Már nem Budapesten van az ország legdrágább utcája

Már nem Budapesten van az ország legdrágább utcája

A balatonfüredi Aranyhíd sétány volt tavaly az ország legdrágább utcája 2,64 millió forintos átlagos négyzetméterárral a KSH adatai alapján. Ezzel a főváros elvesztette korábbi, évtizedeken át tartó elsőségét.

Éveken át budapesti közterületek álltak az első helyen a legdrágább lakóingatlanok listáján, tavaly azonban változott a helyzet – írja friss, Origóhoz eljuttatott elemzésében az ingatlan.com.

Balatonfüred előzte meg az V. kerületet

A múlt évben a balatonfüredi Aranyhíd sétány lakásai voltak a legdrágábbak 2,64 millió forintos átlagos négyzetméterárral.

A második helyet a budapesti Kossuth tér szerezte meg 2,54 millió forintos értékkel.

A harmadik helyen a főváros II. kerületében – azon belül a Rózsadombon található – Ruthén út következik, ahol négyzetméterenként 2,37 millió forintot adtak a vásárlók.

A tízes toplistán csak budai kerületek utcái szerepelnek: a Vérhalom utca, a Józsefhegyi utca, a Márvány utca, a Medvetalp utca, a Lotz Károly utca, a Dolgos utca és az Országház utcai lakásait 1,85-2,22 millió forintos ár jellemezte a múlt év során.

A lakóingatlan-árak szempontjából az ország legolcsóbb közterületei közé tartozott tavaly a kiskunlacházai Templom utca volt, ahol 23 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár.

A legalacsonyabb árú utcák közé sorolható a borsodnádasdi Kölcsey Ferenc utca, a mezőhegyesi Battonyai út, a mélykúti Dózsa György utca, valamint a mohácsi Bajcsy-Zsilinszky utca is, amelyekben 25-27 ezer forint volt a tavalyi négyzetméterár.

Tovább nyílt az árolló Buda és Pest között

Az ingatlan.com összeállításából kiderül az is, hogy 2024-ben eladó lakások és házak közterületei közül melyek voltak a legdrágábbak és legolcsóbbak.

Budapesten a rózsadombi Türbe tér vezeti a rangsort közel 3,8 millió forintos négyzetméterárral.

A pesti oldalon, az Erzsébet-híd lábánál található Petőfi tér valamivel több mint 3,7 millió forintos összeggel a második, amelyet a szintén budai, XII.-ben található Arató utca lakóingatlanai követnek 3,68 millió forintos négyzetméterárral.

Az idei tízes listában van még a pesti oldalról az V. kerületben lévő Széchenyi rakpart és a Március 15. tér. A budai oldalon pedig a II. kerületi Napraforgó köz, Ferenchegyi út, Rét utca és Tulipán utca, továbbá a XI. kerületi Libella köz. Utóbbiak 3,1-3,5 millió forintos átlagárral szerepeltek az idei kínálatban.

A legolcsóbb fővárosi közterületek

a XVII. kerületi Orgoványi utca mellett a XX. kerületben található Karánsebes utca és Szent Lajos tér, valamint a XVIII. kerületi Szepes utcam 220-291 ezer forintos átlagos négyzetméterárral.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a fővárosi adatokat értékelve közölte, hogy a legmagasabb négyzetméterárak alapján a fővároson belül egyre szélesebbé nyílik az árolló a budai és a pesti kerületek között.

Idén már mindent visz a Balaton a fővároson kívül

A fővároson kívüli piacon az ingatlan.com idei listájának élbolyában balatoni utcák vannak fölényben.

A tihanyi Itató köz számított a legdrágábbnak 2,8 millió forintos árral.

A második helyet a balatonfüredi Széchenyi utca, a harmadikat a balatonkenesei Kikötő utca kapta meg, előbbiben több mint 2,7, utóbbiban 2,68 millió forint volt a négyzetméterárak átlagára. A legdrágább tízben van még 2,2-2,6 millió forintos értékkel az ugyancsak balatonfüredi Honvéd utca, a Mikszáth Kálmán utca, valamint a hivatalos adatok szerint a tavalyi országos „győztes” Aranyhíd sétány; valamint balatonfenyvesi Balaton utca és Vachott Sándor utca. A Balaton-környékén kívül egyetlen közterület, a Zebegényi Hajnalka utca került be a top tízbe, itt majdnem 2,3 millió forintért kínálták a lakóingatlanokat.

Idén ugyanakkor a legdrágább utcák újra Budapesten találhatók.

Vagyis a főváros visszavette a vezetést a legdrágább utcák listáján.

A legolcsóbb utcák esetében 16-19 ezer forint volt a négyzetméterár az idén a portál statisztikái szerint. A kercseligeti Fő utca, a kunágotai Kossuth utca és a szentmargitfalvai Ady út lakóingatlanainál átlagosan kevesebb mint 20 ezer forintos négyzetméterárral kalkulálhatnak a vevők és az eladók.

A portál adatai szerint tavaly még 115-szörös volt a különbség a legolcsóbb és a legdrágább utcák közt, ugyanez idén már 236-szoros.

(origo.hu)

polkorrekt