Magyar Péter aktivistái szerb mintára szerveznének erőszakos tüntetéseket

Magyar Péter aktivistái szerb mintára szerveznének erőszakos tüntetéseket

Magyar Péter aktivistái közül többen is kiálltak az erőszak mellett, szerintük agresszív fellépéssel kellene megpróbálni megdönteni a kormányt ahelyett, hogy megvárnák a soron következő országgyűlési választást.

Ez derült ki azokból a beszélgetésekből, amelyek a Tisza úgynevezett programíró csoportjában zajlottak, ahol figyelik a környező országok tüntetéseit, a szerb események miatt még Szerbiában élő diákokat is keresnek, hogy tapasztalataikat megismerjék, írja a Magyar Nemzet, alább a lap cikke.

A Tisza Párt belső, úgynevezett programíró Discord-csoportjában a politikai formáció aktivistái arról beszélgettek, hogy a szerb mintát szem előtt tartva akarnak erőszakos demonstrációkat szervezni.

A beszélgető felek egyike az agresszív akcióiról ismert szerb Otpor!-mozgalom tagja volt. Az Otpor! (szerb szó, jelentése: ellenállás) a Soros-hálózat és az amerikai titkosszolgálatok segítségével annak idején sikeresen lépett fel a Milosevic-rezsim ellen, később anarchista módszereiket exportálták külföldre. A mozgalom egyik legismertebb arca Szrgya Popovic, aki 2017-ben – a partizános Gulyás Márton szervezésében – Budapesten is megosztotta a tudását a hazai baloldal ismert arcaival.

De vissza a Tisza aktivistáihoz. Először is a Discord egy olyan internetes felület, ahol írásban és mikrofonon keresztül szóban is tudnak egymással kommunikálni a felhasználók. Magyar Péter pártja már hónapok óta használja a platformot, az úgynevezett programíró csoportja is itt működik. Másodszor e csoport olyannyira lényeges a szervezetben, hogy a Tisza politikusai többször hivatkoztak rá, tele van a párt hivatalos moderátoraival, sőt Magyar Péter is szokott utasítást adni.

Nekik ott van Magyar Péter

Az elmúlt hetek szerbiai tüntetéseinek nemcsak déli szomszédunknál volt nagy hatása, a Tisza Párt csoportjaiban is élénk figyelemmel kísérik a történéseket. Január végén például Gutási Gábor, a Tisza Párt mórahalmi és Csongrád-Csanád vármegyei szervezője lelkendezve írta a Discordon: „Hogy mit lehet tüntetésekkel elérni, itt a bizonyíték” – majd belinkelte azt a Telex.hu-s cikket, amelyben arról írtak, hogy lemondott a szerb miniszterelnök. Gutási hozzátette: a tüntetőknek nem volt vezetőjük, nekik viszont itt van Magyar Péter, így „kitartással meg lehetne csinálni”. Kiemelte: „Én még emlékszem az Otpor!-ra is, akkor minden nap kinn voltunk transzparensekkel a legkisebb városokban is és az is sikerrel zárult”.

24 órás blokád

A témához hozzászólt Majoros Péter is, aki információink szerint Szegeden és környékén segíti a Tisza Pártot (és nem azonos Majkával, az énekes-előadóval). Kifejtette például, hogy „déli szomszédjaink kevésbé a mémgyártás és a fotelből sárdobálás mellett döntöttek, inkább 24 órás blokádok és több 10.000-es tüntetések mellett tették le a voksukat. Talán érdemes lenne tanulni a hozzáállásukból, önkritikát gyakorolni és cselekedni a kellő hatékonysággal. Másban is felmerült már a gondolat, hogy nekünk még nem elég sz…r ahhoz, hogy ilyen határozott lépéseket tegyünk? Vagy esetleg ilyesmire nekünk nincs jogunk vagy lehetőségünk, mert mi megvárjuk a ’26-os választásokat? Szerintem nem csak jogunk, lehetőségünk, de kötelességünk is minden esélyt megragadni” – írta Majoros.

