Szájer József visszatért

Az egykori EP-képviselő elfogadta Schmidt Mária felkérését, ezentúl a Szabad Európa Intézet munkatársa lesz.
„Elfogadtam Schmidt Mária főigazgató asszony megtisztelő felkérését és az Alapítvány keretein belül kollégáimmal létrehoztuk a Szabad Európa Intézetet. Az Intézet megalapításával egy régóta tartó, szoros együttműködés új szakasza kezdődik el” – olvasható Szájer József egykori EP-képviselő nyilatkozata a XXI. század Intézet hivatalos oldalán.
„A nemzeti szuverenitásra alapozott európai integráció elvét valljuk,
kiállunk a szabadság mellett, elutasítjuk az Európai Egyesült Államok gondolatát és egyetértünk Magyarország Alaptörvényével,
amely szerint az európai együttműködés alapja a tagállamok önállósága, amelyben a szuverenitásról a nemzetek nem lemondanak az Unió javára, hanem azt az uniós intézmények által, közösen gyakorolják” – fogalmazott Szájer József.
„Már ideje volt”
– válaszolta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Telex kérdésére, hogy mit szól Orbán Viktor Szájer visszatéréséhez. Kérdésünkre azt írta Havasi: a miniszterelnök rendszeresen találkozik Szájer Józseffel, „hiszen egyetemista koruk óta barátok”.
A volt fideszes EP-képviselő 2020-ban mondott le mandátumáról, és távozott a közéletből, miután a Covid-lezárások közepette egy 25 fős brüsszeli melegorgiáról az ereszen keresztül próbált elmenekülni a rendőrök elől.
Szájer kedden azt írta, hogy hivatásos politikai léte 2020-ban véget ért, lemondásával vállalta a felelősséget, és „a politika nehéz, embert próbáló harcmezejére” nem fog többé visszatérni. Az elmúlt négy évet szellemi építkezésre használta, és közben egy „súlyos betegséggel” is meg kellett küzdenie.
„A 2020. decemberi lemondásommal összefüggő, magántermészetű kérdésekről a jövőben sem fogok nyilatkozni, az a jogilag védett magánéletem része, rajtam és közvetlen környezetemen kívül nem tartoznak senkire”
– fogalmazott az egykori Fidesz-alapító, és azt is hozzátette, hogy 2020-ban kábítószert nem fogyasztott, eljárás nem indult ellene, kizárólag a Covid-korlátozások megsértése miatt kellett bírságot fizetnie.
„Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető” – reagált 2020-ban Orbán Viktor Szájer botrányára. A miniszterelnök szerint a fideszes politikus az egyetlen helyes döntést hozta, amikor a bocsánatkérés mellett lemondott az EP-mandátumáról, és a Fideszből is kilépett.
Tavaly Deutsch Tamás már arról beszélt, hogy Szájernek újra játékban kellene lennie. Ezután Tusványoson több fideszest is megkérdeztünk erről, akik egyáltalán nem tartották elképzelhetetlennek az egykori Fidesz-alapító visszatérését: