Polgári ellenállást hirdetett Puzsér – képekkel, videókkal

Polgári ellenállást hirdetett Puzsér – képekkel, videókkal

Puzsér Róbert kedd 18 órára „Polgári ellenállás” címmel hirdetett demonstrációt a Kossuth Lajos térre. Az esemény leírásában így buzdítanak a részvételre: „Ha most nem hallatod a hangod, később már nem lehet.

Ha most nem állsz ki azért, amiben hiszel, később már hiába teszed. Ha most nem szállsz síkra a szabadságodért, később már kár lesz kapkodnod a levegő után. Ha ma nem véded meg az európai identitásod, holnap már az Eurázsiai Unióban ébredsz. Nincs hova hátrálnod: cselekedj.”

A szervezők kérték, hogy a résztvevők ne vigyenek pártzászlókat az eseményre, továbbá ne takarják el az arcukat, és mindenben kövessék a szervezők és a rendőrség utasításait, hogy a demonstráció békés és biztonságos legyen.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán jelentette be, hogy az Országgyűlés a jelenleg futó ülésszakban már nem szavaz az átláthatósági törvénytervezetről, így elvileg a rendezvény is okafogyottá vált, ámde Puzsér Róbert többek között így kommentálta a bejelentést:

„A hatalom megtorpanását természetesen egy szemernyi sikerként könyvelhetjük el, de ez semmiképp nem megoldás: amit Kocsis előadott, az mindössze a hatalom sokszor megtapasztalt szemfényvesztése. A fideszes többség továbbra sem vonta vissza a törvényjavaslatot, csak elnapolta a megszavazását – nyilván abban bíznak, hogy őszre alábbhagy a társadalmi felháborodás. Úgy tűnik, a szuverenitása iránt mindig nagyon önérzetes rezsim szerint pár hónapot simán várhat a szuverenitásának megvédelmezése, ha épp nem tetszetős a közhangulat.”

Míg a Kossuth térre érkezőkre vártak, a szervezők lejátszottak egy videót, amelyben a külföldön élő magyarok üzennek Sulyok Tamásnak a külföldi szavazás nehézségei miatt, majd egy újabb videót játszottak le a Dave Világa YouTube-csatornáról, amelynek fő üzenete:

Takarítsd el a koszt!

A videóbejátszás alatt Orbán Viktorról, Mészáros Lőrincről, fideszes politikusokról és megafonos influenszerekről, kormányközeli hírességekről mutattak fekete-fehér képeket.

A demonstrációt a tüntetés színpadi házigazdája, Lampé Ágnes újságíró nyitotta meg, aki azt mondta, úgy látja, mindannyiuknak van valami, ami miatt felemeljük a hangunkat. Az újságíróknak leginkább az átláthatósági törvény miatt, amit Lampé Ágnes „önkénytörvénynek” nevezett. Ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy azt nem vonták vissza, csak elhalasztották.

A független és hiteles sajtó védelme érdekében nekünk, újságíróknak is meg kell szólalnunk

– fogalmazott Lampé Ágnes.

A következő fellépő Sallai Dé:Nash volt, aki beszédében úgy fogalmazott, hogy a kormány „morális határokat lépett át, elvtelen pragmatizmussal, azért, hogy konszolidálhassa hatalmát”.

Nem új mérföldkő, hanem új fejezet lenne a félrevezetően elnevezett átláthatósági törvény, amivel egy olyan alapértéket támadnak meg, ami a nemzeti szuverenitás valódi harcosai, az általuk is sokat hivatkozott márciusi ifjak követelései között nem a hetedik, nem a tizenkettedik, hanem az első pont volt

– mondta a rapper, majd hozzátette, hogy most „a Fidesszel szemben kell megvédeni a ’48-asok első pontját”, a szabad sajtót.

Szerinte „a választók többsége elégelte meg ennek a rezsimnek a dolgait, és valódi esély mutatkozik arra, hogy jövőre, 16 év után nem a Fidesz fog kormányt alakítani. Ha a Fideszt a tüntetésekkel nem is lehet befolyásolni, de amennyiben új vezetői lesznek az országnak, lássák, hogy miből nem kért az emberek egy igen nagy része, hogy minek a leváltásával bízták meg, és ily módon tudja azt is, hogy erre a rengeteg szavazatra akkor számíthat, ha nem bontja tovább a demokrácia alappilléreit, hanem visszaépíti azokat”.

Bogos Csaba volt a következő fellépő, aki szerint a hatalom nem a külföldi befolyástól fél, hanem attól, hogy elvesztették az uralmat a közbeszéd felett.

Kormányzás helyett TikTok-haknizás zajlik

– jelentette ki a tartalomgyártó, hozzátéve: „A rendszer már rég nem az ártatlanokat védi, csak önmagát.”

„Ez az ország nem azoké, akik hazudnak, akik meglopják honfitársainkat, akik a hatalomért eladják emberségüket. Ez az ország azoké, akik mernek gondolkodni, látnak a sorok között, hisznek magukban, egymásban, és van egy közös jövő, amit együtt kell megteremtenünk” – emelte ki Bogos Csaba.

Elég sok árus is megjelent a tüntetésen, kihasználva a jó időt és a meleget. A demonstrálók csapolt sört és perecet is tudtak vásárolni, anélkül, hogy elhagynák a teret, de csúcsra járt a közeli Spar, a vendéglátó helyek, és kezdés után nem sokkal már a Szamosban is elfogyott a fagyi. A 2-es metró kijárata felé és a Kossuth tér több pontján a szervezők vizet osztottak a tüntetőknek.

Maga a rendezvény sokkal inkább piknikre hajaz, semmit elégedteln emberek dühös tüntetésére, ugyanis a Rákóczi-szobor körüli füves részen sokak piknikeztek, ettek-ittak, volt, aki futárral rendelt pizzát. Sőt, volt aki a laptopját elővéve nekiállt dolgozni, mások pedig kifeszített függőágyban vagy a villamos sínek mentén fekve hallgatták a beszédeket.


Mindeközben a színpadra lépett Dévényi István, a Magyar Hang újságírója, aki azzal kezdte, hogy:

István vagyok, újságíró, pont ezért az ég világon semmi keresnivalóm nem lenne ezen a színpadon egy normális országban, mondjuk a polgári Magyarországon, amit a Fidesz hazudott nekünk, és elhittük. Én elég sokáig elhittem.

Véleménye szerint többek között az a dolga, hogy büszke legyen, méghozzá arra, hogy ott van a tömegben a két fia, ám mélyen elgondolkodtatja, hogy a kisebbik fia egyidős a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, mellyel szemben a fiának van jövője.

Következett Illés Helga, aki arról beszélt, a hatalom azt akarta, hogy féljenek, mert ez az érzés nem enged cselekedni, megalkuvásra késztet.

Csak az a nép lesz gyenge, amelyik nem hisz a saját erejében

– vélekedett a fotóművész, youtuber.

Azt is kiemelte, „lehet, hogy van okunk félni, és egész biztos vagyok benne, hogy fogunk is még félni, de ami a legfontosabb: soha többé nem hagyhatjuk, hogy ez a félelem megbénítson minket”.

Úgy gondolja, hogy amikor majd a tömeg abbahagyja a civakodást, és feléjük fordul, „a hatalom tudja, hogy hamarosan nem az ő játékszabályaik szerint fognak menni a dolgok. Ők ilyenkor megrettennek, és amikor félnek, akkor a legveszélyesebbek, mert nem riadnak vissza semmitől. Mi éppen ilyenkor szoktunk visszakozni, mert megijedünk a hatalom haragjától, de tudnunk kell, hogy náluk a harag mindig a félelem, a bizonytalanság jele, pontosan ilyenkor van esélyünk nyomást gyakorolni rájuk”.

Beszédét azzal zárta, hogy a „rezsim rémálma” az a pillanat, amikor az emberek felismerik az erejüket, és polgárrá válnak.

„Jó éjszakát nekik. A Márai verje belétek a polgárságot” – zárta felszólalását.

A fotóst Zentai Márk követte a színpadon, aki egy dalt énekelt, majd következett Magyar Dávid, aki többek között Mészáros Lőrinc vagyongyarapodásáról beszélt.

