Keményen beszóltak Magyar Péternek az Európai Parlamentben

Magyar Péter Brüsszelben bonyolódott vitába a gazdák területalapú támogatása kapcsán Dömötör Csaba fideszes képviselővel.
A Tisza Párt elnöke annak kapcsán kérdezte fel a kormánypárti képviselőt, hogy a kormánypártok mellett az agrárkamara és falugazdászok az elmúlt hónapokban többször is szembesítették azzal: ők és Brüsszel elvenné a gazdák területalapú támogatását.
Ugyanis októberben Magyar közzétett egy bejegyzést, amelyben lényegében a területalapú támogatások jelenlegi rendszerének felszámolását vetítette előre.
Magyar Péter szerint „ahogy az egész unióban, úgy Magyarországon is támogatni kellene az intenzívebb, nagyobb hozzáadott értékű, organikus mezőgazdasági termelést a jelenlegi extenzív gabonatermelés (sic!) helyett.” Magyar Péter szerint tehát az úgynevezett organikus gazdálkodást – magyarul a biogazdálkodókat – kellene támogatni a gabonatermesztés helyett.
A Brüsszel kérésére készült Stratégiai párbeszéd nevű állásfoglalás ehhez hasonlóan arról írt, hogy „el kell mozdulni a jelenlegi nem degresszív területalapú kifizetésekről a hatékonyabb támogatás irányába”.
A Tisza Párt elnöke most ezeket a szavait és a brüsszeli terveket is próbálta letagadni, és hazugsággal vádolta a kormánypártokat, ám Dömötör Csaba szó szerint szembesítette korábbi, fent idézett, október 15-i mondataival.
„Ön tehát beállt a sorba, utána pedig letagadja. Nem érzi-e kínosnak, hogy a szír repülők álhíre után ebben is félrevezeti a magyarokat, és ebben az esetben, a magyar gazdákat? Szégyen!” – mondta a fideszes képviselő a pártelnöknek.