Mesél a pesti taxi(s) – újra

Mesél a pesti taxi(s) – újra

Friss hírt olvastunk ma az interneten, mely szerint „A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a City Taxival szemben, mivel észlelte, hogy a vállalkozás valószínűsíthetően több ponton is megtévesztette a fogyasztókat kereskedelmi kommunikációjával.” Kicsit körbejártuk hát a kérdést, merthogy – legjobb tudomásunk szerint – nem ez az első, hasonló vizsgálat. És meglepő dolgokra bukkantunk.

Kerülve a City taxisokat, hiszen ők nyilván elfogultak, megkérdeztük pár, az érintett társasághoz nem köthető taxis véleményét. Egységesen, egymástól függetlenül M. Zoltán, a közismert, különféle médiában rendre szereplő taxis szócső nevét vágta rá mindegyikük. Véleményük szerint jó eséllyel ő az első számú gyanúsított, mint lehetséges feljelentő. Az utca nyelve már csak tudja, a taxisok pedig, akiknek M. Zoltán szerintük önjelölt szóvivői szerepe igencsak szúrja a szemét már hosszú évek óta, különösen. Ennek nem is olyan régen, a tarifatárgyalásokon hangot is adtak.

Ahogy azt elmondták, az önmagát évek óta országos szövetségként aposztrofáló, a médiában rendszeresen nyilatkozó M. Zoltán a hosszú évek óta tartó City taxis tagságát – némi kényszerítő okokból – felcserélte és átevezett a nagy konkurens kötelékébe.

Már akkor lehetett hallani hangokat, miszerint valószínűleg nem fogja lenyelni a békát, és ahol tud, ártani fog volt társainak.

A GVH eljárás egyébként pár hónapja indult, csak éppen most kapott nyilvánosságot, valamilyen rejtélyes – vagy nem is annyira rejtélyes? – ok miatt tegnap/ma kezdett el cikkezni róla a hazai sajtó. A vizsgálat ténye kissé meglepő, annak fényében, hogy a tavalyi év során egy bizonyított, szintén a taxi árazással kapcsolatos kérdésben rekord sebességgel utasított el egy bejelentés nyomán vizsgálatot a GVH, márpedig ott azért ütősebb tények voltak, mint egy-két, akár így, vagy akár úgy is értelmezhető reklám. Ott nem „magyarkodás”, vagy a félreértelmezhető árgarancia szó volt a téma, hanem bizony valós eltérés a hatósági ártól, de hát – úgy tűnik –

a „magyar” szó és az, hogy valaki garantál egy hatóságilag megszabott árat, a rendeletek tényszerű kijátszásánál és a versenytársak szándékos megkárosításánál sokkal ütősebb érv.

Egyszóval, úgy látszik, ezért is jelentős az a bizonyos magyar – nem magyar vállalkozás szó.

Annál az ominózus, korábbi bejelentésnél legalább tudható volt biztosan, hogy ki is a bejelentő. A Fővárosi Polgármesteri Hivatal főjegyzője volt az a személy, aki a Bolt nevezetű cég – egyébként a Polgármesteri Hivatal rendeletét kikerülő – utasbónusz osztogatása kapcsán a GVH vizsgálatát kérte.

A főjegyző szerint a GVH jogosult az akkori eset vizsgálatára, míg a GVH szerint a főpolgármesteri hivatal, mégpedig az ár törvény alapján. Aztán addig dobálták a labdát, hogy nem vizsgálta senki. Azóta sem.

Bezzeg a City taxi esetében, na, ott már vizsgálni kell a csúnya „magyar” szót és a garanciát, hogy bizony nem lesz eltérés a taxiórában látható ár és applikációban látható ár között, ami bizony oly sokszor előfordul a bónuszait előszeretettel osztogató cégnél. Kicsit fals ez a sztori így.

Mondjuk az tudható, hogy a taxis ügyekben akkora a kupleráj a fővárosban, hogy Amszterdam piros lámpás negyede megirigyelhetné. Mindenki egymásra mutogat, senki nem felelős semmiért, mindenki másra igyekszik hárítani a felelősséget, és eközben pedig a fekália ömlik csőstül a taxisok, és ezzel együtt az utasok nyakába is.