A jegyzőkönyv kedvéért el kell hogy mondjuk, Magyarország ebben a pillanatban is tudna minden magyar állampolgár számára tisztességes oktatást, egészségügyet, nyugdíjat, közlekedést biztosítani. Ez politikai szándék kérdése, a pénz megvan rá, csak nem erre költjük

– szólott a rádiós műsorvezető, majd hozzátette, hogy „Az egész csak rajtunk múlik, ezen a tízmillió emberen. Már nem csak az a tét, hogy lopnak-e, szűkül a tér, fogy a levegő, nő a nyomás, meg akarnak minket fojtani. Nem arról van szó, hogy megtudja-e a közvélemény, hogy lopnak, arról van szó, hogy öles léptekkel haladunk Fehéroroszország felé, csak mi nem oda tartozunk.”

Magyar Dávid, a soron következő felszólaló véleménye szerint a rendszer „kőkeménynek mutatja magát, de ez épp azt jelenti, hogy gyenge, fél, tőlünk fél, az erőt ne keverjük össze az erőszakossággal, gránitszilárdságúnak mutatja magát, de vécépapírból van”.

Bizzer Mátyás egyetemista pedig kijelentette: „Élhetelten az, ami körülvesz. Majdnem mindenki a környezetemben arra sarkall, hogy ne csináld, Matyi ne állj oda, tönkre fogod tenni a karriered.”

„Ki ültette el bennünk a gondolatot, hogy mi egymás ellenségei vagyunk? Hogyan vehették el az együttműködést, és meddig hagyjuk még, hogy ezzel minden energiánkat leszívják? Hát milyen ország az, ahol rosszarcúnak, túlmozgásosnak, vagy hangulatkeltőnek számít, aki rá mer kérdezni, ha körülötte csalnak?”

Ezután azzal folytatta, hogy „Mi nem vagyunk egy vesztes nemzet. A közösségeink is megvannak, csak hinnünk kell bennük, és együttműködnünk velük.”

Azt mondta, hogy amikor a rendszerváltás idején egy asztalhoz ült az „az ó- és az új hatalom, új módon szelték fel a tortát, a nép már nem volt alkuképes szereplő, így azóta könnyedén, észrevétlenül visszatértünk egy diktatúrába”.

Lányi András író, filozófus is színpadra lépett és azt mondta, hogy „Én szégyellem magam. 15 évig olyan országban éltem, amely tehetetlenül tűrte egy jogfosztó, jogtipró, tolvaj, hazug társaság uralmát”.

Majd folytatta és elmondta, azért is van itt, mert szeretné elmondani, hogy mennyire kedveli az átláthatóságot, követeli többek között azt, hogy tegyék végre átláthatóvá „a közpénzek útját a magánzsebekbe, és onnan vissza a pártkasszába”.

Kedves Orbán Viktor, amikor először bevonultál ebbe az épületbe, ott voltam valahol a kíséretedben. Most el kell hogy zavarjunk ennek az épületnek lehetőleg még a közeléből is, mert különben a gyerekeink mennek el ebből az országból, amit tönkretettél

– üzente a miniszterelnöknek is Lányi András.

Borsi Bálint költő és műfordító állt színpadra, aki szerint „nem könnyű most itt állni. Nem azért, mert nincs mit mondanom, hanem azért, mert 15 év nemzeti együttműködés után nehéz azt érezni, hogy van még olyan, ami nem lett elmondva. Mind ismerjük a tüntetések dramaturgiáját, valaki kiabál, valaki sír, valaki dühöng, valaki remél, valaki idéz valamit a fiatal Orbántól. De a rendszer dramaturgiáját is ismerjük, belengetnek valami vállalhatatlant, az ellenzék felháborodik, aztán kitáncolnak, visszavonják, elnapolják, újrakeretezik, cinikusan értetlenkednek a felháborodáson, az ellenzék pedig zavartan vakarja a fejét”.

Kijelentette, hogy a kegyelmi ügy mindent megváltoztatott, ugyanis „A tömeg felismerte a saját erejét, a Fidesz most hiába tartja a széket, ezúttal nem ülünk le. Ahova a közönségnevetést várják, ott most csend van. Feszült csend, éles figyelem. Már ismerjük őket, figyeljük őket, és nem vesszük le róluk a szemünket.”

