Égett a Hotel Silvanus – ez okozta a tüzet

Szombaton délelőtt kigyulladt a Hotel Silvanus Visegrád épületének felső része és a tetőszerkezete, nagyjából 200-300 négyzetméteren van tűz.
A helyszínre sok tűzoltó érkezett, hivatásos önkéntes egységek is kivonultak. Jelenleg is több vízsugárral oltják a lángokat, most az a cél, hogy megakadályozzák a lángok terjedését.
A hotelben kétszáz vendég tartózkodott, a katasztrófavédelem tudomása szerint mindenki időben elhagyta az épületet, de ennek átvizsgálása folyamatban van.
A hotel vezetése azt közölte, hogy a következő órákban a vendégek visszakapják az értékeiket, és akik szeretnének, haza mehetnek, a többieknek pedig ők foglalnak új szobát.
Körülhatárolták a lángokat a visegrádi Hotel Silvanusban, és jelenleg az utómunkálatokat végzik a tűzoltók – közölte Némethy Zita, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője..
Pintér Róbert, a hotel igazgatója elmondta, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet, ami a hotel negyedik emeletéről indult ki.
A vendégek a közeli parkolókban várakoznak, ahol buszok és melegedők állnak a rendelkezésükre. A következő órákban minden vendég visszakapja értékeit, akik szeretnének, haza mehetnek, a többieknek a hotel alkalmazottai foglalnak új szobát.
A vendégek és az alkalmazottak a tűzeset alatt biztonságban voltak, személyi sérülés nem történt.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta, hogy a helyszínre három mentőhelikoptert és számos mentőautót riasztottak. Az épületet elhagyóknak a katasztrófavédelem segítségével egy buszt biztosítottak melegedőként.
Csámpai Attila, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője korábban elmondta, teljes terjedelmében égett a visegrádi Hotel Silvanus felső szintje, a mintegy 200 vendég elhagyta a hotelt. Nem sokkal dél előtt már 14 tűzoltóegység dolgozott a tűz megfékezésén.
A tűz miatt teljes szélességében és hosszában lezárták a hotelhez vezető Panoráma utat. A katasztrófavédelem közleménye szerint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett szentendrei, esztergomi és fővárosi hivatásos, valamint szentendrei, szigetmonostori, visegrádi és leányfalui önkéntes tűzoltók vonultak ki a tűzesethez.
Az egységek tizennégy vízsugárral oltották a lángokat. A munkálatokat fővárosi, váci, gödöllői és budaörsi vízszállítók is segítették.