ezt mondja.
Ez a figura mindig akkor bukkan fel, amikor a rendszer meginogni látszik, amikor a régi elit elkopik, és úgy gondolják páran, hogy új arcokra van szükség. Amikor a választók még hajlandók hinni annak, aki azt mondja: „én is közületek való vagyok”.
Somogyban most egy ilyen történet pereg. Főszereplője Csatári Ernő, aki politikai kommunikációjában következetesen a nép egyszerű gyermeke szerepét játssza. A bádogos múlt hangsúlyozása nem véletlen, hiszen a szakiparos figura Magyarországon morális tőkét jelent. Kétkezi munka, verejték, korai kelés. Csakhogy a közéletben nem az számít, ki honnan indult, hanem az, hova jutott, és főleg hogyan.
Az önkép, avagy amit a párt mond róla
A TISZA Párt hivatalos oldalán gondosan megírt jelölti bemutatkozás fogadja az olvasót. Egy kerek történet. Egy sikerív. Egy erkölcsi döntés.
„Csatári Ernő 50 éves, két kislány édesapja, szállodaigazgató.
Vállalkozását 26 éve alulról építette fel: kétkezi munkától, bádogosságtól és vendéglátástól jutott el saját lemezgyárának vezetéséig, majd Siófokon a szálláshely-szolgáltatásig. Büszke arra, hogy a Balatonon elsőként hozta létre a Cafe Frei franchise-t.”
A szöveg erkölcsi csúcspontja itt következik:
„Családjával korábban kétlaki életet terveztek Spanyolországban, ám Magyar Péter megszólalásai és érvei annyira meggyőzték, hogy azonnal hazaköltöztek, mert úgy érezte: most lehet igazán tenni a hazáért és a gyermekeik jövőjéért.”
A rendszerváltás fogalma is definiálva van: működő egészségügy, fejlett infrastruktúra, erős önkormányzatok, valódi rezsicsökkentés. A kép teljes, az üzenet világos: sikeres vállalkozó, aki erkölcsi alapon lép politikai pályára.
Ez tehát az önkép. Most nézzük meg ugyanezt adatok, nyilvántartások és jegyzőkönyvek felől.
Nyírségi előélet, eltűnő cégek és a pénz útja
A siófoki történet nem a Balaton partján kezdődik. Csatári Ernő vállalkozói múltja jóval korábban, a Nyírségben indult, és ha az ember végignézi a nyilvános cégadatokat, akkor nem egy sikersztori, hanem inkább egy gyorsan magára csukott ajtó története rajzolódik ki.
A nyírségi időszakban két gazdasági társaság kötődött a nevéhez. Az egyik a Nyír-Csatorna, amelyet édesapjával közösen vittek, azonban a cég sorsa finoman szólva sem lett diadalmenet. A társaságot végül eladták egy ukrán állampolgárságú nőnek, aki a térségben több más vállalkozást is ápolt hasonló módon: cégszékhely-szolgáltatással, eltűnő iratokkal, kényszertörlésig futtatott társaságokkal. A hölgy nyomát ma bottal ütik, rajta köztartozást, illetéket behajtani nemigen lehet, pedig próbálják. Klasszikus történet: a cég marad, az adósság marad, az ember eltűnik.
A másik nyírségi vállalkozás a Steel-Lemez Kft. volt. A legenda szerint ezt Csatári a konkurenciának adta el, és olyan jelentős összeget kapott érte, hogy abból vásárolta meg első siófoki ingatlanát. A történet jól hangzik, csak egy baj van vele: a nyilvános gazdasági beszámolók nem támasztják alá. A két cég együttes mérlegei alapján nem hogy egy siófoki villára, de még egy öt négyzetméteres Batthyány utcai előszobára sem jött volna össze a fedezet. Ez persze már elévült ügy, legfeljebb történeti érdekesség, viszont az eredettörténet szempontjából nem mellékes.
Siófok: egyéni vállalkozóként, cégek nélkül
Csatári 2012-ben jelent meg ingatlantulajdonosként Siófokon. Fontos dátum ez, mert egészen 2018-ig nem működtetett saját nevén gazdasági társaságot. A teljes időszakban egyéni vállalkozóként dolgozott, a vállalkozását pedig előrelátóan még a Nyírségből való elköltözés előtt, 2011 májusában alapította.
A főtevékenység ekkor: „Üzletviteli, egyéb üzletvezetési tanácsadás.”
Ez önmagában nem jogellenes, pusztán felvet néhány kérdést. Például azt, hogy ki és miért kérne üzletviteli tanácsot egy olyan vállalkozótól, akinek a saját cégei a nyilvános beszámolók szerint nem értek el kasszarengető sikereket. De ez ízlés kérdése.
