Újabb antifa tárgyalás Budapesten

A fővárosban hétfő reggel folytatódott a Simeon Ravi Trux elleni bírósági eljárás, amely a 2023-as budapesti támadásokhoz kapcsolódik. A perben a következő két hétben több tárgyalási napot is tartanak, a végső ítélet meghozatala pedig rövid időn belül várható. A vádlott mellett megjelentek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai is, akik a Fővárosi Törvényszék épülete előtt demonstráltak.
A Markó utcában ismét feltűntek a szélsőbaloldali aktivisták, akik zászlókkal próbálták eltakarni magukat. Egyelőre erre lehetőségük van, de a közeljövőben változás várható: Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis nemrégiben bejelentette, hogy az Egyesült Államok mintájára Magyarországon is terrorszervezetnek nyilváníthatják az Antifát. A kezdeményezés több kérdést is felvet, leginkább azt, hogy a parlament mikor fogadja el a vonatkozó jogszabályt.
További dilemma az, miként alkalmazza majd a kormány az új szabályozást. Elképzelhető, hogy nemcsak a szélsőbaloldali csoportokat, hanem a szélsőjobboldaliakat is érinteni fogja. Ebben az esetben paradox helyzet alakulhat ki: az antifa laza, nehezen körülhatárolható struktúrája miatt tovább folytathatja működését, míg a szervezett formában létező radikális jobboldali csoportok jóval nagyobb nyomás alá kerülhetnek, működésük ellehetetlenülhet.
Trux ügye különös figyelmet kap, mivel ő az egyetlen vádlott, akit a német hatóságok kiadtak Magyarországnak a 2023 februárjában történt támadások miatt. Tavaly nyáron érkezett Budapestre, miután Németországban előző év decemberében őrizetbe vették. A börtönben egy ideig éhségsztrájkot folytatott, emiatt rövid időre kórházba került. Bár személyes identitásán sokat töprenghet, ennek kevés jelentősége lesz a jövőjére nézve: várhatóan hosszú éveket tölt majd rács mögött a budapesti eseményekben való részvétele miatt.