Megszólalt a férfi, akinek a tavalyi diszkóbotrány során Magyar Péter elvette a telefonját

Megszólalt a férfi, akinek a tavalyi diszkóbotrány során Magyar Péter elvette a telefonját

Nyilatkozott a Hír TV-nek az a férfi, akit tavaly júniusban Magyar Péter, az elhíresült diszkóbotránya során fizikailag bántalmazott, elvette a telefonját, majd a Dunába dobta azt.

A férfi elmondta, hogy Magyar egy hirtelen mozdulattal pofon vágta, és kétszer is megütötte őt. Mint mondta, a Tisza elnöke másokkal szemben is agresszíven lépett fel,

fiatal lányokkal pedig egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy az illő lenne ez háromgyerekes apához.

A férfi ezért videózta Magyart, aki egyszer csak odalépett hozzá, és hirtelen kikapta a kezéből a telefont, majd elrohant vele.

Ismert, a rendőrség Magyar diszkóbotránya kapcsán nyomozást indított, majd az ügy átkerült a Központi Nyomozó Főügyészségre. Végül Polt Péter legfőbb ügyész tavaly ősszel kezdeményezte az Európai Parlament elnökénél Magyar mentelmi jogának felfüggesztését, lopás bűncselekményének gyanúja miatt.

Magyar ügyét azonban először csak januárban vette csak napirendjére az Európai Parlament jogi bizottsága, amely végül csak most kedden, egy évvel az eset után hallgatta meg a Tisza elnökét. Döntés azonban most sem hoztak.

„Na végre” – mondta röviden a meghallgatásra reagálva a Hír TV-nek Tuzson Bence. Az igazságügyi miniszter szerint Magyarnak felelnie kell az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményért, de a Manfred Weber-Magyar Péter paktum miatt még bármi megtörténhet.

A Hír Tv által megszólaltatott jogász szerint nem véletlen, hogy ennyit kellett várni Magyar meghallgatására.

Szerinte az látszik, hogy a brüsszeli elit meg akarja várni a lopási ügy elévülését.

Szűcs Gábor arra is figyelmeztetett, hogy egy olyan ember, aki élvezi a brüsszeli elit támogatását, gyakorlatilag mindent megtehetne Magyarországon, hiszen – hacsak nincs tetten érés – mentelmi joga miatt le sem tudják tartóztatni.

(mandiner.hu)

polkorrekt