Csoportos rablásért ítélték el korábban Magyar Péter egyik testőrét – bár szerinte nincsenek is testőrei

Csoportos rablásért ítélték el korábban Magyar Péter egyik testőrét, aki az MTVA székházánál tartott tüntetésre is elkísérte a Tisza Párt elnökét – tudta meg a Mandiner.
K. Z., aki az októberi demonstráción készült felvételeken jól láthatóan közvetlen közelről vigyázott Magyar Péterre, még a kétezres években vett részt egy csoportosan elkövetett rablásban, amiért több évet rács mögött kellett töltenie. A csoportosan elkövetett rablás igen súlyos bűncselekmény, amiért öttől tíz évig tartó szabadságvesztés jár.
Az elkövetés feltétele, hogy legalább hárman vegyenek részt a rablásban, erőszakkal szerezve meg az áldozat tulajdonát.
Magyar Testőrének korábbi ügye azért is érdekes, mert a Tisza Párt elnöke nemrég a 444-nek nyilatkozva még azzal kérkedett, hogy nem is használ testőröket.
Én így járok, testőr nélkül, csomószor kamerák nélkül, meg is lepődnek az emberek
– mondta büszkén Magyar, miközben arról értekezett, hogy a miniszterelnök bezzeg nem találkozik az emberekkel, mert állandó személyi védelem alatt áll.
Magyar most azt állítja, nincsenek testőrei, holott korábban maga dicsekedett ezzel
Azt követően, hogy a Mandiner kedden megírta, hogy csoportos rablásért ült Magyar Péter biztonsági embere, a Tisza Párt elnöke még azt is letagadta, hogy testőrsége lenne. A politikus azonban korábban maga dicsekedett ezzel. Ráadásul számos fotó is bizonyítja, hogy biztonsági emberek veszik körbe a rendezvényeken.
A Mandiner kedden reggel arról számolt be, hogy csoportos rablásért ítélték el korábban Magyar Péter egyik testőrét, aki az MTVA székházánál tartott tüntetésre is elkísérte a Tisza Párt elnökét.
Magyar Péter ezt követően a közösségi oldalán tagadta, hogy testőrei lennének. A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott:
„nekem, ellentétben a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének rettegő tagjaival, nincs testőrségem, jellemzően magam járok mindenhova. A rendezvényeinket biztosító biztonsági emberek pedig nem rendelkezhetnének a szükséges engedélyekkel, ha büntetett előéletűek lennének.”
De nézzük a tényeket!
Magyar Péter még márciusban szó szerint a következő posztot tette közzé: „Elfogadva több biztonsági szakember ismételt tanácsát és a családom kérését, tekintettel az egyre sűrűsödő fenyegetésekre, a mai naptól elfogadom a felajánlott 24 órás személyi védelmet a saját és hozzám közel állók biztonsága érekében. Tudom, hogy a maffia hasonlóan működik Palermóban és Budapesten, és ahogy Paolo Borsellino és Giovanni Falcone maffiaellenes olasz vizsgálóbírók elleni gyilkosság is mutatja, a politikai háttérrel rendelkező szervezett bűnözők támadásai ellen sajnos nincs biztos védelem. De legalább megpróbáltuk.
Ez azonban még nem minden. Egy videó tanúsága szerint Ajkán úgy fogalmazott, hogy vásárolni testőr nélkül jár, azonban „most van velem két ember, két biztonsági ember, amikor így tömegbe megyünk egy rendezvényre.”
A korábbi nyilatkozatokon, idézeteken kívül számos fotó bizonyítja, hogy Magyar Pétert testőrök kísérgetik.
Íme, ezek közül néhány felvétel a galériánkban, ahol látni, hogy testőrök kísérik.