Frusztráltak, sértettek, irigyek… polgárháborút akarnak?

Igen, igen, igen… és igen. Hogy kik? Hát, a tiszások. De menjünk bele a részletekbe… Március 15-én Péterünk ismét kivitte a híveit az utcára. Nincs ezzel semmi baj, ez része a politikának, és egy szabad, demokratikus országban alapvető jog.

Hogy március 15-ről miért (többek között) Ukrajna jutott eszébe, azon már lehetne lamentálni, de engedjük el. Illetve fogadjuk el, hogy nem csak az Oscar-díjátadókra, de a nemzeti ünnepekre ácsolt színpadok is a teátrális kinyilatkoztatások, (aktuál)politikai üzenetek díszletéül szolgálnak. Ezzel alapvetően nincs bajom, megszoktuk. Minden oldalon.

Nézzük meg inkább, kik mentek ki Öszvér Peti rendezvényére…

(Zárójel: Tudom, most a poloskáról szól a közbeszéd, de nekem ő akkor is inkább az Öszvér. Méghozzá Asimov Alapítvány-trilógiájából. Az egyszerre kisebbségi komplexusokkal küzdő és patologikusan önimádó (akkor még nem volt a köztudatban erre a két tünetegyüttes jelenlétére a „nárcisztikus” kifejezés), mások mentális manipulálására képes mutáns, aki meglepetésként bukkan fel, nem volt bekalkulálva a tervbe. És aki, amikor aztán konfrontálódik az igazi ellenféllel, végül a saját hiúságába bukik bele. Zárójel bezárva,)

Szóval a résztvevők… meg úgy általában, a Tisza-szektások. Nyilván nem lehet teljes mértékben általánosítani. De azért eléggé lehet. Egyértelmű minták fedezhetők fel. A sztenderd demográfiai kategóriákkal (életkor, lakhely, társadalmi osztály, stb.) nem lehet kategorizálni a Tisza Párt szimpatizánsait. Ahogy a Fideszét sem. Hiszen a Fidesz egy nagyon széles társadalmi bázisú néppárt.

Ilyen értelemben (is) a Tisza az első olyan baloldali tömörülés Magyarországon, amely hasonló jegyeket mutat.

(Teljesen fölösleges erre azzal jönni, hogy a Tisza nem baloldali; ugyanis ami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa, az bizony egy kacsa. Az ukrán zászlós pólókba öltözéstől kezdve, az LMBTQ-propagandán és a migráció támogatásán át, a „kicsi” nemzeti szuverenitásról való lemondásig, Magyar Péter és emberei mindenben tökéletesen tolják a globalista baloldal narratíváit.)

Tény és való tehát, hogy a Tisza valóban meg tudta szólítani a magyar társadalom mindenféle keresztmetszetét. Nem csak a nyugdíjas munkásőröket és leszármazottaikat (DK), nem csak a belpesti semmirekellő szabadbölcsészeket (Momentum, Párbeszéd), nem csak a belpesti semmirekellő drogos léhűtőket (Kutyapárt), nem csak a hőzöngő prolikat (Jobbik). És nem is csak a lelkükben alapvetően tiszta, de a geopolitikai realitásokkal nem sokat törődő radikálisokat (Mi Hazánk) – de ők legalább tényleg nem balosok.

A Tisza-szekta természetesen a balos ellenzékiek mindegyikéből merít. Olyannyira, hogy gyakorlatilag le is szalámizta a többi pártot. A DK-t is beleértve. Megszűntek.

A bennük dúló, különböző indíttatásokból eredő, heterogén „baszdühök” becsatornázását a messiás sikeresen véghezvitte. Az egész tábor egy nagy-nagy, homogén baszdühhé gyúródott össze. Mondom, nem lehet teljes mértékben általánosítani, de biztos, hogy mindannyiunknak hasonlóak a tapasztalatai a tiszás ismerőseinket illetően. Mindegyikük dühös, elégedetlen, frusztrált, sértett, irigy… legtöbbjük még be is vallja. Rossz házasságok, elakadt karrierek, egészségügyi problémák… és persze, hogy A Orbán A Hibás! De tegyük hozzá, nem is mindegyikük sikertelen. A wellness hotelek jacuzzijaiban pezsgőző, kicsit seftes vállalkozók, a csokot és egyéb családtámogatásokat felvett kertvárosi-lakóparki éttermiségiek és multi-katonák, az Orbán-kormány intézkedéseinek legnagyobb nyertesei is mind-mind bőszen O1G-znek évek óta…. most pedig a Tiszában végre egymásra találtak. És ilyen szempontból tényleg el kell ismerni Péterünk ténykedését. Már nem egy széna-szar-szappan koalícióban vergődő ellenzéki összefogás, hanem egy egyesült szekta tudta felszippantani az összes hőzöngőt. Nemcsak a prolikat, nemcsak az értelmiségi prolikat, hanem mindenkit, aki szeret áldozat-szerepben pózolni, hogy addig se kelljen felelősséget vállalnia saját magáért.

És ezek az áldozatok (szegények, most még le is lettek poloskázva) mindeközben akasztani, bebörtönözni, vagyonelkobozni is akarnak. Pont mint Rákosiék. És tényleg polgárháborút is akarnak. Mint Hung Hsziu-csüan és hívei az 1850-es években, a világtörténelem legnagyobb polgárháborújában. A Taiping-lázadás 20 millió ember életét követelte. Hung egy elithez tartozó, befolyásos családba született, harmadik gyerekként. Így már nem jutott neki kellően befolyásos pozíció, ráadásul az egyetemi vizsgái sem sikerültek elég jól. Mivel kimaradt a „tutiból”, ám önmaga hatása alá került (álmában állítólag egy öregember is megjelent, és elmondta neki, hogy ő Jézus öccse), és meg volt győződve róla, hogy neki uralkodnia kell. (A köznyelvben is ismert „Mennyei Királyság” kifejezés innen származik.) Végül persze elbukott – csakúgy, mint Asimovnál az öszvér.

De előtte milliókat volt képes fanatizálni, és polgárháborút szítani. Annyi a különbség, hogy őt nem pénzelték külföldről. Legalábbis nem tudunk róla. Petyáról viszont lerí.

(pestisracok.hu)