Megszólalt a férfi akit Magyar Péter bűnözői véresre vertek – és még fenyegetőznek is a Tiszások

Lázár János mondata után – ahol a magyar társadalom tartalékainak nevezte a cigányokat – a gyöngyösi Lázárinfót bekiabálások és a miniszter lemondását követelő rigmusok zavarták meg.

Lázár János már akkor is azt mondta, hogy fizetett provokátorokról volt szó, akiket odavezényeltek, hogy balhét csináljanak, de pár nappal később be is bizonyosodott mindez – emlékeztetett a Blikk.

Pócs János fideszes országgyűlési képviselő elutazott Tarnazsadányba, ahol megtudta: valóban szervezett, fizetett akcióról volt, amit egy Tisza-aktivista irányított.

A férfi maga is ott volt Gyöngyösön a rendzavaráson a romákkal, így tudja, miről beszél.

Elmondta, hogy a szervező az a tiszás Csík Miklós volt, aki lelkesen kiáll Magyar Péter mellett, sőt nemcsak közös fotón szerepel a Tisza Párt vezérével, de még ajándékot is vitt neki. Rácz Richárd szerint Magyar Péter embere 20 ezer forintot és benzinpénzt fizetett azoknak, akik elmentek őrjöngeni vele Lázár János eseményére.

Rácz Richárdot később megtámadták. A férfi állítása szerint Csík lánya és veje vasárnap este támadta meg.

„A sötétben támadtak meg, a buszmegálló környékén, Csík lánya és veje. Pofon vágtak és a lábamat rugdosták úgy, hogy elestem, még a földön is rúgtak. Fejbe akartak vágni egy üveggel, de elhúztam, így csak az orromat találták el, de az is elkezdett vérezni. El akartak vinni valahová, húztak a karomnál fogva, hogy szálljak be a kocsijukba. Kiabáltam velük, hogy hagyjanak, így elengedtek” – árulta el a sértett a lapnak.

„A polgármester rendőröket küldött a segítségemre, akik elvittek Hevesre kihallgatásra. Kértem egy drogtesztet is, hogy bizonyítsam, nem használok semmi ilyesmit. Ott volt a rendőrségen Csík is, aki a lányával és a vejével bocsánatot kért tőlem. Hajnali fél ötkor mentem haza a rendőrségről” – mondta a férfi a Blikknek.

A tiszás Csík Miklós megfenyegette Pócs Jánost: 50 emberrel indulok hozzád

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja meglátogatni Pócs Jánost.

Még meg sem jelent Pócs János videója, amiben leleplezte a Lázárinfón balhézó tisza-párti bűnözőket hogy pénzért szítják a cigány-magyar ellentétet, egyikük máris megfenyegette a képviselőt – derült ki a fideszes politikus legújabb videójából.

A hírbe hozott Csík Miklós ex-LMP-s politikus, jelenleg tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja meglátogatni Pócs Jánost.

„B**meg Pócs János! (…) támogatni is fogom a Tiszát, de kőkeményen! Idejössz az utcába, meg a faluba és kérdezősködtök?”

– hallható a videóban.

A férfi kilátásba helyezte, hogy menni fog a képviselő után a kávézóba, ahol már korábban is járt, hogy felmérje a terepet.

„Most leindulok hozzád!” – mondja, mire a fideszes képviselő higgadtan, egy kávé felett invitálja őket:

„gyertek nyugodtan, ti »szeretetország« építők, de egy dolgot tudnotok kell: bennünket soha, senki nem fenyegethet meg. Ötvenen? hát annyi kell is…”

– zárta videóját a képviselő.

polkorrekt