Ami nem ízlés kérdése, az az időrend. A nyilvántartások szerint ugyanis Csatári csak 2015-ben jelentkezett be szobakiadóként. Vagyis 2012 és 2015 között – papíron – üzletviteli tanácsadásból került étel az asztalra. Eközben azonban 2014-ben nagy értékű ingatlant vásárolt, 2016-ban ismét nagy értékű ingatlanvásárlás történt. És ez az a pont, ahol a történet már nem mesés, hanem számtani kérdéssé válik. Üzletviteli tanácsadásból, cég nélkül, egyéni vállalkozóként, néhány év alatt több nagy értékű siófoki ingatlan? Lehetséges. Csak ritka. Nagyon.
A gyorsuló gyarapodás története
A rendelkezésre álló nyilvános adatok alapján tehát Csatári Ernő 2012-ben jelent meg Siófokon ingatlantulajdonosként. Az első lakás még beleillett abba a képbe, amit sokan magukénak tudnak: egy hetvenegynéhány négyzetméteres lakás, semmi hivalkodás.
A következő tizenhárom év azonban nem a lassú, biztos építkezés története lett. Lakások, apartmanok, szintek, teljes épületek, külön és együtt, magán- és céges tulajdonban – a végösszeg meghaladja az 1550 négyzetmétert. Ez nem vélemény, hanem szimpla matematika.
Érdemes ezt kontextusba helyezni. A somogyi térségben egy átlagos család élete munkájával örül, ha összehoz egy 60 négyzetméteres lakást, és azt fenn is tudja tartani. Ehhez képest itt évente átlagosan közel 120 négyzetméternyi vagyonnövekedésről beszélünk. Ez már nem az ügyes kisiparos kategória, hanem egy másik liga. Olyan liga, ahová az oligarchák tartoznak.
Robin Hood a Balaton-parton
Csatári politikai fellépéseiben gyakran jelenik meg a kisemberek védelmének motívuma, persze mindig a hatalmasokkal szemben, a rendszer ellen, a nép oldalán. A Robin Hood-történet modern változata.
Csakhogy a klasszikus történetben Robin Hood nem épített apartmanbirodalmat, nem pályázott állami támogatásokra, és nem szervezte ki az üzemeltetést családtagok között. A siófoki szálláshelyek árai, amelyeken Csatári érdekeltségei futnak, a saját politikai közönsége számára jellemzően megfizethetetlenek. Egyetlen éjszaka ára sokaknál a havi élelmiszer-keret jelentős része.
(kép forrása:Facebook)
Persze ez nem bűn, de amikor valaki erre a közönségre hivatkozva épít politikai identitást, akkor ez már nem mellékes körülmény.
Kisfaludy program: amikor a szabály betűje és szelleme elválik
A történet egyik legsúlyosabb csomópontja a 2020-as Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Program. A pályázati rendszer deklarált célja a kisebb szállásadók támogatása volt, nem vállalkozói birodalmak felfuttatása.
A feltételek világosak voltak:
- egy pályázó legfeljebb három ingatlannal indulhatott,
- ingatlanonként maximum nyolc szobára,
- 1 millió forint/szoba támogatással,
- feltétel volt a 2019-es szobakiadói engedély,
- és az, hogy a szálláshelyet személyesen az üzemeltető működtesse legalább három évig.
A nyilvános adatok szerint Csatárinak ekkor három érintett ingatlana volt, mely alapján legfeljebb 24 millió forint támogatásra lehetett volna jogosult, azonban a ténylegesen lehívott támogatás azonban 30 szobára, azaz 30 millió forintra vonatkozott.
A különbség magyarázata a magyar közéletből jól ismert: családtagok bevonása, anyuci, apuci, rokon – mind pályázóvá vált. Papíron külön üzemeltetők, a gyakorlatban egy rendszer. A hároméves fenntartási időszak végén ezek a szereplők visszaadták szobakiadói engedélyeiket, amit az önkormányzati nyilvántartások is rögzítenek.
(képek forrása: Faceook)
Cégtörténet és szerepváltás – amikor az önkép találkozik a nyilvántartással
A kétkezi szakiparos narratíva akkor kap igazán súlyt, ha mellé tesszük a közhiteles cégtörténeti adatokat. Ezek szerint Csatári Ernő egyéni vállalkozása 2011. május 30-án alakult meg. A tetőfedés, tetőszerkezet-építés főtevékenység 2013 januárjától 2018 júniusáig volt hatályos – nagyjából öt és fél évig. Ezt követően a főtevékenység üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás lett, majd üzletviteli és vezetési tanácsadás.
