Tuzson Bence levélben figyelmeztette a budapesti nagykövetségeket, hogy a Pride be van tiltva

Több budapesti nagykövetség is levelet kapott Tuzson Bence igazságügyi minisztertől, melyben a Pride jelenlegi jogi állapotáról ad tájékoztatást – írta meg a hvg.hu.
A levél alapján a Pride felvonulás be van tiltva, megszervezése börtönbüntetéssel jár, részt venni az esemény szabálysértésnek számít. A levél azután érkezett, hogy hétfőn 33 budapesti nagykövetség állt ki a Budapest Pride mellett.
Tuzson a levélben arról ír, hogy a Kúria megtiltotta a Pride felvonulás rendezését, de a Fővárosi Önkormányzat ezt semmibe véve kijelentette, megrendezi a felvonulást. Azt is leírja, hogy erre válaszul a rendőrség is kiadott egy közleményt, melyben megtiltotta az esemény megszervezését.
„Annak ellenére, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi médiában kritizálta ezt a döntést, nem élt a jogi lehetőségeivel, hogy megtámadja a bíróságon. Ezzel a kihagyással hivatalosan is elismerte a döntést”
– írja Tuzson.
Szerinte a jogi helyzet tiszta, „a Pride felvonulás egy jogilag tiltott gyülekezés, amelynek megrendezése bűncselekménynek minősül, ami egy évig terjedő börtönbüntetéssel járhat”.
Hozzáteszi, hogy az eseményen való részvétel szintén tiltott, így a vonulók szabálysértést követnek el. A miniszter arra kéri a követségeket, hogy tájékoztassák a fentiekről a munkatársaikat.
A Főváros Önkormányzat azzal érvel, hogy nem vonatkozik rá a Pride betiltását megalapozó gyermekvédelmi és gyülekezési törvény, hiszen az önkormányzati eseményeknél nincs szükség hatósági engedélyre.
A rendőrség Karácsony érvelése ellenére betiltotta a rendezvényt, ám a főpolgármester szerint a rendőrségnek erre nem is lett volna hatásköre.
Azt még mindig nem tudni, mi lesz az útvonal, az ugyanis a múlt héten nyilvánosságra került, erre a Mi Hazánk és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) gyorsan be is jelentettek a helyszínre egy gyűlést. Hétfőn Karácsony azt mondta, a Városháza parkban lesz a gyülekező, mire a HVIM vezetője bejelentette, hogy feljelentették Karácsony Gergelyt, mert szerintük el akarja lehetetleníteni a gyűlésüket.