A német kormány szerint képmutatás J. D. Vance budapesti látogatása

A német kormány szerint képmutatás J. D. Vance budapesti látogatása

Komoly diplomáciai vihar robbant ki J. D. Vance budapesti látogatása miatt. Németország nyíltan bírálta az amerikai alelnököt, és pont azzal vádolta Vance-t, ami ellen szót emelt az EU-val kapcsolatban.

A német kormány nyíltan bírálta az amerikai politikust, és álszentnek nevezte a kijelentéseit a magyar választások kapcsán. Berlin szerint Vance nemcsak kritikát fogalmazott meg, hanem ezzel ő maga is beavatkozott a kampányba.

Vance Budapesten, Orbán Viktor mellett állva azzal vádolta Brüsszelt, hogy beavatkozik a magyar választásokba. Az amerikai alelnök szerint az Európai Unió mindent megtett, hogy nyomást gyakoroljon Magyarországra, mert nem ért egyet a kormány politikájával – írja a Politico.

Erre reagálva a német kormány szóvivője, Sebastian Hille élesen visszautasította a vádakat.

Szerinte éppen Vance viselkedése vet fel komoly kérdéseket, hiszen néhány nappal a választások előtt érkezett Magyarországra, és nyíltan támogatta a kormányt.

A szóvivő úgy fogalmazott: már önmagában ez a tény is „sokat elárul arról, ki avatkozik be valójában”. A német álláspont szerint tehát nem Brüsszel, hanem Washington részéről történt olyan lépés, amely befolyásolhatja a választási kampányt.

Berlin hangsúlyozta: Friedrich Merz kormánya nem kíván állást foglalni a magyar választások kimenetelét illetően, és elfogadja a magyar választók döntését.

A helyzetet azért is emészti meg nehezen a német kormány, mert Vance beszédében nemcsak az EU-t bírálta, hanem nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett, akit a „magyar emberekért kiálló vezetőként” méltatott.

Ez a fajta támogatás ritkának számít az Egyesült Államok részéről egy európai választási kampányban.

(vg.hu)

polkorrekt