Tüttő Kata szerint elrohad a narancs nemsokára

Tüttő Kata szerint elrohad a narancs nemsokára

Tüttő Kata a Micimackóból származó jelenettel kezdte beszédét a kommunista kampánynyitón. Azt is elmondta, hogy Lendvai Ildikó ihlette:

Róbert Gida és Micimackó találkoznak, Róbert Gida azt mondja Micimackónak, pont jókor jöttél, mert ez a nap legjobb része. Melyik az a rész? Az a rész, amikor te meg én mi leszünk. Göröngyös volt az idáig vezető út, nem házasságot kötünk, hanem szövetséget.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, kormányváltásra szövetkeznek,

„elrohad a narancs nemsokára, mert régóta erjed belülről, egyre több muslinca lejti részeg táncát penészvirágos héja körül.

A mi hármas szövetségünk dolga, hogy mutasson egy másik utat, egy zöld, baloldali utat Magyarország számára, ez volt a dolgunk a városainkban is, ez az, amit tettünk”.

 

Tüttő Kata kifejtette: két választás lesz egy napon, kicsit az volt az érzése, hogy olyan, mintha neki találták volna ki, mert az egyik lába Budapesten, a másik az Európai Unió Régiók Bizottságában van.

Öt feladatot határozott meg magának:

  • A nők helyzete, tenne valamit a nőkért, egy szociáldemokrata szövetségnek is van dolga ezzel, olyan Magyarországra és Európára van szükség, aki látja és érti őket.
  • „Dolgunk van azzal, hogy Magyarország bent is maradjon az Európai Unióban, ehhez barátokra van szükségünk, ennek a szövetségnek vannak barátai.”
  • Szociális Európa: „meg kell erősíteni az európai szociáldemokráciát, mert a válságok korában nem mindegy, hogy milyen utat építünk, és kiknek”.
  • Eddig az önkormányzatok hangja volt az EU-ban, az is marad, az erősebb Európa nem több Brüsszelt jelent, hanem erősebb helyi közösségeket.
  • „Szükségünk van az európai uniós forrásokra, haza kell hozzuk a kohéziós forrásokat, mert ez a településeink érdeke.”

(vadhajtasok.hu)

polkorrekt