Csak nézzük őket, hosszan és nyugtalanítóan. Ha kell, az arcukba mondjuk, szórakozzatok az anyátokkal

– közölte, majd ő is megszólította a miniszterelnököt, és azt mondta, „Viktor, nézz már körbe, eleget nyertél, 15 éve élünk a sértett, öntelt, infantilis pszichédben. 62 éves vagy b*szd meg, tedd túl magad az apádon. Lassan mi is túltesszük magunkat rajtad.”

Beszédüket letudva Sallai Dé:nash és Magyar Dávid is gyorsan elhagyta a Kossuth teret, lehet, csak azért, hogy helyet adjanak az időközben megérkező Kunhalmi Ágnesnek.

Stumpf András, a  Válasz Online újságírója szintén felszólalt a tüntetésen, és Dévényi Istvánhoz hasonlóan leszögezte: „újságíróként normális viszonyok között nem a színpadon lenne a helyem.”

Közölte, hogy amikor meghallotta, miszerint elhalasztják az „önkénytörvény” megszavazását, ismerős érzés kerítette hatalmába:

„Hét éve ilyenkor végezték ki egykori nyomtatott hetilapunkat. Előtte hónapokig hitegettek, bizonytalanságban tartottak.”

Nem tudok egyszerűen legyinteni az önkénytörvényre azért, mert őszre halasztották annak szavazását. Orbán Viktor aláírása ott van a törvényjavaslaton, a javaslaton, amely jelenlegi formájában nem más, mint a magyar polgári demokrácia halálos ítélete – mondta, majd arról is beszélt, hogy alkotmányos kötelességüknek tesznek eleget, amikor fellépnek a törvényjavaslat ellen.

Pankotai Lili következett, aki beszédében kijelentette: „A magyar nép válaszút elé került, ma még dönthetünk. Dönthetünk, hogy egy nyugati, szabad országban akarunk-e élni, vagy keleti, orosz típusú rendszerben. Ma még beszélhetünk, lehet, hogy utána kirúgnak a munkahelyünkről vagy iskolánkból, lehet, össztűz alá vesz a propaganda, és bíróságokon hurcolnak meg, de beszélhetünk, és van is miről beszélnünk.”

Azt mondta, véleménye szerint Európa védelme újraszerveződik, az Európai Unió pedig bármikor megteheti ugyanezt, „a mi adónkból orosz propagandát toló köztévében pedig már azt beszélik, milyen pozitívumokkal járna, ha elhagynánk az Európai Uniót”.

Azt is elmondta, hogy Lázár János Orbán Viktor egyik szócsöve, az pedig egy „nyíltan náci beszéd volt”, amit a Pride-ról és a Kincsem Parkról mondott.

Nem a zsarnok teremti a szolgát, hanem a szolgalelkűség teremti a zsarnokot. Nem a hatalom kezdte el a zsarnokságot, a hatalom csak akkor lett zsarnok, amikor hagytuk, hogy az legyen, amikor elfogadtuk, hogy kicsik vagyunk, tehetetlenek vagyunk, úgysem változik semmi. Amikor nem kérdeztünk vissza, amikor hallgattunk

– húzta alá Pankotai Lili.

„A rendszer mi magunk vagyunk, és az a gondolkodásmód, amivel létrehoztuk. A demokrácia akkor kezdődik, amikor nemet mondasz arra, hogy valaki más helyetted döntsön. Nem kell hősködni, elég ha nem hajolsz meg, elég ha nem fogadod el, hogy természetes a lopás, elég ha nem mondod többé, hogy ilyen a magyar sors” – hangsúlyozta Pankotai Lili, aki azzal zárta beszédét, hogy „mi vagyunk a jelen és a kib*szott jövő.” – zárta a tőle megszokott trágárságokkal tarkított beszédét.

„Gyáva népnek nincsen hazája, néhány tolvaj lett a gazdája. Gyáva népnek nincs hazája, lassanként lépked a biztos halálba. Éljen a párt, ha rajtam múlna, kenyéren és vízen”

– indította beszédét Csató Adorján Funktasztikus.

