Pápá MVM, pápá MOL? – A Tisza privatizációs tervei és a New York-i háttérszálak

Még meg sem történt a kormányváltás, de a gazdasági háttéralkuk és nyilatkozatok alapján már felsejlik a Tisza Párt gazdaságstratégiája.

Az elemzések szerint a nemzeti vagyon gerincét alkotó stratégiai cégek, mint a MOL és az MVM, hamarosan globális befektetők martalékává válhatnak. A szálak New Yorkba, a Stonepeak vagyonkezelőhöz és a leendő gazdasági miniszterhez, Kapitány Istvánhoz vezetnek.

A Stonepeak árnyéka: 88 milliárd dolláros étvágy

A történet megértéséhez ismernünk kell a globális piac egyik legagresszívabb szereplőjét, a New York-i székhelyű Stonepeak vagyonkezelőt. A cég jelenleg mintegy 88 milliárd dolláros portfóliót kezel, és specialitása az energetikai, infrastrukturális és banki szektorok felvásárlása.

A Stonepeak stratégiája világos: jó áron megszerezni a stratégiai eszközöket, majd azokat a globális érdekek mentén optimalizálni – ami gyakran leépítésekkel vagy a nemzeti érdekek háttérbe szorulásával jár.

Az utóbbi két évben Malajziától az USA-ig vásároltak fel olajipari cégeket, legutóbb pedig Németországban szereztek meg egy jelentős töltőállomás-hálózatot.

Kapitány István a „trójai faló” a gazdasági minisztérium élén?

A Tisza Párt gazdasági agytrösztje és májustól várható gazdasági minisztere, Kapitány István neve nem véletlenül merül fel ebben a kontextusban. Bár a közvélemény leginkább a Shell korábbi regionális elnökeként ismeri, a háttérben komolyabb összefonódások látszanak.

Az információk szerint Kapitány már akkor a Stonepeak konglomerátum képviseletében is eljárt, amikor még csak kereste a helyét a Tisza Párt környezetében.

A gyanú szerint Kapitány nem szakmai függetlenséget, hanem komoly nemzetközi befektetői érdekeket hoz magával a kormányba.

A privatizáció kódneve: Piaci alapú működés

Kapitány István korábbi nyilatkozatai már előrevetítik a jövőt. A szakértő úgy fogalmazott: a MOL és az MVM hatékonysága érdekében „felül kell vizsgálni az állami részesedést”.

A politikai eufémizmus mögött a valóság egyértelmű:

• Az állami tulajdonrész csökkentése vagy teljes kivezetése.
• A stratégiai energiabiztonság átadása magánbefektetőknek.
• A „nemzeti bajnokok” privatizálása a globális tőke javára.

Mire számíthatunk?

Ha a kirakós darabjait egymás mellé rakjuk, a kép aggasztó. Egy olyan gazdasági miniszter készül átvenni az irányítást, aki korábban felvásárlási ügyletekben segédkezett a Stonepeaknek, és aki már most a legnagyobb állami cégek tulajdonosi szerkezetének megbontásáról beszél.

A kérdés már nem az, hogy lesz-e privatizáció, hanem az, hogy mennyi marad a magyar állam kezében az energiaválságok korában. A jelek ott voltak, csak össze kellett kötni a pontokat.