Megelégelte a Betyársereg a német antifa pesti randalírozását

Megelégelte a Betyársereg a német antifa pesti randalírozását

Nemrégiben írtunk arról, hogy megkezdődött a hazánknak kiadott német antifa, Simeon Ravi Trux büntetőpere. Az első, előkészítő tárgyalásra tömegesen érkeztek német antifák, akik a Törvényszék épületével szemben tüntettek bebörtönzött társukért. A két héttel ezelőtti előkészítő ülés után ma folytatódott az „antifaügy” a Fővárosi Törvényszéken.

Ám most a Markó utcai épülettel szemben nem az antifák molinói és hangszórói kapták a szerepet, hanem a Betyársereg, a Légió Hungária és a HVIM tagjai jelentek meg szervezetten.  Amint elmondták, céljuk a demonstrációval az volt, hogy jelenlétükkel álljanak ki a 2023-ban a nyugati antifasiszták által alattomos módon megtámadott magyarok mellett.

A februári előkészítő tárgyalás napján megközelítőleg három tucatnyi, főleg német antifasiszta tüntetett az épület előtt Simeon Ravi Trux – aki most már „Maja”- szabadon engedéséért. Az előkészítő ülésen a teljes körű beismerés esetére 14 év letöltendő fegyházbüntetést kért az ügyészség Ravi Truxra, azonban a magát „nembináris” személyként meghatározó férfi nem ismerte el bűnösségét, így nem kizárt, hogy ennél hosszabb ideig lesz kénytelen az általa és elvtársa, Ilaria Salis által is borzalmasnak nevezett magyar börtönkörülményeket elviselni.

A Betyársereg közel száz tagja már reggel fél nyolckor a Markó utcában volt. A Törvényszék épületének mindkét sarkától kordonok védték a járdát, és csak egy irányból lehetett bejutni az épületbe, miután ellenőrizték, ki regisztrált a tárgyalásra előzetesen.

Annak ellenére, hogy az antifák a mai napra is hirdettek demonstrációt, annak nyomát a környéken nem lehetett látni. A Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt úgy nyilatkozott, hogy

„Információkat kaptunk arról, hogy antifa-terroristák érkeznek ma Magyarországra, és egy erős, markáns kiállással akartuk nekik megmutatni, hogy Magyarországon nem érdemes magyarokat bántani, mert nagyon csúnyán pórul fognak járni. A kommunista, az egy nagyon aljas embertípus, rendkívül aljas harcászati módszerrel „dolgozik”, igazi partizán. Úgy vagyok vele, hogy akkor önkéntes partizán-vadászként felállunk és jelezzük számukra, hogy Magyarország nem az ő vadászterületük és nem szívesen látott vendégek itt…”

Nos, úgy látszik, az halk, de demonstratív üzenetet az antifák megkapták. A helyszínre kisebb csoportokban érkező, nagyjából tucatnyi antifa jó ideig a kordon előtt várakozott, azzal a felkiáltással, hogy további társaikat várják, ám szerettek volna a kordonon belül várakozni. Mikor kiderült, erre csak akkor van lehetőségük, ha azonnal a Törvényszék épületébe mennek, inkább emellett döntöttek, és nem vártak tovább társaikra. Nem is baj, mert senki nem érkezett utánuk.

A falkában bátor antifák arcukat eltakarva, maszkban, vagy kabátjukat a fejükre húzva osontak be a kordonok mellett, sokan legalább egy napszemüveget felvettek, hogy ne legyenek felismerhetőek a későbbiekben.

Budaházy György is megjelent a tárgyaláson, és az X-en az alábbiakat posztolta:

– “Itt ülök a Simeon Ravi Trux nevű antifa szarjankó tárgyalásán, aki egy férfi, de most nőt próbál játszani. Tele van a terem szánalmas német szélsőbalosokkal. Mi is sokan voltunk, de a betyárok már kivonultak, úgyhogy már csak néhányan vagyunk hazafiak.”

-„Most egy magyar férfi tesz vallomást, akit az élettársával 2023-ban az antifa szemét a haverjaival hátulról leütött és összevert a belvárosban. Több helyen eltört az arccsontja. Mai napig maradandó egészségkárosodásai vannak. 10 millió Ft kártérítést követel az elkövetőktől.”

A tárgyalásra nem csak az antifák, de a betyárok és a HVIM tagjai is regisztráltak, így miután az antifák bementek, egy húszfős betyár különítmény is megindult fegyelmezetten, hogy a tárgyalóteremben nézzenek farkasszemet a magyarokat falkában verő, „hős”, „nembináris” antifával.

A tárgyalóteremben végül nagyjából 15–20 antifasiszta gyűlt össze, őket a büntető kollégium vezetője a bíróság részéről német nyelven figyelmeztetett arra, hogy „ez nem a rendőrség, ez nem egy tüntetés, hanem egy tárgyalás”, ezért felszólította őket, hogy a napszemüveget, sálat, sapkát vegyék le. Ennek kénytelenek voltak eleget tenni. Nagyjából ekkor vonult be a Betyársereg, ami igencsak nagy figyelmet váltott ki a jelenlevőkből.