Ezek után a rapper hangsúlyozta, hogy „Egyetlen politikai párthoz, szekértáborhoz sem húz a szívem. Kiemelten hangsúlyos számomra a szólásszabadság és a szabad véleményalkotáshoz való jog, amit hamarosan korlátozni akar a kormánypárt.”

Hosszú évek óta azt hallgatom, hogy ők legalább kormányozni tudnak. Mit? Hova? A gazdaság gatya, az oktatás gatya, az egészségügy, a közbeszéd, a szociális helyzet, a természetvédelem, a demokrácia és a demográfia gatya, de legalább áldását adta rá Bese atya. A fél ország behugyozva élvezi a kocsmaprogramot, a drogprevenció gyakorlatilag megszűnt.

– közölte, majd azt mondta, hogy nemrég a borsodi otthonában ketten megtámadták, nem sokon múlott, hogy nem ölték meg, és szerinte ez azért történt, mert megőrizte függetlenségét, és korántsem a Borsodban amúgy is gyakori problémák miatt.

Jött Hadházy Ákos, aki szokásos keddi tüntetéseinek helyszínét most a Kossuth térre helyezte, összeforrva Puzsérral, de hangsúlyozva minden fórumon, hogy nem hagyják abba. Annyira nem, hogy a rendezvény teljes ideje alatt osztogatták a téren a jövő heti tüntetésére invitáló szép, színes szórólapokat.

Bbeszédében úgy fogalmazott a független politikus, hogy az elmúlt hónapok tüntetéseinek egyik különösen pozitív élménye, a kormány számára pedig talán ijesztő, hogy hány ismert és elismert ember szólalt meg hétről hétre, nevét, arcát vállalva.

„Hiába nem foglalkozik valaki politikával, a politika akkor is meg fogja találni őket, abban pedig nem lesz köszönet”

– emelte ki, majd azt mondta, sokak szerint felesleges tüntetni, de nem aludt ki az ellenállás lángja, lassan három hónapja nem hagyják abba.

A pisztolyt nem sütötték el, de most is ott van az asztalon megtöltve. Azért vagyunk itt, mert továbbra is követeljük a tervezet visszavonását. Követeljük továbbra is a gyülekezési törvény technofasiszta módosításának visszavonását

– emlékeztette a megjelenteket Hadházy Ákos.

Nagy Bandó András volt a következő fellépő, aki azzal kezdte beszédét, hogy

hozzátok szólok, hatalmasok, úgy tűnik rájöttetek, ez az átvághatósági üvegtörvény úgy korcs, ahogy van, Fletó módra elkúrtátok. Ezt simán visszadobná a mesterséges intelligencia. Rájöttetek, az üvegen át lehet látni, de a tükörrel bajotok lenne.

A humorista el tudja képzelni azt „a kabaré szintű parlamenti falugyűlést, amelyen a 133 bátor, távvezérelt ujjú képviselő egymást lökdösve vitatkozik, hogy nem, igen, de nem, de igen. Azon gondolkodtam, még mit agyaltok ki, hogy megtarthassátok a bűnök halmazából épült szürrealista rendszereteket”.

„Akiknek elege van belőletek, az maga a nemzet. Igen, mi vagyunk, a magyar emberek. Se nem háborúpártiak, se nem poloskák, se nem kémek, se nem hazaárulók, legfőképpen nem agymosott Orbán-hívők. Szabad emberek, akik ha a szabadságról van szó, tapodtat sem hátrálnak” – zárta beszédét a humorista.

Radics Péter youtuber is színpadra lépett a tüntetésen, aki azzal kezdte, hogy

„Mennyi hazaáruló, b*szd meg! Hogy a f*szomba lehetnek ezek kétharmadnyian? Hogy jött ez össze?”

