„Nem akarok úgy bevonulni a történelembe, mint aki segített Putyinnak elfoglalni a hazámat”

„Semmiféle békemegállapodásról nincsen szó. Bár tudnánk már ilyesmiről beszélni” – mondta az ukrán elnök a müncheni biztonsági konferencia panelbeszélgetésén, amelyen Volodimir Zelenszkij mellett négy amerikai szenátor vett részt.
A beszélgetés kulcskérdése az volt, milyen biztonsági garanciákkal lehetne lezárni a háborút úgy, hogy a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország se Ukrajnát, se más országot ne támadjon meg a jövőben.
Ehhez először is Ukrajnának jelen kell lennie a tárgyalásokon,
„semmit Ukrajnáról, Ukrajna nélkül” – tette világossá az ukrán elnök,
a beszélgetés egy részén azt is megjegyezve, hogy a közvetlen, Kijev és Moszkva közötti tárgyalásokhoz sem kell közvetítő, a lényeg, hogy Ukrajna egyértelmű nyugati – európai és amerikai – támogatást élvezzen.
Egy későbbi ponton ezen némiképp módosított: kész tárgyalni szélesebb körben is, de csak azután, hogy Donald Trumppal közösen egyeztetett béketervet dolgoznak ki. Arra minden további nélkül hajlandó, hogy ebben az esetben Putyinnal tárgyaljon, más tárgyalófél orosz részről nem merül fel.
Ezzel szemben Moszkva az utóbbi időben az esetleges tárgyalásoknál már felvetette, hogy az Ukrajnában elmaradt választások miatt Zelenszkij nem legitim elnök, mandátuma lejárt, így az ukrán parlament elnöke az, aki ilyen helyzetben jogszerűen képviselné Ukrajnát.
Igaz, később a Kremlből már jött olyan értelmű nyilatkozat, hogy tudomásul veszi, ha mégis Zelenszkij lenne a tárgyaló fél.
„Nem akarok úgy bevonulni a történelembe, mint az az ember, aki segített Putyinnak elfoglalni a hazámat”
– mondta Zelenszkij, arra, hogy meggyőző biztonsági garanciák nélkül nem is ő, hanem maga az ukrán nép nem fogadhatja el a rendezést.
Ami a NATO-tagságot illeti, elismerte, hogy elnöki szinten az Egyesült Államokból sosem hallotta, hogy Ukrajnát támogatnák, és egészében véve is, az országgal kapcsolatos politikai megközelítés abból indult ki, hogy nincsen NATO-tagság.
„De ez nem jelenti, hogy ezen nem változtathatunk” – mondta Zelenszkij.
„Erős hadseregünk van, amely erősítheti a NATO-t is. Ez közös érdeke Ukrajnának és a NATO-nak is.”
A lényeg azonban szerinte végső soron a az, hogy az országnak 1,5 milliós hadserege legyen, összemérhető Oroszországéval, hogy Putyin valóban ne gondolkodjon el az esetleges rendezés után egy újabb támadáson. Ami a tagságot illeti „beszéltem erről Bidennel, Trumppal is, kérdeztem, lehet-e tagság, azt mondták, nem, rendben, majd megkérdezzük legközelebb” – mondta az ukrán elnök, megjegyezve, hogy az európaiaknak maguknak is el kell gondolkodniuk védelmi erőik növelésén.