A mániákus ellenőr: Hadházy Ákos felemelkedése és az út a valóságvesztésig

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő világossá tette: bár nyitott arra, hogy a jövőben támogassa a Tisza-kormány munkáját egy korrupcióellenes pozícióban, konkrét felkérést eddig nem kapott.

Hangsúlyozta, hogy csak akkor vállalna ilyen feladatot, ha ahhoz valódi mozgásteret biztosító jogkörök és feltételek társulnának.

Semmilyen ilyen jellegű megkeresést nem kaptam. (…) Ha lenne ilyen felkérés, akkor azt csak úgy vállalnám el, ha olyan jogkörökkel és feltételekkel járna, ami valódi esélyt ad a feladat elvégzéséhez

– írta.

Hadházy Ákos pályafutása a magyar közélet egyik legellentmondásosabb története. Az egykori debreceni állatorvos, akit a közvélemény a trafikmutyik feltárásával ismert meg, a Fidesz ígéretes szekszárdi politikusából vált az elmúlt másfél évtized legelszántabb, egyúttal leginkább megosztó rendszerkritikusává. Karrierje kezdetén még a tiszta közbeszerzések és az átlátható önkormányzati gazdálkodás szószólójaként tisztelték, ám

az évek során a következetes oknyomozás átcsapott egyfajta megszállott, már-már mániákus hajszába, amely sokak szerint elhomályosította a politikus ítélőképességét.

A kezdeti, szakmailag megalapozott adatigénylések és feltáró munkák idővel egy olyan látásmóddá torzultak, ahol a bizonyítékok keresése helyett a gyanakvás vált elsődlegessé. Hadházy munkamódszere egyre inkább a megszállott gyűjtögetőére emlékeztetett, aki nem ismer határokat. Politikai tevékenységének súlypontja eltolódott a strukturális korrupció vizsgálatától az egészen apró, sokszor jelentéktelen részletek mikroszkopikus elemzése felé. A hívek számára ez a kérlelhetetlenséget jelképezte, a kritikusai szerint azonban a politikus mentális állapota vált az ügyei fókuszpontjává, ahogy

a valóságot egyre inkább a saját, összeesküvés-elméletekkel átitatott szemüvegén keresztül kezdte el szemlélni.

Ez a fajta megszállottság vezetett el azokhoz a bizarr pillanatokhoz, amelyek mára a magyar internetes folklór részévé váltak. A korábbi, közbeszerzésekre koncentráló analíziseket felváltotta a luxuscikkek vadászata. A politikus immár rendszeresen vizionál milliós táskákat olyan kiegészítőkről, amelyekről a szakavatott szemek azonnal látják, hogy csupán olcsó replikák vagy hétköznapi darabok. Az oligarchák és politikusok fotóinak végtelen elemzése, az órák, öltönyök és kiegészítők márkájának mániákus bogarászása már nem a korrupció feltárását, hanem egyfajta sajátos, voyeurisztikus megszállottságot sejtet.

Hadházy sajátos „nyomozói” tevékenysége során a valóság és a képzelet határa végérvényesen összemosódott.

Ennek a folyamatnak az egyik legabszurdabb mélypontja az a történet, amelyet a politikus a hatvanpusztai birtokkal kapcsolatban osztott meg. A nagy nyilvánosság előtt állította, hogy az ott tartott zebrákat levágták és megették, egy olyan állítást fogalmazva meg, amely minden logikát és valóságalapot nélkülözött. Ez az epizód sokak számára a bizonyíték volt arra, hogy Hadházy Ákos már nem a tények talaján áll. Amikor a politikai küzdelem átcsap a valósággal való ilyen mértékű szembefordulásba, a hitelesség óhatatlanul megkérdőjeleződik.

Ma, amikor a leköszönő képviselő a Tisza-kormány munkájában való esetleges részvételéről beszél, sokakban felmerül a kérdés: vajon a korrupcióellenes harc egykori szimbóluma képes-e még az objektív valóságot érzékelni?

Az állatorvosból lett politikus útja egy tragikomikus példázat arról, hogy mi történik, ha valaki annyira belefeledkezik a saját maga által teremtett mániákus világba, hogy a végén már a zebrákban is összeesküvést lát, miközben a valóságérzékelése menthetetlenül elszakad a földtől. Hadházy Ákos ma már nem csupán a korrupciót üldözi, hanem egy olyan fantáziát, amelyben ő az egyetlen, aki látja a „igazságot”, még akkor is, ha az valójában csak az ő fejében létezik.