A kormány szerint, aki nem ért velük egyet, az hazaáruló poloska, akit likvidálni kell, b*szd meg! Aki nem velük van, az a haza ellen van. Ha nem osztod Viktor nézeteit, akkor Brüsszel-csicska vagy, Soros-ügynök, óvodásátműtő LMBTQ-aktivista, b*szd meg, migránssimogató, vagy épp mind egyszerre. És ez a mondanivalójuk b*szd meg, ennyi. Így kell kettészakítani egy országot. Ma már a kokárda is párttulajdon, a Himnusz is csak jobbról hangozhat – folytatta trágárságoktól hemzsegő szónoklatát, majd azzal folytatta, hogy „a Harcosok Klubja gyakorlatilag azt jelenti, mi nem tudjuk megvédeni magunkat, védjetek meg ti minket. Ti vagytok, b*szd meg, az online harcosok. Sniperrel a monitor előtt a nagyi. Ez már nem csupán propaganda, ez közösségi agresszió rendszerszintre emelve. Az erőszak legitimizálása. Polgárháborús uszítás. Ha kimondod a véleményed, veszélyezteted az ország szuverenitását. Ez a modern diktatúra, kimondhatod, amit gondolsz, csak éppen elzárják a pénzcsapokat, ellehetetlenítenek”.

„A cél, hogy a valódi hazaárulókat küldjük el a bús, büdös picsába. Egyetlen üzenetem lenne a NER-nek, de azt kurva hangosan ki kell mondani 2026-ban: b*sszátok meg, és takarodjatok a picsába” – üzente a végén.

A következőként színpadra álló Lovasi András felszólalás helyett zenélt inkább, majd jött Ács Dániel, a 444.hu propagandistája. Ő azzal kezdte beszédét, hogy fia „pontosan tizenegy éve itt volt az Origo elfoglalása elleni tüntetésen, és most is itt áll valahol. Gyakorlatilag végigtüntette az egész eddigi életét. Babakocsiban, kismotoron, gördeszkán, de még egyszer sem mondhattam neki, hogy győzött az igazság”.

Az elmúlt másfél évtizedben a szemünk fokozatosan hozzászokott a félhomályhoz. Hozzászoktunk, hogy a könnyünk kicsordul, annyira erőlködünk, hogy lássuk, mi történik velünk. Most a hatalom nyíltan arra készül, hogy az utolsó kislámpákat is lekapcsolja

Elmondta még, hogy szerinte a hatalom által elképzelt világban már nem látnák, „hogy verőemberek erőszakkal akadályoznak meg egy népszavazást”, nem látnák a „hatvanpusztai palotát”, nem látnák „a nemzet bankjából eltűnt összeget”, nem látnák, hogy állampolgárokat „kémszoftverrel figyelnek meg”, nem tudnak „a szegénységi adatok meghamisításáról”, ebben a világban „Novák Katalin és Varga Judit a helyükön maradnak, hiszen nincs kegyelmi ügy sem”.

Beszédét azzal zárta, hogy „a rendszer elpusztít mindent, ami számunkra érték”.

Utolsó felszólalóként a főszervező, Puzsér Róbert lépett a színpadra, akinek beszéde alatt a kivetítőkön hatalmas QR-kódok jelentek meg, mellettük egy felhívás: Csatlakozzatok! A QR-kód egy Google-form oldalra vezet, ahol a Polgári Ellenálláshoz lehet csatlakozni.

Puzsér azzal kezdte beszédét, hogy

„az ellenállás elkezdődött. Ti vagytok az ellenállás. Azért vagyunk ma itt a Kossuth téren, mert érezzük, hogy nekünk, polgároknak dolgunk és felelősségünk van Magyarországgal. Az ellenállás legfőbb célja, hogy kivezesse a politikát a pillanatból”.

Kocsis Máté, Rogán Antal és Orbán Viktor úgy fárasztja a magyar társadalmat, ahogy horgász a halat. Enged a zsinóron, feszít a zsinóron, és amikor épp enged, akkor a hiszékeny magyar ember azt gondolja, hogy megvan oldva az ügye, hogy nem Minszk felé vezet a következő lépés. De igen, minden lépésük Minszk felé vezet. Ideje, hogy a hal fogja ki a horgászt, mi teremtjük a pillanatot, nem követjük többé – mondta, majd rátért az illiberalizmus fogalmának ecsetelésére. Azt mondta, „a betegség neve illiberalizmus. Nem azért akarunk kigyógyulni az illiberalizmusból, mert liberálisok vagyunk, hanem azért, mert az egyikünk konzervatív, a másikunk liberális, a harmadik szocialista. Az illiberalizmus a polgári társadalmat üldözi és a feudalizmust restaurálja”.