De ha már taxi, nézzük tovább az aktuális eseményeket.

Két nappal ezelőtt megjelent egy interjú Martin Villiggel, az észt Bolt cég társalapítójával.  Amiről az interjú nem szól egy betű erejéig sem, az az, hogy a Bolt – legyen az az észt vagy a magyar, e néven futó cég – tevékenysége ügyészségi vizsgálat alatt van, igaz, már elég hosszú ideje. Egyszer csak vége lesz annak is, főleg, ha

a szándékosan generált káoszban végre sikerül megtalálni a felelősöket.

Azonban a Villig interjú, egy kicsit elvonatkoztatva a taxizástól, érdekes tartalommal bír.

Szerinte a 3 kilométer alatti taxis fuvarokat kétkerekű eszközökkel – lásd bicikli, roller, stb. – kellene kiváltani.

Na most, ennek még a Bolt sofőrök is fognak örülni, ha figyelembe vesszük, hogy a főváros belvárosi részén jelentős százalékú a 3 km alatti fuvar, különösen a bulinegyed környékén, ahol apuci pici fia egyik kocsmától a másikig, vagy a dílerig nem bír gyalog elmenni, így appon rendel egy Boltot.

Nézzük, mit nyilatkozott még Villig, és most egy kicsit tegyük félre, hogy egyáltalán miért jött pont most ide.

Nemzeti kormányokkal és városi önkormányzatokkal is együtt dolgozom, hogy megosszuk az emberbarát víziónkat, javítva átfogóan a szabályozási környezetet, helyben pedig a várostervezést. Azokban az országokban, ahol észszerű szabályozás van, versenyképesek tudunk lenni. Képeznünk kell az ügyfélkörünket, de a politikusokat is, lehet, hogy több önkormányzati ciklusra is szükség van még az igazán nagy áttörésre a városokban.”

Ezek azért elég meredek kijelentések, de meg is indokolják az európai nagyvárosok botrányait a taxisok és a – Villig szavait használva – nem taxis, hanem „megosztó” szolgáltatások – mint a Bolt – között.

De vesézzük ki. Kijelentése alapján tehát a budapesti szigorú szabályozás nem észszerű, mert számára nem ad elég teret, és feltehetőleg dolgozni kell még az emberbaráti kérdésen is, ugyanis – eltérően a nyugati országoktól – hazánkban még nem elegendő a migránsok aránya a taxizásban. Ez egyelőre csak a Wolt futárok körében figyelhető meg, a taxizásban csak nógrádi és borsodi falvak kisebbségi lakosainak felzárkóztatása zajlik. Ez pedig annyira nem megfelelő a liberális, migránsbarát nemzetközi cégnek.

Az mindenesetre igaz, hogy a múlt hét szombati kampány-nyitó előtt pár nappal elhangzott mondatok hallatán Karácsony is felkaphatná a fejét, és felvisíthatna örömében, hogy „hát ez nekem kampányol, ráadásul ingyen”. De igaz ez a BKK vezérigazgató dr. Walter Katalinra is, a zöld projektek kapcsán (aminek elsősorban a zöld autókban erősen érdekelt férje örül), aki időt és energiát nem kímélve támogatja ezeket a Villig által felsorolt törekvéseket, folyamatokat, nyilván a köz érdekében, és kicsit sem a  férje előnyére.

Ezen keresztül akár meg is érthető, miért nem vizsgálja az egyébként nem kevés lobbimunka után boldogan vállalt, kellően nyereséges kötelezettségére fittyet hányva a Bolt tevékenységét a Főváros saját cége, a BKK, valamint a Főpolgármesteri Hivatal, és annak jegyzője sem. Kéz kezet mos?

Nagy kérdés, mit takarnak Villig  szavai, mely szerint a politikusokat nekik kell képezniük (sic!!!!!), valamint érdekes lenne tudni, mit is ért pontosan a  nagyon jó kapcsolatápolás alatt. Ez a mondat a Nokiás dobozok történetét ismerő magyarokban azonnal és vészcsengő módjára felmerül, de azért valljuk be,

sem a jobb-, sem a baloldali politikus képzését nem tőkeerős és a piac valamely szegmensében ilyen erősen érdekelt magánvállalkozókkal kellene végeztetni, legalábbis nem egy valóban működő demokráciában.