Az aktivista és társai abban egyetértettek, hogy Magyarországon túl jól megy a fiatalok sora, nem eléggé elszántak, ráadásul hiányzik az az erő, „ami a déli szomszédainknál megvan”.

A csoportban egyébként Szerbiában élő egyetemistákat is keresnek, hogy tapasztalatokat kérjenek tőlük.

Fekete öves aktivisták, de kik ők?

Röviden bemutatjuk a Tisza Discord-csoportjából idézett szereplőket. A korábbi Otpor!-tag Gutási Gábor vajdasági magyarként hivatkozik magára, és rendszeresen kommentel, posztol a szerbiai magyarságot érintő témákban. A férfi a Csongrád-Csanád vármegyei tiszás Facebook-csoport moderátora. Gutási volt az egyik szervezője Magyar Péter és Radnai Márk mórahalmi látogatásának, ahol közös képeket is készítettek.

Majoros Péter a gyermekdalokat előadó – és nem túl ismert – Habakuk zenekar frontembere, akinek Facebook-oldalán felváltva sorakoznak a gyermekeknek szóló események beharangozói, a Magyar Pétert éltető posztok, valamint kormányt lejárató álhírek. (Például egy állítólagos felhívás a nem létező Központi Tankerületi Központtól.)

Aszad és Trump

A Tisza Párt Discord-csatornáiról többször is írtunk korábban, a platformon található eszmecserék azért érdekesek, mert bepillantást engednek a kulisszák mögé. Magyar Péter és csapata például nem csinált különösebb gondot abból, hogy olyan álhíreket terjesztettek, miszerint a bukott szír elnök, Bassár el-Aszad gépe Budapesten landolt, ám a pártelnök követői nem fogadták ilyen nyugodtan mindezt.

Az az eset is árulkodó volt, amikor az aktivistákon pánik lett úrrá Trump választási győzelme után, hiszen így biztossá vált: Magyarék búcsút mondhatnak az amerikai forrásoknak.

Alinsky szelleme

Mindezek kapcsán érdemes felidézni, hogy – miként arról a Magyar Nemzet is beszámolt – a Tűzfalcsoport nemrégiben elemzést készített a Tisza Párt kapcsán és arra jutott, hogy Magyar Péter Saul Alinsky radikális baloldali stratégiáit alkalmazza.

Az elemzés szerint Magyar érzelmi narratívákra épít, és olyan látványpolitizálást folytat, amelyet kizárólag a társadalmi feszültségek szítása és az állami szektorok lejáratása vezérel.

Destabilizáció

Külföldi titkosszolgálatok próbálják destabilizálni Szerbiát – állítja Alekszandar Vucsics szerb elnök arról az érzékelhetően jól szervezett tüntetéssorozatról, amely hónapok óta tart az országban. Tény, hogy a helyinek indult tiltakozások pillanatok alatt országos szintűvé váltak, miután tavaly novemberben Újvidéken leszakadt a felújított vasúti pályaudvar tetőszerkezetének egy része és 15 embert maga alá temetett. Az egyre szélesedő demonstrációk hatására Milos Vucsevics kormányfő lemondott, a hatóságok pedig tizenhárom embert őrizetbe vettek, köztük Goran Veszics építési minisztert. Mindez azonban nem volt elég, a tüntetők követelései ráadásul egyre bővülnek. A nyomás pedig mind nagyobb, a demonstrációhoz ugyanis immár csatlakoztak a gazdák is, akik néhány napja traktorjaikkal lezárták a Dél-Szerbiába vezető legjelentősebb főutat. A tiltakozási hullám méreteit jól mutatja, hogy Belgrád mellett Újvidéken, valamint legalább húsz más szerbiai városban is voltak megmozdulások, és olyan sokan tüntettek, hogy sok iskolában fel kellett függeszteni az oktatást, a téli szünet is hamarabb kezdődött emiatt.

polkorrekt