Ezek után azzal folytatta, „ha a magyar állampolgárok nem veszik kezükbe a politikát, és nem gyakorolnak tényleges nyomást a közgondolkodásra, a közhangulatra, a közhatalomra, akkor a jövőben is minden rendszerváltás gengszterváltás lesz. A politikusok nem lesznek jobbak, de lehet Magyarországon egy erős és cselekvő polgárság”.

A feudális önkény elragadta, túszul ejtette, kisajátította, kifosztotta, és keletre hurcolja Magyarországot. Nincs hova hátrálnunk, ha nem lépünk közbe, a hazánk elveszett. Elég a zsákmányra éhes teljhatalomból, elég, hogy az illiberális elit tagjai kisajátítják a nemzet fogalmát. Ők nem a haza, a haza a zsákmányuk, ők gyűlöletkeltő hajlamú és mélyen korszerűtlen uralom, amivel nem lehet kiegyezni, nem lehet megjavítani, csak meghódolni lehet neki, vagy megdönteni

– emelte ki, majd az „illiberális uralmat” tizenöt évnyi „nemzetgyalázatnak” nevezte.

Azt mondta, hogy „35 éve azt skandáltuk, hogy ruszkik haza, és most ugyanott tartunk”, ugyanis a Fidesz beéri a hatalommal, a luxussal, és azzal, hogy „visítsanak a libsik. Csakhogy fordul a kocka, aki ma visít, az nem visít örökké”, ma pedig az egyetlen érvényes követelés az, hogy „takarodjanak”.

Közölte, „ideje sorsot választani: Európa vagy Eurázsia? Hogy melyik vár ránk, az rajtunk múlik.”

Puzsér beszédének végén Lampé Ágnes azt kérte, énekeljék el közösen a Szózatot, ám ez nem nagyon érte a sok hazájáért aggódó tüntető ingerküszöbét, mert a Szózat közben tovább ücsörögtek vagy siettek haza nemzeti énekünk közben.

Miközben a Szózat után is folyamtosan indultak haza az emberek, még bejelentette a műsorvezető, hogy a mai demonstráció 1200 ember adományából valósult meg, a költségekről és a bevételekről pedig transzparensen elszámolnak majd, majd közölte, hogy a rendezvénynek vége.

Ennek ellenére még összehívták a tüntetésen felszólalókat egy utolsó csoportképre, és felhívták a figyelmet arra, hogy a szervezők a téren adománygyűjtő ládákkal sétálnak körbe.

Néhányan a téren mindeközben azt skandálták, hogy „Margit híd”, de nem volt túl nagy támogatottságuk. Ennek ellenére elindultak azzal a tervvel, hogy a Hadházy Ákostól tanult technikával veszik be a hidat, vagyis nagyon lassan kelnek át a zebrákon.

El is indultak a hídon a budai oldal felé, majd megérkeztek a készenléti rendőrök, és a szigeti lejáró magasságában leterelték az embereket az útról, és sorfalat álltak. Az autó- és villamosforgalom csak pár percre állt meg, aztán gond nélkül haladt tovább.

Eközben a pesti hídfőnél egy magányos tüntető leült a villamossínre, és invitálta az embereket, üljenek mellé, de ehhez senki nem kapott kedvet.


Közben megérkeztek a Momentumosok is, akik füstgyertyákkal vonultak, és próbáltak az úttestre „tévedni”, de ez nem sikerült nekik, mert a rendőrök körbevették és igazoltatni kezdték őket. A támogatásukra siető hölgyet és társát visszaterelték az úttestről a járdára, felhívva figyelmüket arra, hogy balesetveszélyes dolgot művelnek.

Tíz óra tájban már csak egy maroknyi tüntető sétált fel és alá a zöld jelzés alatt, ennek ellenére még több rendőrségi busz érkezett, hogy biztosítsák a forgalom zavartalanságát. Válaszul erre

Több szabadnapot a rendőröknek!

– felkiáltással reagáltak a tüntetők.

 

polkorrekt