Azért az is megér egy misét az interjú alapján, mit fognak a Bolt sofőrök szólni az esetleges – de a nyilatkozat szerint porondon lévő – biciklis szolgáltatás erősítéséhez, bár az is tényszerű, hogy a Bolt leginkább a rollerek terén érdekelt egyelőre Európa több városában. Arról nem is beszélve -ha már politika -, hogy a kormány érdekeltségbe tartozó  MOL csoport, és annak MOL Bubi ágazata is szembe találja magát az önkormányzatokkal és  politikusokkal – Villig állításai szerint – jó kapcsolatot ápoló, a nyilatkozat szerint a jogszabályokat saját magára szabó és igazító észt feltörekvő erővel.

De mit is várunk a fővárosi önkormányzat, és tesze-tosza polgármestere, de akár a BKK – a többiek kárára – Boltot pártoló tevékenysége mellett, amikor Villig nyilatkozatával ellentétesen, a Bolt éppenhogy az agresszív piacépítés és politikai befolyásolás élenjárója.

Egy másik írott anyag szerint, „Észtország, amely az informatika és a digitális gazdaság egyik vezető európai országa, tagja volt annak az országcsoportnak – köztük Németországgal, Franciaországgal és Görögországgal -, amely az utolsó pillanatig megpróbálta megakadályozni, hogy a jogszabály az EU Tanácsában átmenjen – azzal érvelve, hogy a jogszabály az üzleti innováció elfojtásának kockázatával jár. Az Euractiv által megszerzett, az információszabadságra vonatkozó kérelem alapján a Corporate Europe Observatory (CEO) nonprofit szervezet által biztosított e-mailváltások és bizalmas dokumentumok szerint a Bolt mindent megtett annak érdekében, hogy Észtország a platformok mellett álljon ki, és küzdjön a javasolt irányelv gyengítéséért. A Bolt egészen odáig ment, hogy Észtország nevében levelet fogalmazott meg, amelyben az EU Tanácsának akkori spanyol elnöksége által előterjesztett kompromisszumos szöveggel szemben lépett fel.

De minek is szólt a nagy felbuzdulás? Miért pörög ennyire a Bolt azon, hogy gyengítse az uniós irányelveket? Nos, nem más az ok, mint hogy nem várt fordulatként az észt Bolt egy volt alkalmazottja állást váltott, és pechükre az észt államigazgatásban helyezkedett el. Kellemetlen, amikor az államigazgatásba olyan ember kerül, aki tudja, hol van a történetben a himi-humi, ugye?

„Az interakciók egy része a Bolt egy korábbi alkalmazottjának szólt, aki az észt Gazdasági és Hírközlési Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott tovább. Az e-mailváltásokra az ügy egyik legkritikusabb időszakában került sor, amikor a feszültség a tetőfokára hágott, és a Tanács spanyol elnöksége remélte, hogy az év végéig sikerül lezárni az ügyet.”

Villing nyilatkozatával szemben tehát koránt sincs minden olyan nagyon rendben, és az agresszív, jogszabályokon átívelő szolgáltatás piaci bevezetését és üzemeltetését követően tényleg nevelni akarják a politikusokat, egészen az EU vezetőkig. Ursula von der Leyen és a Pfizer ügye óta ugyebár pontosan sejthetjük, mit is jelent egy multi részéről a politikusok nevelése, nem véletlenül van már hivatalos bűnügyi vizsgálat a sztoriból.

„Az események rávilágítanak a platformok agresszív lobbitaktikájára, valamint arra az etikai szürke zónára, amelyben a köztisztviselők és az érdekelt felek gyakran mozognak.” – írta a mandiner.hu, és maximálisan osztjuk véleményüket.

Várjuk hát az ügyészségi vizsgálatok eredményeit, ha már a fővárosi önkormányzat struccpolitikát folytat ebben az ügyben.

 

 

polkorrekt