A figyelmeztetések elhangzása után érdemben is megkezdődhetett a tárgyalás. A harmadrendű vádlott, Christina Mehwald ügyvédje az ügyek egyesítése után kifogásolta, hogy a nyomozati anyagot és a vádiratot nem kapta meg. A negyedrendű vádlott, Ravi Trux védőügyvédje ugyanezt sérelmezte. Simeon Ravi Trux fél tíz előtt nem sokkal lépett a terembe, a hallgatóság pedig tiszteletben tartotta a bíróság kérdését, így semmilyen spontán performansz nem valósult meg a tárgyalóteremben, azaz nem álltak neki megint tapsolni az antifák.

A vádlotti meghallgatáson túl három tanú kihallgatására került sor. Ravi Trux a két héttel ezelőtti tárgyaláshoz hasonlóan most sem kívánt vallomást tenni, helyette ismét igen hosszas nyilatkozatba kezdett.

Ebben megerősítette azt, amit az előkészítő tárgyaláson elmondott, valamint kifogásolta, hogy továbbra sem kapott kézhez minden iratot, majd a börtönkörülményekre panaszkodott. „Nekem nem áll módomban részt venni egy ilyen eljárásban” – mondta zárszóként. A bíróság a nyomozás során tett nyilatkozataiból idézett. Először 2024 nyarán hallgatták ki, akkor szintén úgy nyilatkozott, hogy nem tesz vallomást, kérdésekre nem válaszol és semmit nem ír alá.

A tárgyalás két sértett, F. Orsolya és Dudog László tanúkénti meghallgatásával folytatódott. Dudog nem ismerte fel a vádlottak padján ülő Ravi Truxot, igaz, erre azért sem nagyon volt lehetősége, mert a férfit hátulról ütötték le, amikor csoportosan rátámadtak. Részletesen is felidézte a február 10-én este történteket.

„Mentünk haza fogva egymás kezét. Séta közben megálltunk a Vadász utca és a Bank utca sarkán, talán két szót még váltottunk, onnantól pedig nem emlékszem semmire. Amikor magamhoz tértem a földön fekve, egy fiatalember mondta, hogy maradjak fekve, mert leütöttek”

– idézte fel Dudog.

A férfi súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett, az arca baloldala a mai napig „zsibbadt”, érzéketlen. Barátnője, F. Orsolya vallomásában a támadás előzményeiről és körülményeiről ugyanazt mondta el, mint Dudog.

A nő szintén eszméletét vesztette, miután hátulról őt is leütötték. Amikor pár pillanat múlva magához tért, azt érezte, hogy többen rugdossák és valamilyen botnak tűnő eszközzel ütögetik felülről hosszasan. Ezután ismét elvesztette az eszméletét néhány másodpercre, majd valamilyen hígítós, acetonos folyadékkal leöntötték. Amikor magához tért, azt látta, hogy az arccal a földön fekvő Dudog fejéből ömlik a vér. A szemközti sörözőből két fiatalember sietett a segítségükre. Egy járókelő szerint – aki nem akarta megvárni a rendőröket – összesen nyolc személy támadt rájuk. A támadók közül kettő lány volt, egyiküknél egy nagy műanyag „tartály” volt, amiből lelocsolták őt. A támadók ezután a Deák tér felé futottak el.

„Nem hinném, hogy valaha visszatér az életünk a normális kerékvágásba”

– mondta F. Orsolya az ügyész kérdésére. A vádlottak védői szerint van eltérés a nyomozati szakaszban tett vallomás és a bíróságon elmondottak között, ezek azonban nem voltak lényegi különbségek.

Ezen a tárgyalási napon egy tanú, M. Bernadett állt harmadikként bíróság elé, akit a Fővám téri esettel kapcsolatban hallgattak meg. „Láttam, nem teljesen az arcát, de a copf, a magasság hasonlít rá” – mondta arra a kérdésre, hogy ismeri-e a vádlottak padján ülő Simoen Ravi Truxot. Mint elmondta, az Anna kávézóban dolgozott és éppen kiment cigarettaszünetre.

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy három ember sétál az utcán, akik felé félkörívben elkezdtek rohanni sapkás, maszkos emberek, akik hátulról elkezdték ütni a három turistát.

„Hátráltam és azon gondolkodtam, hogy ha elindulnak felém, akkor mit csináljak” – mondta, hiszen mindössze 3–4 méterre állhatott tőlük. Emlékei szerint körülbelül két percig tartott az egész, ez alatt az idő alatt a támadók semmilyen módon nem kommunikáltak. Egy lány lemaradt a három férfitól és mint kiderült, a barátja miatt sikítozott, aki ekkor már a földön feküdt és őt ütötték-verték. A tanú két sértettet felsegített a földről majd ellátta a sérüléseiket, aztán hívta a mentőket és a rendőrséget.

Amikor Truxot elvezették, akkor a szélsőbaloldaliak tapsviharban törtek ki, a nemzeti oldalon pedig hangos pfujolás és kiabálás vette kezdetét.

Az eljárás júniusban öt tárgyalási nappal folytatódik.

polkorrekt