Nem akar több transznemű karaktert játszani a sorozatsztár

Nem akar több transznemű karaktert játszani a sorozatsztár

Nemrég meglepő kijelentést tett az Hunter Schafer, az Eufória című sorozat sztárja a GQ Magazinnak. Mint fogalmazott, „rengeteg transz szerepet ajánlottak már fel nekem, de

egyszerűen nem akarom elvállalni.

Nem akarok beszélni róla”.

A 25 éves modellként is dolgozó színésznő, – aki jelenlegi az Éhezők viadala-saga legújabb filmjét népszerűsíti – azt is kijelentette, többet tudna elérni karrierjében, ha nem a transzneműsége lenne a fókuszban.

Arra is kitért, hogy Schafer hogy

„egyszerűen csak transz színésznőként ismerik”, és ez végső soron „megalázó számára”.

Schafer beszélt arról is, hogy tisztában van azzal, hogy jelenleg ő a leghíresebb transznemű ember a médiában, majd azzal folytatta, hogy „felelősséget érzek, és talán egy kicsit bűntudatot is, amiért nem voltam nagyobb szóvivő”.

„Úgy gondolom, hogy ha nem ez áll a középpontban, akkor tovább tudok jutni, és hasznosabb lesz a közösségnek, ha játszom”– jegyezte meg a filmsztár a témában.

(mandiner.hu)

polkorrekt