Nem tartották fontosnak közölni, hogy már április óta Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke

Magyar Péter hétfőn jelentette be, hogy Tarr Zoltán mellett Radnai Márk lesz a Tisza Párt egyik alelnöke, feladata a párt operatív vezetése lesz, illetve ő felel a rendezvényekért és videós tartalmakért.
Az RTL-nek adott szerdai interjúból azonban kiderült, hogy Radnai valójában már április óta betölti a tisztséget. Azt mondta, azért nem tartották fontosnak ezt akkor közölni, mert „amikor új emberek megjelennek, az első dolga a médiának, hogy az illetőt ledarálja”.
Mostanra azonban már úgy érezte, szükség van arra, hogy ezt felvállalja, transzparensek akarnak lenni az emberekkel szemben.
Magyar megjelenése előtt abszolút apolitikus volt, azon gondolkodott, hogy külföldre költözzön.
Aztán látta a Partizán-interjút, majd a március 15-i tüntetés előtt kapott egy telefont, hogy nem rendezné-e meg az eseményt. Akkoriban Magyar Péteren, a testvérén, édesanyján, barátnőjén és Nagy Ervinen kívül nem volt más a csapatban.
Apja a Jobbik kommunikációs szakembere volt, Radnai szerint neki is fontos a magyar közélet, rendszeresen beszélgetnek politikáról.
Azt mondta, Magyar Péternél kevés tehetségesebb politikus van az országban.
Az ujjeltörős üzenettel kapcsolatban azt mondta, már másnap bocsánatot kért Koltai Tamás színikritikustól, megbánta az ügyet. Radnai rendezésében a 011 alkotócsoport 2015 májusában mutatta be a Closer című darabot, amiről rosszakat írt Koltai, mire Radnai levélben közölte vele, hogy ha még egyszer meglátja valamelyik előadása közelében, akkor egyesével töri el minden ujját.
Az Átrium emiatt felfüggesztette az előadás játszását.
Ezután Radnai és Magócs László, az Átrium művészeti igazgatója adott egy interjút a Librariusnak a darabról és az egész helyzetről, majd Radnai az elkészült kéziratot elolvasva az interjút készítő újságírót is megfenyegette, hogy eltöri a kezét, ha megjelenik a beszélgetés. Radnai azt mondta, ez a beszélgetés nem történt meg, a szerzőt nem fenyegette meg.
De nézzük meg, ki is Radnai Márk édesapja, és nem lepődünk meg, miért is nyüzsög mindig annyi Jobbikos az új messiás körül.
Külkereskedelem, SZDSZ, balra tolódó Jobbik, végül a TISZA Párt – Radnai László ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, annak ellenére, hogy a háttérben évtizedek óta aktív szereplője a hazai nyilvánosságnak.
Magyar Péter tehát Facebook-oldalán mutatta be a TISZA Párt új igazolását, Radnai Márkot, akit a színházi világból igazolt le. Radnai már korábban is megjelent a TISZA kampányeseményein, azonban eddig hivatalosan nem töltött be formális pozíciót a párton belül.
A bejelentés alapján Radnai Márk a TISZA alelnöke lett, ugyanazon pozícióban, mint Magyar Péter.
„Márk volt az egyik főszervezője az eddigi rendezvényeinknek, ő felel továbbá a videós tartalmakért. Színház- és filmrendező + hazafi” – mutatta be a politikust Magyar Péter.
Azóta már arra is fény derült, hogy Radnai Márk ott volt az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyen is az akkor botrányosan videlkedő Magyarral, amikor a TISZA alelnöke egy nála jóval fiatalabb lány lábai között csúszott-mászott a bulin, ahonnan kidobták, valamint ahol egy őt videózó férfi telefonját elvette és a Dunába dobta.
Agresszív fenyegetőzés
Radnai tehát a színházi világból érkezett a politikába: korábban egy újságírót azért fenyegetett meg, mert annak nem tetszett a Closer című előadása. Ezzel kapcsolatos levelében azt írta: „Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, hogy kártékony csótány. Szerinted miért?
Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad.
Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!”
Az akkoriban őt foglalkoztató Átriumot nem hatotta meg a bocsánatkérés, és levette a Closert a műsoráról. „Radnai Márk rendező olyan stílusú üzenetet küldött Koltai Tamás kritikusnak, amely minden színházetikai és alapvető emberi normát megsért. A szólásszabadsághoz való jog színházunk egyik legfőbb alapelve. Ebbe természetesen éppúgy beletartozik egy kritikus vagy néző negatív véleménynyilvánítása, mint az erre adott dühös alkotói reakció, de a fizikai fenyegetőzés minden formája számunkra elfogadhatatlan” – írta közleményében akkor a színház.
Kicsoda Radnai Márk édesapja?
Ugyanakkor Radnai Márk kapcsán mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy nincsenek rossz politikai kontaktjai, amit elsősorban édesapjának köszönhet. Mint az Origo hívta fel rá a figyelmet: Radnai Márk édesapja,
Radnai László globalista háttérember már a rendszerváltás előtt megkezdte kapcsolatainak a kiépítését. Némileg meglepő módon, már 1983-tól nagy amerikai multinacionális cégek magas beosztású alkalmazottjaként dolgozott. Legalább ennyire érdekes, hogy a kommunista titkosszolgálat fedőszervének tartott Chemolimpexnél kezdett, hogy aztán a Dow Chemicalnál kössön ki.
Ahogy a Magyar Jelen megjegyzi: amerikai kapcsolatai innen erednek, ugyanis az elmúlt években vezető pozíciókban dolgozott a GALLUP Intertanional-nál, a Du Pont-nál, a Leo Burnettnél, a Havas Wordwilde-nál és a Meanwihile Consulting-nál. Több éven át ügyfelei közé tartozott a nemzetközi Bertelsmann RTL Groupja is.
Üzletből politika
Radnai László később az üzleti szférából átevezett a politikába – mutat rá az Origo. Mint részletezik:
1997-től éveken át az SZDSZ médiatanácsadójaként dolgozott, majd kisebb szünet után a Jobbik holdudvarában bukkant fel, élvezve Vona Gábor akkori pártelnök bizalmát.
A párt kommunikációs igazgatójaként kezdett tevékenykedni. Idősebb Radnainak kulcsszerepe volt a Jobbik baloldalra való tolásában, ugyanakkor a mai napig nem tisztázott, hogyan, mikor és kin keresztül került a pártba, az viszont igen, hogy az első pillanattól kezdve a „radikálisok” kiszorításán dolgozott. Sneider Tamás megbuktatásában és Jakab Péter felemelésében is kulcsszereplő volt.
Sajtóértesülések szerint idősebb Radnai idén február végétől Magyar Péter „vezérkari főnöke”, és akárcsak a Jobbik esetében, ezúttal is a háttérből irányítja az eseményeket.
Radnai ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, annak ellenére, hogy a háttérben aktív szereplője a hazai nyilvánosságnak.
Helyette fia mutatkozik a kamerák előtt, aki Magyar Péterrel hivatalosan is politikai pályára lépett, ami nem meglepő annak mentén, hogy a lap szerint az idősebb Radnai a kezdetek óta igyekszik egyengetni fia útját.
(mandiner.hu és vadhajtasok.hu nyomán)