Hatalmas a baj, a Tisza felé ömlik a szennyezés

Hatalmas a baj, a Tisza felé ömlik a szennyezés

Súlyos ökológiai katasztrófa alakult ki a Kis- és Nagy-Küküllő térségében. A megnövekedett sókoncentráció következtében tömeges halpusztulás kezdődött, amely a folyó teljes ökoszisztémáját fenyegeti. A szennyezés nemcsak Romániát érinti. Ha a szennyezett víz eléri a Tiszát, az akár a híres tiszavirágzást is veszélybe sodorhatja.

A Maszol.ro által idézett Nagy András Attila halbiológus szerint a helyzet példaértékűen mutatja be, hová vezet a természet rombolásának rendszerszintű gyakorlata és a felelőtlenség.

A Tisza felé ömlik a szennyezett víz

A Küküllőn és mellékvizeiben bekövetkezett halpusztulás mértéke drámai. A szakértők már most százezres, de akár milliós nagyságrendű elhullásról beszélnek. A védett halfajok – például a Petényi márna, a szivárványos ökle vagy az erdélyi és tiszai ingola – is eltűnhetnek a folyóból.

Most már nem arról beszélünk, hogy lesz-e ökológiai katasztrófa vagy nem, itt most már egy bekövetkezett katasztrófáról beszélünk

– figyelmeztetett Nagy András Attila.

A Kis-Küküllő mentén élő halak közül csak azok élhetik túl a pusztulást, amelyeknek sikerül felúszniuk a tiszta vizű mellékpatakokba. A biológus szerint azonban „egy átfogó mentéssel is legfeljebb a halak 0,1 százalékát lehetne megmenteni”. A szennyezés tovaterjedése komoly aggodalmat kelt a magyar hatóságok körében is.

A Maszol megkérdezte, hogy amennyiben a hullám eléri Magyarországot, még pontosabban a Tiszát, befolyásolhatja-e a tiszavirágzást.

Reménykedünk abban, hogy ez nem fog megtörténni, de ugyanúgy reménykedtünk abban is, hogy ami most van a Kis-Küküllőn, az nem következik be. Egyelőre csak találgatások vannak, de valószínűsítjük, hogy ha így marad a helyzet, akkor a Nagy-Küküllő, a Maros és a Tisza olyan mértékű vizet képes hozzáadni ahhoz, ami a Küküllőből jön – ezáltal pedig akkora lesz a hígulás–, hogy ez nem fog problémát okozni a tiszavirágzással kapcsolatban. De nem tudjuk, hogy mekkora lesz a hígulás, és azt sem tudjuk, hogy ami most történik a Küküllőn, lesz-e rosszabb, mert meggyőződésem, hogy lehet ennél rosszabb is

– mondta Nagy András Attila. A szennyezés eredete vélhetően a parajdi sóbányához köthető, ahol egy korábban kiépített gátat elbontottak, közvetlenül azután, hogy egy nemzetközi szakértői csapat elhagyta a helyszínt. A sókoncentráció azóta „brutálisan” megemelkedett. A szakértő bírálta az intézmények közti együttműködés hiányát is:

Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen katasztrófahelyzetben két intézmény azzal van elfoglalva, hogy egymással veszekszik, nem pedig a probléma megoldását keresi.

(magyarnemzet.hu)

polkorrekt