Brutális migráns támadás a római Termini pályaudvarnál

Brutális migráns támadás a római Termini pályaudvarnál

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott. A rendőrség vasárnap közölte, hogy a történtek nyomán rendkívüli készültség van érvényben, és a pályaudvar környezetét kiemelten ellenőrzik – írta meg a hiradó.hu.

Egy ötvenhét éves olasz férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, ahol intenzív osztályon kezelik, miután szombat késő este a Termini pályaudvarral szomszédos utcában, néhány méterre a bejárattól, körbevették és megverték.

A rendőrség közlése szerint az áldozat az ipari minisztérium alkalmazottja.

A térfigyelő kamerák rögzítették a brutális agressziót:

hét-nyolc fős csoport vette körbe a férfit, többször megütötték, elsősorban az arcán.

A csoport utána szétszéledt. Eddig egy húszéves tunéziait és egy tizennyolc éves egyiptomit állítottak elő, mindketten büntetett előéletűek. A fiatal egyiptomit január első napjaiban ki is utasították, mivel illegális bevándorlóként tartózkodott Olaszországban, de ennek ellenére Rómában maradt.

A támadás után egy órával, a Termini pályaudvarnál egy tunéziai kerékpáros futárt is megtámadtak, akit szintén kórházba kellett szállítani.

A bántalmazásáért egy huszonkét éves és egy tizennyolc éves tunéziait vettek őrizetbe, mindketten illegális migránsok, és az olasz főváros utcáin élnek.

Az agressziókat követően a belügyminisztérium elrendelte a vasútállomás biztonsági átfésülését: további tizenhat személyt vettek őrizetbe.

„Sokan vannak, túl sokan. Adjunk szabad kezet a hatóságoknak, küldjük őket vissza, vasököl és zéró tolerancia”

– reagált Matteo Salvini, az olasz jobboldali kormánypárt: a Liga vezetője közösségi oldalán.

A hírportál kiemelte: a legnagyobb olaszországi pályaudvarnak számító Terminin naponta több mint fél millióan haladnak át. Az állomásnál metrócsomópont és autóbusz-terminál is található, valamint Róma legnagyobb menhelye is a közelben működik. Utóbbi közelsége miatt

az állomás környékén sok a bevándorló és a hajléktalan, akik az éjszakát is a Termininél töltik.

2023 óta közel kétszáz „nagy hatásfokú” hatósági razziát tartottak a Termininél a veszélyes elemek kiszűrésére. A belügyminisztérium 2025 elején úgynevezett vörös zónának, vagyis kiemelt biztonsági övezetnek nyilvánította az állomást és környékét. A rendelkezések között szerepelt az illegális bevándorlók és a büntetett előéletű személyek kitiltása a területről – írták.

polkorrekt