Benyújtotta lemondását a Louvre igazgatója, hajtóvadászat indult a rablók után

Szerdán ismét megnyitotta kapuit a Louvre, miután vasárnap megtörtént az évtized lopása, és 7 perc alatt kirabolták az Apolló-galériát. A múzeum kurátora 34,3 milliárd forintra becsülte a károkat, a 4 tettes 8 koronaékszert lopott el. Emmanuel Macron sürgeti a biztonsági intézkedések szigorítását, Laurence des Cars-t, a Louvre igazgatóját pedig kihallgatták.
Laurence des Cars, a Louvre igazgatója benyújtotta lemondását, de Rachida Dati kulturális miniszter nem fogadta el – írja a Le Parisien. Mint korábban bejelentették, szerdán hallgatták ki az igazgatót, aki bevallotta, hogy szörnyű kudarc számára a rablás. Az igazgató elismerte a kültéri biztonsági kamerák hiányosságát, azonban közölte, hogy már korábban is felhívta a figyelmet a múzeum többi gyenge pontjára.
Újra megnyitotta kapuit Párizsban a Louvre, miután vasárnap hét perc alatt rabolták ki az Apolló-galériát és lezárták a múzeumot. A France24 beszámolója szerint a nyomozás folytatódik, Laurence des Cars-t, a Louvre igazgatóját pedig szerdán a francia kulturális bizottság előtt hallgatták ki.
Emmanuel Macron továbbá sürgette minisztereit, hogy mielőbb szigorítsák a múzeum biztonsági intézkedéseit, a több mint száz millió dolláros rablást követően. Maude Bregeon kormányszóvivő szerint a francia államfő a miniszteri ülésen közölte, hogy már „biztonsági intézkedéseket vezettek be a Louvre-ban, és kérte ezeknek a lépéseknek a felgyorsítását”.
Laure Beccuau államügyész közölte, hogy a Louvre kurátora 88 millió euróra, azaz 34,3 milliárd forintra becsülte a károkat. Azonban hozzátette, hogy a nagyobb veszteség Franciaország történelmi öröksége szempontjából érte az országot.
A lap emlékezetet, hogy nyomozók százai keresik az elkövetőket, azt feltételezve, hogy a rablást egy szervezett bűnözői csoport követte el, amely a teherautó létráján felmászva tört be a múzeumba. Beccuau megerősítette, hogy négy személy vett részt a vasárnapi rablásban, és a hatóságok vizsgálják a helyszínen talált ujjlenyomatokat. A nyomozók továbbá a múzeum környékén lévő biztonsági kamerák felvételeit, valamint a Párizsból kivezető főutak kamerafelvételeit is ellenőrzik.
Régóta húzódó probléma
A Francia Számvevőszék egyik, 2019 és 2024 közötti időszakot lefedő jelentése szerint „tartós” késedelem van a Louvre biztonsági fejlesztéseiben. Az egyik szárnynak csupán negyede rendelkezett videós megfigyeléssel. Januárban Des Cars figyelmeztette Rachida Dati kulturális minisztert a múzeumban tapasztalható „aggasztó szintű elavultságra”, sürgős nagyszabású felújítások szükségességére hivatkozva.
A múzeum kedden visszautasította azt a kritikát, hogy az ékszereket védő vitrinek törékenyek voltak, mondván, azokat 2019-ben telepítették, és „jelentős javulást jelentettek a biztonság tekintetében”.





