Magyar Péter állítja, 60 000 tiszás énekelt neki tegnap a Puskás Arénában

A tegnapi Magyarország – Portugália Vb-selejtezőn felhangzott a Tavaszi szél vizet áraszt című dal. Kb. mindenki tudja, hogy a Carpathian Brigade nevű szurkolói csoport már több éve énekli a nemzeti 11 meccsein a dalt, igaz át van írva picit. Úgy látszik, hogy erről Magyar Péternek és a szektájának halvány sejtése sem lehetett…

Hát, de honnan is tudhatták volna, hiszen ezek voltak, akik gyűlölik Wass Albertet, a határon túli magyarokat, a Nélküledet, illetve mindent, ami magyar…

Akkor itt most leírjuk nekik, hogy a Romantikus Erőszak 2019-ben egy klipet is készített a szurkolói dalhoz:

Dalszöveg:

Tavaszi szél vizet áraszt
Virágom, virágom
Minden madár társat választ
Virágom, virágom

De én inkább meccsre járok
Virágom, virágom
A lelátón dalolászok
Virágom, virágom

Magyar Pétert azonban semmi sem zavarja, legfőképpen a tények. (A szektát… ááá, inkább hagyjuk is….)

Történt ugyanis, hogy Poloska már meg is osztott egy részletet a tegnapi meccsről a Facebookon, amin az látszik, hogy a drukkerek az említett dalt éneklik.

Ezzel a szöveggel posztolt:

A Puskás Arénában is árad a TISZA

Természetesen a szektások már írják a szerelmes kommenteket:

Még a stadionba is csak testőrrel mert elmenni…

A Tisza-vezért testőr kísérte a stadionba, aki gondosan ügyelt arra, hogy senki ne érhessen hozzá a politikushoz.

Ráadásul korábban az MTK stadionjának VIP-páholyában fotózták le, ahol minden volt, csak nem „valódi emberek közti” szurkolás.

 

(vadhajtasok.hu nyomán)

polkorrekt