Giorgia Meloni szerint az iszlámnak nincs helye Európában

„Európában egy nagy iszlamizálódási folyamat zajlik, amely távol áll civilizációnk értékeitől!” – mondta Giorgia Meloni olasz kormányfő.

Meloni az iszlám kultúráról azt mondta, hogy nincs helye Európában.

„Úgy vélem, hogy az iszlám kultúra és a mi civilizációnk értékei és jogai között összeegyeztethetőségi probléma van” – közölte.

A miniszterelnök hozzátette:

„Az olaszországi iszlám kulturális központokat Szaúd-Arábia finanszírozza, ahol a saría van érvényben. Európában nagyon iszlamizálódási folyamat zajlik, amely távol áll civilizációnk értékeitől!”

A megjegyzések azután hangzottak el, hogy az olasz miniszterelnök Rómában vendégül látta a pártja – az Olasz Testvérek – által szervezett politikai fesztivált, amelyen részt vett Rishi Sunak brit miniszterelnök is. Beszédében Rishi Sunak azt mondta, hogy a menekültügyi rendszer globális reformjait fogja szorgalmazni, miközben arra figyelmeztetett, hogy a „menekültek” (értsd migránsok) növekvő számának fenyegetése „eláraszthatja” Európa egyes részeit.

Figyelmeztetett, hogy egyes „ellenségek” szándékosan „a mi partjainkra terelik az embereket, hogy megpróbálják destabilizálni társadalmainkat”.

„Ha nem kezeljük ezt a problémát, a számuk csak növekedni fog. Ez túlterheli országainkat és kapacitásainkat, hogy segítsünk azoknak, akiknek valójában a legnagyobb szükségük van a segítségünkre”

– mondta Rishi Sunak, majd hozzátette: „Ha ez megköveteli, hogy korszerűsítsük törvényeinket, és nemzetközi beszélgetést vezessünk a menekültügyet érintő, háború utáni keretek módosításáról, akkor ezt meg kell tennünk”.

Az éves találkozón Elon Musk is részt vett.

„A bevándorlás nem elég a népességfogyás ellen” – mondta, majd kifejtette:

„A kultúráknak értéke van, nem akarjuk, hogy Olaszország mint kultúra eltűnjön, meg akarjuk őrizni ezeknek az országoknak az észszerű kulturális identitását, különben nem lesznek azok az országok” – tette hozzá Musk.

Olaszország születési rátája történelmi mélypontra süllyedt tavaly.

(vadhajtasok.hu nyomán)

polkorrekt