Vitézy Dávid az állatvédelmi törvény módosításáról

A 444 ma vitriolos cikket közölt a nemrég hatályba lépett állatvédelmi jogszabálycsomagról, kritizálva benne azokat a fővárosi frakciókat, akik megszavazták, hogy a Fővárosi Önkormányzat éljen a felterjesztési jogával és a kezdeményezze a Kormánynál az élő állattal való koldulás betiltását – amit kivételesen a parlamenti többség el is fogadott – írta a minap Vitézy Dávid Facebook oldalán.
A cikk mélyen hallgat arról, hogy ezt az igényt nem én, nem is Keszthelyi Dorottya DK-s képviselő, nem is más képviselők, hanem az állatvédők kezdeményezték az általam vezetett Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság februári ülésén. Ezt követően került a javaslat a Közgyűlés elé, amit valóban megszavazott a Tisza, a Fidesz, a DK és a Podmaniczky Mozgalom (a 444 rendkívül objektív megfogalmazása szerint a “vitézisták”) frakciója is.
A 444 morális ítélőszéke szerint persze mindannyian legalábbis szörnyetegek lettünk emiatt, és Karácsony Gergely bátor tartózkodása a példaértékű magatartás.
A javaslat természetesen nem azért született, hogy a hajléktalan emberek élete nehezebbé váljon, hanem azért, mert az állatvédő szervezeteknek tudomásuk van folyamatos visszaélésekről, a koldusmaffia által rendszeresen menhelyekről, Illatos útról kikért, majd lepasszolt, majd ismét kikért, majd megint lepasszolt kutyákról, amely állatokat direkt ilyen céllal „forgatnak” a rendszerben. Sokan látták azokat a bernáthegyi kutyákat, amelyekkel szervezetten koldultak az utcákon Budapesten, és nem volt jogalap a fellépésre – ugyanezek a kutyák más közép-európai városokban is feltűntek, szervezett koldulásra. (Lásd a képeken az Astoriánál vagy a Deák téren az elmúlt évben.)
Csakhogy az állatvédőknek semmilyen eszközük nem volt ez ellen a jelenség ellen hatékonyan fellépni. Az állatvédők azt is felajánlották, hogy szívesen segítenek a budapesti hajléktalanellátó szállóin további olyan kennelek kialakításában, ahol a hajléktalan emberek kutyái is elszállásolhatók, elláthatók, a cél tehát pont nem az embertelen bánásmód, nem a hajléktalanok és a kutyák szétválasztása, hanem a gondoskodás az állatokról és a visszaélések megakadályozása. Ez a munka meg is indult azóta.
Az élő állat tartása igenis felelősség. Egy állat élete nem azt a célt szolgálja kizárólag, hogy a gazdájának jobb legyen, így nem lehet mindent, az állat egészségét, biztonságát, későbbi sorsát alárendelni ennek a célnak. Akkor sem, ha a gazdája szerencsétlen sorsú embertársunk. Egy ember dönthet arról, hogy hajléktalanszállóra, nappali melegedőre megy a hideg ellen, vagy a tűző meleg ellen (és nincs vita abban, hogy ezek infrasturktúráját, minőségét fejleszteni szükséges, épp a mi frakciónk erre egy jelentős költségvetési keretet harcolt ki erre az évre), de egy állat, amely a gazdájával van, nem tud elmenekülni sem a téli fagyok, sem a nyári hőség elől. Egész nap ennek kitenni ezeket a kutyákat, sokszor étlen-szomjan tartva őket a közterületeken, forró vagy jeges aszfalton koldulni velük, állatkínzás.
Nem csoda, hogy ez ellen a jelenség ellen számos más város is fellépett már. Az állattal való koldulás tilalma egyáltalán nem magyar újdonság, Fokvárostól Milánóig, Madridtól Prágáig számos város tiltja ezt – épp olyanok is, melyeket nehéz még a 444 szigorú mércéjével is illiberalizmussal vádolni.
És végül: a cikknek van egy olyan felütése, mintha minden hajléktalan ember koldulna, és most ez a rendelkezés épp őket fosztja meg egyetlen örömüktől, kutyájuk társaságától. Pedig a hajléktalan emberek többsége dolgozik, jövedelme van, a jogszabály-módosítás pedig nem a kutyával való közterületen tartózkodást tiltja, hanem a kutya (vagy más élő állat) felhasználását koldulásra. Nem minden hajléktalan koldus és nem minden koldus hajléktalan – ellentétben azzal, ahogy a cikk ezt beállítja.
A szabálysértési törvény amúgy már régóta a gyermekkel való koldulást is bünteti, akkor a mai cikk logikáján azt is hagyni kellene, hiszen micsoda dolog egy anyát elszakítani a gyermekétől, és nem hagyni, hogy az utcán kolduljon vele?
Remélem, a fentiek árnyaltabb képet adnak ennek a jogszabályi változtatás szükségességéről és helyességéről, és arról, miért élt ezzel a kezdeményezéssel a Fővárosi Közgyűlés 90%-os többséggel, így a Podmaniczky Mozgalom szavazataival is.