A cégtörténet másik kényelmetlen adata a székhely. A vállalkozás 2011 és 2024 között Nyírbátorban volt bejegyezve, és csak 2024 januárjától került át Siófokra. Ez azt jelenti, hogy a Kisfaludy-pályázat, a szálláshelyi működés felfutása és a NAV-ellenőrzés még nyírbátori székhellyel történt.
A dokumentum rögzíti azt is, hogy a vállalkozás 1 fős létszámmal működött, miközben az árbevétel 21–50 millió forint közé esett. Ez különösen érdekes a későbbi hatósági megállapítások fényében.
NAV: amikor nem a politika kopogtat
A politikai üldöztetés narratívája ott omlik össze, ahol a NAV jegyzőkönyve kezdődik.
2023. március 28-án a Nemzeti Adó- és Vámhivatal próbaszolgáltatást végzett. A revízió a szallas.hu felületén foglalt egy éjszakát a Villa Smeraldo Siófok Wellness Apartman egyik apartmanrészébe.
A Batthyány Lajos utca 23. szám alatti recepción 58.200 forintot vettek át, de nyugta nem készült. Sem a szállásdíjról, sem az idegenforgalmi adóról. A magyarázat: nem volt nyugtatömb.
A jegyzőkönyv azonban rendszerszintű működést rögzít: több, külön fantázianéven futó szálláshely egy recepcióról, egy számítógépen, elkülönített nyilvántartások nélkül működött. A bevételeket ömlesztve kezelték. A recepciós Csatári Ernő megbízásából járt el.
Az ellenőrzés következménye:
- nyugtaadási kötelezettség megszegése,
- idegenforgalmi adó elszámolási szabálytalanság,
- be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása.
Csatári Ernő neve felkerült a NAV képzeletbeli „jogsértési listájára”. Ez nem politika, akármennyire is szeretnék annak beállítani. Ez üzemeltetés.
(képek forrása: Facebook)
Jogszabályi háttér
A fenti gyakorlat több ponton ütközik jogszabályokkal:
• 2012. évi C. törvény 396. § – költségvetési csalás lehetősége,
• 2017. évi CL. törvény – nyugta- és számlaadási kötelezettség,
• munkaügyi jogszabályok – be nem jelentett foglalkoztatás.
Amikor a politika belép a képbe
A mellékelt értékelések nem politikai pamfletek. Nem ellenzéki röplapok. Nem rosszindulatú lejáratások. Ezek vendégek visszajelzései olyan felületeken, mint a Booking.com vagy a Szállás.hu. Olyan emberek írják őket, akik fizettek a szolgáltatásért, majd leírták, mit kaptak érte.
Hideg szobák. Penészes fürdők. Koszos edények. El nem érhető személyzet. Szervezetlenség. Kulcsátadás körüli káosz. Ezek nem elszigetelt, egyedi panaszok, hanem visszatérő motívumok. Nem mindegyik értékelés negatív, de éppen ez a lényeg, hiszen nem egy balszerencsés esetről van szó, hanem egy szélsőségesen szórt minőségről, amely a működés rendezetlenségére utal.
És itt ér össze végleg a magánügy és a közügy.
Mert lehet azt mondani, hogy egy apartman nem az ország. Igaz. De az is igaz, hogy egy apartman üzemeltetése nagyságrendekkel egyszerűbb feladat, mint egy város, egy térség vagy egy ország működtetése.
Ha valaki nem képes következetesen tisztán, rendben, kiszámíthatóan működtetni a saját vállalkozását, akkor jogos a kérdés: milyen alapon állítja, hogy képes lenne ennél nagyságrendekkel összetettebb rendszereket rendbe tenni?
A tiszta szoba nem ideológiai kérdés. A működő fűtés nem politikai világnézet. A nyugtaadás, az alkalmazott bejelentése, a vendégek korrekt tájékoztatása nem jobboldali vagy baloldali érték, hanem alapműködés. Ezért nem személyeskedés feltenni a kérdést, és nem rosszindulat, hanem józan mérlegelés.
Hogyan akarja valaki rendbe tenni az ország gazdaságát, ha a saját gazdálkodásában is visszatérő zavarok látszanak? Hogyan beszél rendszerváltásról, átláthatóságról és tisztességről, ha a vendégei rendszeresen az ellenkezőjéről számolnak be? És végül: hogyan kér bizalmat millióktól az, aki a saját háza táján sem tudott minden kérdést megnyugtatóan rendezni?
A kampány elindult. A plakátok majd szépítenek. A szlogenek hangosak lesznek. De a hideg szoba hideg marad. A koszos edény koszos marad. A nyilvántartás hiánya pedig tény marad. És a választók dolga eldönteni, hogy vajon ez az a rend, amelyre egy ország jövőjét rá lehet bízni.
(nyitókép forrása:Facebook)
