A magyar vasút leghangulatosabb kisállomásai

A magyar vasút leghangulatosabb kisállomásai

Vonattal utazni élmény, különösen akkor, ha nem rohanva, a menetrenddel és a késésekkel küzdve utazunk, hanem azért, hogy kikapcsolódjunk, nézelődjünk. Mondjuk éppen hangulatos, kedves állomásokat.

A Bakony mélyén, a legközelebbi lakott területektől, azaz a két névadó falutól három kilométerre fekszik az 1940-ben épült Porva-Csesznek állomás. A Bakonyt átszelő, egy vágányú Győr-Veszprém vasútvonal 1896-os megépítése után egy évtizeddel létesült, mint keresztezőhely a hosszú Zirc-Bakonyszentlászló állomásköz félútján.

A mai, ritkább menetrendben az állomásnak már nincs kitérő funkciója, így személyzete sem. Állapota azonban az a 1960-as, majd a 2020-as évek felújítási után kiváló. 2011 óta műemlék.

Az állomás elhelyezkedése még azokat az éveket idézi, amikor ilyen távoli falvakból is érdemes volt eljönni a vasúthoz, mint egyetlen gépesített közlekedési eszközhöz. Az épület belsejében hétvégenként működik büfé, és vasúttörténeti kiállítása is látogatható.

A Balatonföldvártól mintegy 15 kilométerre fekvő Somogymeggyes azon kevés települések egyike, amik közúti szempontból zsákfaluk, a vasútja viszont kapcsolatot teremt Siófok és Kaposvár között.

Az állomás a Helyi Érdekű Vasutak szabványos negyed osztályú típustervéhez hasonló, de azokhoz képest 90 fokkal elforgatva álló épület, a vasúttal együtt a HÉV-ek építésének fénykorában épült, 1906-ban.

Az állomás berendezései között még eredeti formában megtalálhatók az ólak is, ahol a vasúti dolgozók a ház körüli állataikat tarthatták.

Az állomás egykori parkja is kútja is eredeti, bár leromlott állapotban áll. A nagyobb felújítások építése óta elkerülték, de az állagmegóvása folyamatos. Állandó térközőri szolgálat működik benne.

A Pécstől Villányba és Mohácsra vezető vasútvonal egyik középállomása Áta, szintén zsákfalu. Az egyedi állomásépület még évtizedekkel a vasúti mellékvonalak hőskora előtt, 1857-ben épült.

Az épület ma is teljes értékű állomás, bár a jelenlegi menetrend szerint csak a tehervonatok félreállítására használatos. Homlokzata és váróterme is jó állapotú.

Az állomáshoz tartozó szolgálati lakás és az eredeti mellékhelységek ma is megvannak, már használaton kívüli állapotban.

A két óránként közlekedő járatok kevés utasa száll itt le, a falu még bő fél kilométerre van a dombtetőn. Az épület mellől itt sem hiányzik a máig gyártott H típusú vasbeton elemekből álló kerítés.

A Bakonyt átszelő vasút másik erdei állomása Eplény, ahol ma is folyamatos szolgálat, és rendszeres vonatkeresztezések vannak. A 127 éves állomásépületet szépen gondozott kertje, és piros nyílászárói teszik igazán egyedivé.

A Somogyi Mernye állomása a másod osztályú HÉV típusterv állomásépületek jellegzetes példája, közülük is a jelenlegi legjobb állapotú. Teljes felújítása a Magyar Falu Program keretében alig három hete, 2023 novemberre készült el.

Míg az utasokat a szerény váróteremben már USB töltővel felszerelt asztal várja, a vasúti technológia maradt az évszázados, jól bevált rendszer. Az állomás végében lévő útátjáró sorompóját a személyzet hosszú láncok közvetítésével, kézi erővel engedi le és fel az épület előtt.

Az állomás dísze az igazán szépen, de sajnos megállíthatatlanul öregedő, eredeti áruraktár. A fekete nyíl a vasút maximális űrszelvényébe benyúló rakodóperonra figyelmeztet –a szabványos teherkocsik éppen ide illenek.

Az Alföld déli részén kanyargó, egykori Arad-Csanádi vasút állomásai építészetileg is igazán egyedi, értékes alkotások, amit 2022 tavaszán külön képgalériában mutattunk be. Köztük Mezőhegyes állomása bonyolítja az egyik legnagyobb forgalmat.

A hazai vasút egyik különlegessége a keskeny nyomközű Balatonfenyves- Szomogyszentpál- Csisztafürdő vonal, hazánk utolsó gazdasági vasútja, ami ma már az országos hálózatba integrált menetrenddel és jegyekkel közlekedik. Az 1952-ben átadott állomásépülete a szorceál építészet jegyeit is magán viselte.

A múlt idő oka, hogy a vasút 2020-as felújításkor sajnos alaposan átépült, eredeti homlokzatát elvesztette (2019-es fotó). Az egykori különlegességét már csak a változatlanul közlekedő, hetven éves járművek őrzik.

A Vasúti Múzeum Palotabozsok Hagyományőrző Egyesület jóvoltából mára egy egyedülálló vasúti múzeum született meg, ami valódi időgépként repíti vissza a látogatót egy vidéki kisállomás 20. század közepi hétköznapjaiba.

Az állomás harmadosztályú felvételi épülete a késői HÉV –állomások típusterve szerint, három helyett már négy emeleti ablakkal épült 1911-ben. A múzeum udvarán a mellékvonalakon használatos kisebb szabványos építmények, padok, lámpaoszlopok, és utastájékoztató táblák mellett járművek gyűjteménye is megtekinthető.

(epiteszforum.hu)

polkorrekt