Magyar szerint mesterséges intelligenciával manipulálták a róla készült hangfelvételeket, ma már titkosszolgálati eszközöket emleget – mutatjuk a kémtollat

Egyre kellemetlenebb hangfelvételek kerülnek ki Magyar Péterről, amelyek valóban azt bizonyítják, amit korábban exbarátnője, Vogel Evelin mondott, miszerint nem az az ember, akinek mutatja magát. Korábban a szimpatizánsaira mondta, hogy büdösek, most pedig az újságírókat lökné Dunába.
Bár korábban azt állította, hogy mesterséges intelligenciával manipulálták a hangfelvételeket, ma már azzal állt elő, hogy titkosszolgálati eszközökkel szerezték a róla készült felvételeket.
Magyar legnagyobb baja egyébként, hogy miért nem arról beszél a sajtó, amiről ő szeretné, hogy beszéljenek, írjanak. Most is azt kifogásolta, hogy egy, az Index birtokába került hangfelvételt miért hozták le forrásellenőrzés nélkül. Itt jegyeznénk meg, hogy Gréczy Zsolt maszturbálós fotóit sem elemezte a sajtó, csak lehozta, de nem emlékszünk arra sem, hogy a bajai választási csalással kapcsolatos felvételek forrásellenőrzése megtörtént volna. Ha megtörtént volna valószínűleg időben kiderült volna az is, hogy egy megrendezett jelenetről van szó.
Na de vissza Magyarhoz. Kicsit zavaros, hogy azt mondja, hogy titkosszolgálati eszközökkel szerezték meg a felvételt, de közben kijelenti, hogy ő nem szokott így beszélni. A tájékoztatón aztán megdorgálta a sajtó képviselőit, amiért azokat a közleményeket, amiket elküldenek nekik, nem hozzák le, ezt bezzeg igen. Már megint egy csodálatos példa arra, hogy Magyar fordítva ül a lovon. A Tisza Párt elnöke szerint egyébként pániküzemmódban van a Fidesz, ezért hozták ki a felvételt, amit csak jövőre szerettek volna. Ez a kijelentés már megint egy beismerés arra, hogy tudta, hogy felvették otromba stílusát és azt is tudta, hogy ezek ki fognak kerülni. Feltehetően Vogel Evelin figyelmeztette, aki egy másik titkos felvétel szerint 30 millió forintot követelt a hallgatásért. Úgy tűnik nem kapta meg, hiszen nap mint nap jönnek elő a megdöbbentő hanganyagok.
Magyar szerint egyébként egy párt irodáját “technikázták be”. A legnagyobb baja pedig nem azzal van, amit mondott, hanem azzal, hogy egy ilyen ügybe belebukott volna a kormány, ha normális demokrácia lenne.
A sajtótájékoztatón mindenesetre nagyot kellett nyelnie Magyarnak, hiszen az ATV is részt vett rajta, mellyel korábban összerúgta a port és nem is akarta őket egy másik eseményükre beengedni. A felvételen egyébként arról is beszél, hogy nem érdekli a sajtó, majd kiépít magának egy megfelelő platformot, ahol beszél. Ennek ellenére, most is elhívta az újságírókat, hogy közvetítsék mondókáját.
Mutatjuk a Magyar Péter-féle „kémtollat”: olcsó és bárki megrendelheti
Úgy látszik, a Magyar Péter-féle „kémtoll” teljesen hétköznapi cucc, lényegében egy beépített diktafonos alkalmatosság, amit bárki
Tehát: Magyar Péter hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján többször elismételte, tudomása van róla, hogy „be van technikázva” az ő lakása, meg a Tisza Párt irodái és autói is. Majd bemutatott egy állítása szerint „internetkábel-csatornában” talált és kilenc napig működő, wifin működtethető „kémtollat”. Az eszközzel kapcsolatban ő is megjegyezte, hogy azért ilyet nem szoktak titkosszolgálatok használni, és hogy az „komolytalan”, de mégis hangsúlyosan szerepelt a sajtótájékoztatón a „kémtoll”.
Érdekesség, hogy a Temu oldalán alig tízezer forint egy 64 gigabájtos diktafonos toll, a 34 gigabájtos pedig csak 4863 forint, legalábbis a Black Friday alkalmából, de a termék többféle kivitelben is kapható, amit „találkozókhoz, interjúkhoz, órákhoz, koncertekhez, hangvezérelt rögzítő előadásokhoz” ajánlanak.
Nem tudjuk, hogy Magyar Péterék pont ilyet „találtak”-e a Tisza-irodában, de ilyen eszközök láthatóan olcsón beszerezhetőek, és teljesen polgári felhasználásra készültek.
(pestisracok.hu és mandiner.hu)