Óriási bírságot kapott a Wolt, tiltott termékekkel szolgáltak ki fiatalkorúakat

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint súlyos jogsértéseket állapítottak meg a Wolt két magyarországi vállalkozásánál, amelyek miatt összesen 200 millió forint bírságot szabtak ki. A vizsgálatok feltárták, hogy a cég fiatalkorúakat szolgált ki tiltott termékekkel, „kamuakciókat” hirdetett, akadályozta a panaszkezelést, és jogellenesen korlátozta a fogyasztók jogait.
Az NKFH további élelmiszer-biztonsági és munkavédelmi ellenőrzéseket is indított, és ígérete szerint a jövőben is következetesen fellép a fogyasztói érdekek védelmében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt működő Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai felügyeletével lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárás alatt több súlyos jogsértés került megállapításra a Wolt cégcsoporthoz tartozó két vállalkozás működésében – tájékoztatott erről a minisztérium.
Az eljárások eredményeként összesen 200 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az illetékes kormányhivatal.
A közlemény szerint a cégcsoporttal szemben emellett további élelmiszer-biztonsági és munkavédelmi eljárások is folyamatban vannak. Kiemelték, az NKFH a jövőben is minden esetben fellép a magyar vásárlók védelme, a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében.
Tiltott termékekkel szolgáltak ki fiatalkorúakat
Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az ételkiszállítással kapcsolatos panaszok száma, sokszor a kiszállított termékek állagát és állapotát kifogásolták a fogyasztók. Ezért rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat indult az érintett vállalkozások gyakorlatának feltárására.
A minisztérium közleményében emlékeztettek arra, hogy bár tavaly a legnagyobb piaci szereplők ellen már indult eljárás, a folyamatos ellenőrzések újabb jogsértési gyanúkat tártak fel. A fogyasztók teljes körű tájékoztatása és a sérülékeny csoportok védelme érdekében a Wolt futárcég és kapcsolódó vállalkozásai átfogó ellenőrzésen estek át.
Az értékesítést végző Wolt Services Magyarország ellenőrzésekor megállapításra került, hogy több alkalommal tiltott termékekkel (alkohollal és energiaitallal) szolgáltak ki fiatalkorúakat.
Ezen felül megsértették az akciós árfeltüntetési szabályokat, amikor úgynevezett „kamuakciókat” hirdettek, illetve nem tüntették fel az akciós egységárat sem. Mindezen felül nem tájékoztatták előzetesen a fogyasztókat a vállalkozás nevéről és elérhetőségeiről, mivel egészen a számla kiállításáig nem tudja a fogyasztó, hogy mely vállalkozással szerződött.
A platformot üzemeltető Wolt Magyarország vizsgálata megállapította, hogy elavult, megszűnt panaszkezelési lehetőségről tájékoztatták a fogyasztókat, hátráltatva a sikeres jogérvényesítést. A fogyasztók elállási jogát több termék esetén jogellenesen korlátozták, a weboldal pedig nem felelt meg az akadálymentesítési kötelezettségeknek. Mindezeken túl pedig nem tájékoztatták előzetesen a fogyasztókat a platformon értékesítő vállalkozások nevéről és elérhetőségeiről.
A vizsgálatok nyomán két eljárás indult, amelyek eredményeként a Wolt cégcsoporthoz tartozó érintett vállalkozásokkal szemben cégenként 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki, azaz mindösszesen 200 millió forintot.
A közlemény szerint a nagyszámú vásárlói bejelentés miatt a fogyasztóvédelmi eljárás mellett az NKFH élelmiszer-biztonsági és élelmiszerlánc-felügyeleti vizsgálatot is indított, míg az illetékes kormányhivatal a munkavédelmi szabályok betartását ellenőrzi a vállalkozásnál.
„A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium és az irányítása alatt álló NKFH a jövőben is mindent megtesz a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, és határozottan fellép azok megsértése esetén” – zárta közleményét a Nemzetgazdasági Minisztérium.
(index.hu)