Magyar György: Magyar Péter csak eljátssza a demokráciát

Magyar Péter „eljátssza” a demokráciát, de azzal, hogy a végén vétózhat, az egésznek megöli a lényegét. Ez nem a választói akarat érvényesítése, hanem szigorú pártakarat – vélekedett Magyar György a Tisza jelöltállítási terveiről. A Civil Választási Bizottság elnöke szerint ez nem a klasszikus előválasztás, mert olyan, mint egy zártan működő részvénytársaság, így sokkal inkább kiválasztás.
Magyar Péter az utolsó pillanatban visszavonulót fújt a Tisza Párt jelöltállítási terveit illetően, az eredeti elképzelés szerint ugyanis már szeptemberben bemutatták volna minden választókerületben (vk) a 3-3 jelöltet, akik közül november elején belső szavazással választanák ki a két esélyesebbet, végül pedig nyílt szavazással dönthetnének a választópolgárok. A nyertes jelöltet november végén a Tisza kongresszusán mutatnák be.
Ehhez képest Magyar Péter a napokban közölte, az egész jelöltállítási folyamat csak bő egy hónap múlva kezdődik, és a nyilvánosság kizárásával döntik el, ki induljon 2026-ban.
Döntését azzal indokolta, hogy a jelöltek nem érzik magukat biztonságban, félnek a fenyegetésektől, tartanak a lejáratásuktól.
Magyar György, a Civil Választási Bizottság vezetője a Tisza elnökének bejelentését úgy értékelte, két elmélet képzelhető el okként.
Az első az, amit Magyar Péter is mondott, a karaktergyilkolástól való félelem. A pártelnök gondolhatja azt, hogy a már kiválasztott és bejelentett jelöltjei nincsenek biztonságban. Ezért nem teszik ki őket különböző támadásoknak, és rövidebb időt hagynak arra, hogy ezt a lejáratást végrehajtsák – fogalmazott az ügyvéd.
A másik ok, ami Magyar György szerint okozhatja a kitolt jelöltállítást, az, hogy Magyar Péterék nincsenek készen.
Nincs meg a kellő számú jelölt, nem volt idő talán megszűrni őket, nincs aki megszűrje, esetleg a Tisza-szigetek között nincs meg a kellő egyetértés
– sorolta, hozzátéve, magyarázatként az egyes verzió nyilván jobban hangzik, mert így lehet felelősöket találni, és nem a belső problémákra hivatkozva halasztja a párt a jelöltállítást.
Arra, hogy Magyar Péter a nyilvánosság kizárásával választaná ki a választókerületi jelölteket, a CVB elnöke azt mondta, minden párt azt csinál, amit akar, és minden jelölő szervezet úgy választ jelöltet, ahogy akar.
Akár testtömeg, lábméret alapján, sorshúzással, kor szerint is dönthet, de ez nem a klasszikus előválasztás, mert olyan, mint egy zártan működő részvénytársaság, sokkal inkább kiválasztás.
Meggyőződésem, hogy a hatalom leváltása érdekében egy közös jelölt állítása észszerű a jelenlegi választójogi rendszerben. Nem indulhat két tiszás, meg két DK-s, meg jobbikos, kutyás, és van inkumbens jelölt is.
Ha egy jelöltet keresünk, annak megtalálása a klasszikus előválasztással érhető el. Ennek előnye, hogy megismerkedik a választó időben azzal, kik közül választhat, azaz hitelesít. Ezen túl tematizál és aktivizál. Ez az úgynevezett nulladik forduló, ami megmutatja, kit érdemes pályára küldeni.
Ezzel szemben, amit Magyar Péter kitalált, az arról szól, hogy majd a saját hívei maguk közül sajátos módszerrel kiválasztják a számukra alkalmas jelöltet, és nem érdekli őket, ki akar még elindulni. Ez nem előválasztás, nem demokratikus, hanem diktátum, amire már láttuk példát – vélekedett Magyar György, aki szerint a legnagyobb baj, hogy mindez a demokrácia köntösébe van rejtve csupán, mert Magyar Péter azt mondja, majd a Tisza-szigetek jelölnek, utána a központi személyek döntenek, de a legvégén a pártelnök mondja meg, kit enged indulni, és kit vétóz.
Péter „eljátssza” a demokráciát, de azzal, hogy a végén vétózhat, az egésznek megöli a lényegét. Ez nem a választói akarat érvényesítése, hanem szigorú pártakarat
– hangsúlyozta.
Kitért arra is, a Magyar Péter és a Tisza körüli hatalmas lendület elbizakodottá tehette a pártelnököt. Szerinte nem kellenek a bejáratottak és azok az ismertek, akiket a helyi közösségek alkalmasnak találtak, és bekerültek parlamentbe.
Nem szerencsés a kirekesztés, de neki ez az alapfilozófiája, ezzel lépett színpadra – mondta.
Hozzátette, ha előválasztást tartanának, akkor elérnék vele azt a célt, hogy az ellenzéki oldalon korrekt módon megtalálják a megfelelő, hiteles, győzelemre esélyes egyetlen jelöltet. A Tisza az aspiránsait kiválaszthatja sajátos szempontok alapján is, ez belső ügy. Ám az állampolgárok azon joga, hogy választhatnak egy demokráciában, nem kisajátítható. Ott már nem tudom demokrataként elfogadni, hogy az legyen a meghatározó, hogy ők hogyan választanak jelöltet. Nyilvánosan kell csinálni – szögezte le, jelezve, ha november végén, december elején lesznek meg a Tisza jelöltjei, érdemes lenne a többi párttal együtt, legyen szó a DK-ról, a Jobbikról, a Kutyapártról, inkumbens jelöltekről, előválasztást tartani, azaz úgynevezett online, preferenciális szimpátiaszavazást. A választók döntsék el, ki a legnépszerűbb, a győzelemre esélyes. Mindez azért lenne jó szerinte, mert akkor Magyar Péter és a többi jelölt is hivatkozhat arra, hogy a választói akarat érvényesül.
(magyarnemzet.hu)